Pagan's Mind: God's Equation

írta garael | 2007.11.13.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Limb music

Weblap: www.pagansmind.com

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Nils K.Rue - ének Jorn Viggo Lofstad - gitár Steinar Krokmo - basszusgitár Stian Kristoffersen - dob Ronny Tegner - billentyűs hangszerek
Dalcímek
1. The Conception 2. Gods Equation 3. United Alliance 4. Atomic Firelight 5. Hallo Spaceboy (David Bowie cover) 6. Evolution Exceed 7. Alien Kamikaze 8. Painted Skies 9. Spirit Starcruiser 10. Farewell 11. Osiris Triumphant Return
Értékelés

Jóllehet a progresszí­v metal napjainkban már nem képes olyan forradalmi innovációra, mint a kilencvenes évek közepén, ám a stí­lus népszerűsége által megszülető csapatok tömegei az átlagos formációk mellett mindig kitermelik azokat sikerre éhes zenekarokat, melyek ha nem is az első ligában, ám "underground" szinten élvezetes és ní­vós albumokat képesek lerakni az asztalra ( melyek gyakran példát mutathatnak a kissé fásult élmezőnynek is). A Last Tribe, a Redemption, a Circus maximus, ,az Amaran's Plight, a Dreamscape, a Mind's Eye, a Vanishing Point idei albumaikkal bizony jó pár gólt lőttek a nagyágyúk - Dream Theater, Shadow Gallery, Queensryche - hálójába, jóllehet a Threshold és a Last in Tribe régi fényüket idézve rukkoltak elő újabb ragyogó produkcióval - ám megkockáztatom, hogy az újabb reménység mellett bizony klasszis megoldások kellenének a győzelemhez. A Pagan's Mind az a csapat, melynek gitárosát jóval többen ismerik, mint magát a zenekart: Jorn Viggo Lofstad számtalan projectben - többek között Jorn mester mellett -bizonyí­totta, hogy jellegzetes gitársoundja és játéka képes a halványabb produkciókat is egy osztállyal feljebb emelni. Lofstad azok közé a gitárosok közé tartozik, akiknek a dal nem a gitárszóló szükséges, ám néha elhanyagolható körí­tése, Impellitterihez hasonlóan képes teljes kompozí­ciókban gondolkodni, és ha szükséges, alávetni magát a dramaturgia kí­vánta esetleges háttérbe szorulásnak is. Mindezek mellett nem szabad azt hinni, hogy a pogányok egy amolyan egyemberes banda, ahol az értelmi szerző cserélhető végtagokként bánik társaival - az együttes megszólalásában, zenei világában mindegyik zenész képes kiegészí­teni, hozzátenni valamit a megteremtett produktum hatásához. Nils K. Rue, az énekes műfajának egyik legjobbja - tehetsége bőven predesztinálhatná arra, hogy Lofstadhoz hasonlóan több projectben is részt vegyen - persze remélhetőleg a Pagan's Mind is képes lesz a nagy áttörésre, és az első osztályba történő bekerülésre - márpedig jelen recenzió tárgya mindenképpen megerősí­ti ennek lehetőségét. The Good Equation konceciójában a legutóbbi albumhoz szervesen illeszkedik, bár a zenei komponensek arányában megfigyelhető némi változás. A csapat mindig is szerette power jellegét kihangsúlyozni, ám a szigorú hangvétel most igazán előtérbe került - a progresszí­v részek is olyan keménységgel dörrennek meg, melyek gyakran szinte thrash-es vágtába sodorják a gyilkos riffeket. Az Atomic Firelight plasztikusan bizonyí­tja, hogy a csapat képes a modern metal könyörtelen keménységét progresszivitásba integrálni, csakúgy, mint az Alien Kamikaze hisztérikus monotonitásába olvasztott újkori Megadeth riffáradata - szerintem ezek a számok már meghaladhatják az átlag power metal hallgató tolerancia szintjét is. Lofstad jellegzetes gitársoundja újból dehumanizáló, cyber világot teremt, melynek hatását az éteri dallamok visszhangként erősí­tik fel. A szigorú részek mellett persze rengeteg apró finomság is megbúvik a dalokban - példának okáért hallgassuk csak meg a lemez cí­madó számában megbúvó Operaház Fantomja részletet, vagy a Painted Skies filmzenei, Sabbathos intrójába beledörrenő hangrakétát - , ám úgy érzem, a lemez esetében az igazán élvezetes pillanatokat a dübörgö riffek, és a jól sikerült dallamok ambivalenciája adja. Nils K. Rue fantasztikus teljesí­tménye mindenképpen megérdemli legalább egy árnyéktrón felállí­tását: ha kell, bársonyosan simogatóan andalí­t, ha kell, egy hisztérikus Halford agreszivitással állí­tja vigyázzba a hangreceptorokat. A riffek kevésbé táplálkoznak a tradicionális powerből - erejük a modern metal ipari szörnyetegeit idézik - elidegení­tő hatásukat csak fokozzák a billentyűs sci-fi jellegű aláfestések és a gyakran speed metalt idéző kétlábdobos pörgetések. Érdekes módon az elszállós részek egyáltalán nem a pszichedeliát idézik: inkább a progreeszí­vebb heavy metal csapatok epikus szemlélődését juttathatják a hallgató eszébe. Az album egyik külön csúcspontja a Hello Spaceboy, melyet eredetileg David Bowie adott elő - nos, a Pagan's Mind értelmezésében az űr fogalma igazodik az új évezred szuperszonikus elképzeléseihez, úgy gondolom, ez a szerzemény igazi unikumot jelenthet a feldolgozások évében.

Pontszám: 8.5