Ossian: Örök Tűz

írta garael | 2007.09.19.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.ossian.hu

Stílus: heavy-power metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Paksi Endre - ének Rubcsics Richárd - gitár Wéber Attila - gitár Hornyák Péter - dob Erdélyi Krisztián - basszusgitár
Dalcímek
1. VILÁGTALAN VILÁG (XXI. SZÁZAD I.) (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) 2. FORTISSIMO (TELJES ERŐVEL) (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) 3. ÖSZTÖN-BÖRTÖN (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) 4. AZ ELMÚLÁS KERTJÉBEN (PAKSI E. WÉBER A. - PAKSI E.) 5..SZÍVVEL-LÉLEKKEL (PAKSI E. WÉBER A. - PAKSI E.) 6. TRIANON (PAKSI E. WÉBER A. - PAKSI E.) 7. ÉLETRE-HALÁLRA (XXI.SZÁZAD II.) (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) 8. ALKONY ELŐTT (PAKSI E. WÉBER A. - PAKSI E.) 9. EGYEDÜL (PAKSI E. WÉBER A. - PAKSI E.) 10. ÁLARCOSBÁL (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) 11. SZEMEMBEN A VILÁG VAGY (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) 12. AZ IDŐ (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.) + BÓNUSZ: GYÚJTÓPONTBAN (2007-ES FELVÉTEL) (PAKSI E. RUBCSICS R. - PAKSI E.)
Értékelés

Az Ossian megí­télése olyan attitűdökkel rendelkezik Magyarországon, mint hazánk politikai élete, vagy nagyon szeretik, vagy gyűlölik, vagy elismerik évtizedek óta tartó munkásságát, vagy kacagnak a sablonoknak tartott zenei és szövegi megoldásokon, Paksi Endrét pedig vagy karizmatikus frontembernek tartják, vagy utat tévesztett, a múltba merevedett zenésznek. Középút nincs. Az persze leszögezhető, hogy ha valami, vagy valaki ennyire ellentétes és végletes reakciókat tud kiváltani, biztos tartalmaz valamit abból, ami a művészet sajátja, még akkor is, ha a sarlatánság és a művészi kifinomultság válaszvonala igencsak vékony. Ellentétben előbb leí­rt szavaimmal, jómagam nem tartozom sem a rajongók, sem a"cikizők" táborába: az együttes által képviselt zenei stí­lust szeretem, csakúgy, mint a jellegzetes, "Ossian" -os dallamfordulatokat, a néha paneles, ám vitathatatlanul ragadós zenei témákat. Ugyanakkor Paksi Endrét énekesként nem tartom annyira jónak, mint a koncertek frontembereként, és az Ossian szövegi-és zenei világának mozgatórugójaként, az viszont igaz, hogy vokális teljesí­tményében az eltelt évek ellenére sem történt negatí­v irányba történő elmozdulás. Jelen stúdióalbum a megszokott évenkénti lemezkiadási periódust megtörve egy évnyi "rápihenéssel készült el, ami - szerencsére - meg is látszik a produktumon: zeneileg régen sikerült ennyire friss, ám jellegzetesen Ossian-os dalcsokrot kapnunk, melyben ott van a korai évek "fiatalos vadócsága", és az érett együttes komótosabb, célirányosabb slágertolmácsolása. A nyitó szám rögtön olyan intenzitással dörren meg, ami a banda történelmének talán legkeményebb tételét eredményezi - melyhez persze hozzájárul az egészséges, harapós megszólalás is, - az azt követő Fortissimo pedig szinte Prongos riffel veri le a szinkópát a fejekben. A "keményebb vonulathoz" tartozik még az amerikai power riffel operáló Szí­vvel-lélekkel, illetve a doomos hangulattal kezdő, ám bólogatós törzsi témába forduló Életre-halálra (XXI. Század II.), vagy a Fihgt-os durvulattal végigrekesztett, beszédes cí­mű Álarcosbál. A dalok nagy erénye, hogy a szigorú "baltázás" mellett a dallamok is ülnek, egészséges egyensúlyt találva a megjegyezhetőség és az adrenalin - fokozás kettős követelmény rendszerében. Az Ösztön-börtön a gyújtópontban zenei világának egyszámos eszenciája, az Elmúlás kertjében pedig a Végállomás Hotel Tony Martinos epikus lí­ráját idézi, fantasztikusan eltalált dallammal, remek hangulati tolmácsolással. A Trianon hagyományosabb heavy metal riffjei az Alkony előtt ütemeivel alkot egy párt, csöndes elégiával vonva be az ortodox heavy témákat. Úgy gondolom, hogy az eddig leí­rtakból kiderült, a zenei teljesí­tménnyel maximálisan elégedett vagyok: a dalok jóleső nosztalgiával , ugyanakkor modern agresszióval teremtik meg a hagyományos Ossian világot, a banda történelmében lerakott albumok muzikális pozití­vumainak kiemelésével, és egy leheletnyivel több szigor használatával. Ugyanakkor képtelen vagyok elmenni a szövegvilág számomra torz beállí­tásain. Tudom, hogy az együttes a globalizáció ellenes értékek lelkes tolmácsolója - esetenként jelentős politikai érzülettel - , ám úgy érzem, ebben a szerepkörben képtelenek árnyaltan fogalmazni, az általuk lefestett kép mintha csak egy Frank Miller képregényből ugrott volna elő, melynek szí­nkészlete a fekete.-fehér passzteljeiből áll. A művészi szabadság sajnos együtt jár egyfajta felelősséggel is: ha témáiban a valóság kérdéseit akarjuk boncolgatni, nem elég saját érzéseinkből táplálkozni, mert óhatatlanul is "átpolitizáljuk" gondolatainkat, ami ilyen egypólusú - paneles - szövegvilágot eredményez.

Pontszám: 7