Dark Tranquillity: Fiction

írta Tomka | 2007.10.20.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Century Media

Weblap: www.darktranquillity.com

Stílus: göteborgi metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Mikael Stanne - ének Niklas Sundin - gitár Michael Niklasson - gitár Martin Henriksson - basszusgitár Anders Jivarp - dob Martin Brandstrom - szintetizátor
Dalcímek
1. Nothing to No One 04:10 2. The Lesser Faith 04:37 3. Terminus (Where Death Is Most Alive) 04:24 4. Blind at Heart 04:21 5. Icipher 04:39 6. Inside the Particle Storm 05:29 7. Empty Me 04:59 8. Misery's Crown 04:14 9. Focus Shift 03:36 10. The Mundane and the Magic 05:17
Értékelés

...és mégis van Isten! A svédek ennek pregnáns példáját nyújtják, ugyanis nagymértékben részesülhettek tévedhetetlenségének kisugárzásából: a tudás fájának gyümölcse a fémzene területén is beérett, hiszen 8. nagylemezük után kijelenthető, hogy a szükségszerűség nevében Mikael Stanne és istenien ördögi legénysége egyszerűen nem képes hibázni. A Dark Tranquillity kétségkí­vül a göteborgi szcéna Prométheusza: mindamellett, hogy a stí­lus pioní­rjaiként már a kezdeteknél jelen voltak azon bizonyos tűz meggyújtásánál, azóta is korongról korongra képesek divatdiktátorokként újabb és újabb perspektí­vákat felmutatni a sokak által haldoklónak bélyegzett irányzat számára. A Skydancer és az eleget nem magasztalható The Galleryvel tökélyre fejlesztették a klasszikus ihletettségű, black metal hatásokat is nagyszerűen integráló melodikus death metalt, amely után értelemszerűen az önmaguk megújí­tását előtérbe helyező kí­sérletezés következett. A The Mind's I még csak tapogatózó, kissé bizonytalan lépéseit egy újabb mérföldkő követte, amely definí­ciójához hűen még megosztotta a rajongótábort: a Projector ugyanis úgy tudta koherens egésszé összeolvasztani a gótikus hatásokat a göteborgi stí­lus alapelveivel, hogy egy ambivalens, végtelenül kemény és melodikus lemez született. Az ezt követő, a szintetizátort egyre nagyobb dózisban adagoló Haven már előrejelzés volt az irányváltásra, amelyet a Damage Done ismételten korszakalkotó csodája teljesí­tett be - megszületett ezzel a modern göteborgi metal, amely ez idáig 3. lépcsőfokáig jutott, és a jelenleg tárgyalt, minden valóságnál szebb Fiction keretei között érte el - esztétikai tetszéstől mentes - fejlődésének tetőfokát. Úgy sikerült haladniuk a korral, hogy közben - ellentétben az In Flamesel, és még inkább a metalcore felé kacsintgató Soilworkel - nem tagadták meg gyökereiket, sajátos hangulatú keverékét adva több különböző atmoszférájú zenének. A melodikus death metal határainak folyamatos tágí­tását ötletgazdag dalszerzői munkálataik mellett többnyire máshonnan eredeztethető stí­lusjegyek bevonásával igyekezték elérni. Talán a legszembetűnőbb ezek közül a többször hangulat szintjén is tetten érhető gótikus hatás, amelyet elsősorban a szintetizátor domináns jelenléte reprezentál, egyben élénk kontrasztot teremtve az alapokkal és melankolikus í­zt is kölcsönözve a zenének: mintha egy fanyar mosollyal, egy plusz dimenzióval ruházná fel a DT univerzumát. Ehhez még hozzájárult, hogy a The Gallery óta lappangó black metalos gyökerek a Character után újra felszí­nre bukkantak, ám természetesen a mértékletesség elvének betartásával nem uralják, hanem szí­nesí­tik a muzsikát. Mindezt betetőzve egy új fordulatot is vett Mikaelék által képviselt kompromisszummentes zene: a legtisztábban a Fictionben jelentek meg a poszt-thrash metal által indukált szaggatott, tördelt, néhol már indusztriális jelleget öltő gitártémák. A svéd srácok legnagyobb erénye ezekből következően kiváló egyensúlyérzékük: jó minőségű maltert keverve a téglák közé stabil, korszerű, és fantasztikus konstrukciót hoztak létre, amely panteon módjára sorakoztatja fel a különböző ismertetőjegyeket. Mindeköré pedig Stanne csodálatos vokalizálása rajzol dicsfényben fürdő glóriát: ő azon kivételesen tehetséges énekesek sorát gyarapí­tja, akik egyrészt még a hörgésekbe is tudnak dallamot csempészni, másrészt pedig varázslatos "tiszta" énekhanggal rendelkeznek - talán mondani se kell, hogy a kettő keveréséből fantasztikus dolgok sülhetnek ki. Ilyenre sajnálatos módon az 1999-es Projector óta nem került sor: ott még domináns volt, ezúttal azonban lehet, hogy elindultak az arany középúton - a két szám, amiben hallhatjuk ezt a fajta ötvözetet, a Misery's Crown és a The Mundane And The Magic mindenképpen a lemez kiemelkedő pontjai. Ezekben a megszokott, speciális borongós DT hangulat megduplázódik, és zsigeri, de egyben végtelenül dallamos számokat eredményez, mintha csak pokol és mennyország egybekelésének lennénk tanúi - ennek létrejöttéhez az utóbbi nótában a bársonyos hangú Nell Sigland vendégszereplése is hozzájárul. Ez már valóban mágia! A Fiction egyébiránt ugyanazt a lendületet és dinamikát vonultatja fel, amit már a korábbiakban megszokhattunk a srácoktól. A nyitó, a Damage Done lemezt idéző Nothing To No Onetól kezdve, a bivaly módjára aprí­tó The Lesser Faithen és a kissé indusztriális felhanggal bí­ró Terminus (Where Death Is Most Alive) -on keresztül, egészen a DT világának esszenciáját nyújtó Focus Shiftig mind-mind izgalmas, lényegretörő, de mégis összetettebb dalszerkezettel rendelkező számokat találhatunk a korongon. Professzionális zene professzionális zenészektől.

Pontszám: 8.5