Velvet Revolver: Libertad

írta JLT | 2007.10.10.

Megjelenés: 2007

Kiadó: RCA

Weblap: www.velvetrevolver.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Slahs: gitár Duff McKagan: basszus Matt Sorum: dob Scott Weiland: ének Dave Kushner: gitár
Dalcímek
1. "Let it Roll" - 2:31 2. "She Mine" - 3:25 3. "Get Out the Door" - 3:14 4. "She Builds Quick Machines" - 4:02 5. "The Last Fight" - 4:03 6. "Pills, Demons & Etc." - 2:54 7. "American Man" - 3:56 8. "Mary Mary" - 4:34 9. "Just Sixteen" - 3:59 10. "Can't Get It Out of My Head" (ELO Cover) - 3:58 11. "For a Brother" - 3:26 12. "Spay" - 3:06 13. "Gravedancer" - 8:42
Értékelés

Ha a Velvet Revoler szóba kerül, az emberek rögtön a Guns N' Roses-ra asszociálnak. Nem hiába, hiszen három ex-GNR tag játszik a Revolver soraiban. Gondolom, sok-sok rajongónak ez már garancia a minőségi lemezre. Van ebben valami. Hiszen a kiváló dobos, Matt Sorum egyike a stí­lus legjobb ütőseinek, játéka nyugodtam példa lehet a fiatal dobosnak. Duff McKagan basszer is egy tehetséges, jó ritmusérzékkel megáldott ember, rossz szó nem érheti a játékát. És persze Slash. Szerintem nem sok mindent kell róla elmondanom, aki már látta, vagy hallotta, szerintem elismeréssel adózik tudása előtt. Dave Kushner nincs könnyű helyzetben mögötte, egy ilyen ikon mellett igen nehéz meglenni, de Dave azért megoldja a feladatát. És Scott Weiland, a Stone Temple Pilots egykori énekese. A csapat bemutatkozó lemeze, a Contraband nagy kedvencem, igazi dögös hard rock hallható rajta. Ezért is vártam a Libertad-ot. Nem volt zökkenő mentes a lemez elkészí­tése, producert is cseréltek a srácok, Brendan O'Briennel készí­tették el az új albumot, ami elég terjedelmesre sikerült: 13 dal került a korongra, és közülük a záró nóta például nyolc és fél perces. Ahogy az várható volt, ez a lemez is "mocskos", dögös, modern rock-ot tartalmaz, akárcsak az előző, néhány kicsit furcsább dallal megspékelve. Slashék jó nótákat í­rtak, melyek ugyan nem a legkomplexebb alkotások a rock történelmében, mégis a maguk nemében igen jók. Azt gondolom, nem kell külön mondanom, hogy a zenészek, hibátlanul teljesí­tenek, ezt már megszokhattuk tőlük. Slash nem gitározza szét az agyát, leginkább olyan a játéka, mint egy jól megoldott házi feladat. Matt minden gond nélkül hozza az alapokat, mindegy, hogy milyen tempót kell diktálni, megteszi, mégpedig nagy pontossággal. Akivel én nem vagyok igazán kibékülve, az Scott. A stí­lushoz még elmegy a hangja, de azért egy John Corabi vagy Kevin DuBrow szintű énekessel sokkal jobban szólnának a dalok. A lemez rögtön egy igazi "dirty rock" dallal indul, melynek cí­me Let It Roll. Elég rövid szerzemény, ám maximálisan eltalálták a srácok: mintha visszaröppentek volna a Guns első lemezének idejébe. A fentebb emlí­tett kissé furcsa dalok közül a She Mine ez egyik. Nem tudtam vele megbarátkozni, különösen a nyávogós refrén feküdte meg a gyomrom. A harmadik szerzemény azonban már sokkal jobban tetszett. A Get Out The Door tempóját sikerült jól eltalálni, rögtön mozgásba hozza az ember végtagjait. Scott helyenként egészen jól énekel itt, kár, hogy nem tudta végig vinni ezt a teljesí­tményét az egész lemezen. A lemez csúcsa mindenképpen a négyes számú "track", a She Builds Quick Machines. A refrénje bravúros, jó énekdallamot kreáltak a srácok, a gitárok nagyon jól szólnak, Slash teker benne egy igazán vadállatit. Ez év egyik legjobb nótája. A The Last Fight egy visszafogottabb tempójú, akusztikus gitárral megtámogatott alkotás, kis country feeling-es dalocska. A következő, Pills, Demons & Etc.nóta ismét egy modernebb felfogású szerzemény. Ettől sem dobtam hátast, akárcsak a She Mine-tól, nekem eléggé grunge-os. Az American Man egy egészen izgalmas, változatos dal, a refrénben kis punkos hatás is felfedezhető, emellett Duff játéka érdemel még emlí­tést. A Mary, Mary-ben Scott elkezd nyávogni, amitől kedvem lenne kiugrani az ablakon, a dal sem egy igazán jó nóta, nekem már túl punk. Mí­g az előző dalban elfért egy kis "tarajos" hatás, itt azonban túl sok van belőle. A Just Sixteen szerencsére visszahozza az előző nóta alatt elmászott életkedvem, egy igazán tökös szerzemény ez, a vokálok kellemesek, és a tempója is segí­t szert tenni egy kis nyaki izomlázra. Hiába, engem mindig fejrázásra ingerel ez a dal. Egy meglepő feldolgozás került a lemezre, mégpedig a zseniális ELO Cant Get It Out Of My Head. Talán szerencsésebb lett volna egy Ratt, Quiet Riot vagy Mötley Crue nótát elővenni. Egy nagyon király riffet komponált Slash a For Brother cí­mű dalba, ami igencsak kemény zenei részeket is tartalmaz, a refrén itt is egészen pazarul sikerült. A Spay olyan lendületesen, gyorsan kezdődik, hogy már azt hinném, egy újabb dirty rock csoda születik, ám ez elborult, eltorzí­tott refrén tönkrevágja a dalt. Ahogy már emlí­tett a záró tétel, a Gravedancer több, mint 8 perc hosszú, a többi normális hosszúságú dal után eléggé meglepő. Az első 4 perc eléggé lassan csordogál, majd utána egy vadnyugati kocsmát idéző hangulat kerekedik, nem kevés country-s elemmel. Meglepő nóta, de kétségkí­vül hangulatos.

Pontszám: 6.5