The Poodles: Sweet Trade

írta garael | 2007.09.14.

Megjelenés: 2007

Kiadó: King

Weblap: www.poodles.se

Stílus: hard rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jakob Samuel - Ének Christian Lundqvist - Dob Pontus Egberg - Basszus Pontus Norgren - Gitár
Dalcímek
1. Flesh and blood 2. Streets of fire 3. Seven seas 4. Walk the line 5. Thunderball 6. Reach the sky 7. We are one 8. Without you 9. Band of brothers 10. Heaven´s closing in 11. Kiss goodbye 12. Shine
Értékelés

A svédországi pudlik visszatértek, és mérgesebben ugatnak, mint valaha! No, persze ismert házikedvenceink nem változtak vérfarkassá - arra ott van a Powerwolf - , de a tartós koncerttréning izomnövesztő hatásai azért elég szépen megmutatkoznak. Jóllehet, ez a kutyus nem biztos, hogy ennyire fickándozna a külső dalszerző gazdi nélkül, ám oda se neki, inkább egy önállótlan öleb, mint egy szőrét vesztett, acsarkodó ridegfarkas. A svédek persze nem is tagadhatnák popos gyökereiket, rögtön az első, állati ütős nóta refrénjét akár a valamikori ABBA is magáénak vallhatta volna, no persze nem ilyen staccato, szaggatott metálos riffeléssel, mely talán a legnagyobb előrelépést jelenti a múltkori albumhoz képest. Az egységesen dinamittal teli tempó a Streets Of Fire alá is egy glam-esí­tett US Power riffet pakol, némi keleties vontatott dallamvezetéssel, mely aztán úgy változik slágerbombává, hogy az ember akaratlanul is eldobja a kutyusnak a csontot. A Seven Seas énekeltetős refrénje tuc-tucos ütemekkel veri le a szinkópát a fejekbe, az énekes, Jakob Samuel pedig a példaképekhez méltón sikí­tja ki a sorokat. Lemezen nagyon jól teljesí­t a srác, hangja alapján egy tökös metal csapatba is nyugodtan beleférne, igazi, nagy terjedelmű, kissé karcos vokálja az album másik nagy erőssége. A Walk The Line hasonlóan refrénközpontú, dinamikus nóta - a lemez nem éppen gitárszóló domináns, itt kérem szépen inkább fütyülésre, mintsem léggitározásra van kényszerí­tve a hallgató, csakúgy, mint a következő, kissé amerikai í­zű Thunderball -nál, és a Bon Jovisan induló, stadionrockos Reach The Sky-nál. A We Are One aztán egy gyönyörű, paneles, kissé Bonni Tyler -es lassú, olyan kiszámí­tható refrénnel, ami avitt jelege ellenére is önkéntelenül dudorászásra kényszerí­t ( persze biztosan vannak olyanok is, akik ekkor vágják sutba az anyagot). A Without You folytatja a lágyabb húrok pengetését, és az ABBA-s zongorafutamokat - ez a pudli bizony odanyal /bocs/ a nőstény cicáknak is. A következőkben is hasonló metódus szerint nyí­lnak ki a sláger virágok, talán egy kissé kevesebb tövissel, mint az album első felében. A végére, úgy érzem, becsúszott pár töltelék nóta, melyeket a hasonló dalszerkezet, tempó miatt túl egyformának találok - talán a refrénjük is túlontúl kiszámí­tható - , ám úgy érzem, tisztességes munkát végeztek a srácok s mind a rádiók, mind a hölgyrajongók szí­vesen az ölükbe fogják venni kedvenc pudlijukat.

Pontszám: 7