fbpx

Serenity: Words Untold And Dreams Unlived

írta Tomka | 2007.08.26.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Napalm Records

Weblap: www.serenity-band.com

Stílus: progresszí­v power metal

Származás: Ausztria

 

Zenészek
Mario Hirzinger - szintetizátor, vokál Thomas Buchberger - gitár Georg Neuhauser - ének Simon Holzknecht - basszusgitár Andreas Schipflinger - dob, vokál
Dalcímek
1. Canopus Three 04:31 2. Thriven 06:23 3. Dreams Unlived (Instrumental) 00:51 4. Reduced to Nothingness 04:55 5. Forever 06:43 6. Dead Man Walking 04:54 7. From Where the Dark Is Born 06:18 8. Words Untold (Instrumental) 00:58 9. Circle of My Second Life 05:33 10. Engraved Within 06:22
Értékelés

Habár osztrák szomszédaink látszólag minden földi jóval el vannak látva fémügyben, úgy tűnik, hogy a hazai bandáknak náluk is ugyanolyan nehéz helyzettel kell szembenézniük az első hangzóanyagok megjelentetésekor, mint nálunk. Jól példázza ezt a Serenity esete is, akik 6 év komponálás, és 2 saját terjesztésű, fél órás kiadvány megjelentetése után kaptak csak kiadótól szerződést, hogy végre "hivatalosan" is elismertethessék magukat a metal világgal. Tekintve, hogy a sokak által kitaposott power metal ösvényein haladva indultak el útjukon, igencsak fel kell kötniük a gatyájukat, ha nem akarnak eltűnni a másod-, és harmadvonalas bandák széles folyamában. Azonban szerencsére nem tűztek ki maguk elé világmegváltó célokat, hanem az ilyen esetekben sokkal becsülendőbb a "kevés néha több" elvét alkalmazva próbálják a stí­lus bevált kliséivel a maguk oldalára állí­tani a hallgatókat. Ijedtségre azonban semmi ok: ugyanis amit ezek az osztrák srácok ezen az albumon előadnak, az a "kevés" kategóriájától minőségileg bizony messze áll. Amellett, hogy a europower minden dallamfordulatát ellesték a nagyoktól, a progresszivitás területén is vettek jó pár órát, í­gy bőven kapunk komplex dalszerkezeteket, és néhol egy kis matekórát is a mézédes refrének mellé - hiába, a power metal ilyetén mennyiségű túlburjánzása miatt ez a hibrid stí­lusötvözet kí­nálja a legtöbb kreativitási lehetőséget a zenekarok számára. A két stí­lus keveredése kapcsán leginkább a Symphony-X-hez lehetne hasonlí­tani őket - náluk is kb. ugyanolyan arányban elegyednek a komponensek, csak osztrák barátaink a power metal európai vonalából merí­tenek, ellenben Romeoék keményebb US hatásaival. Ha azonban összkép alapján kéne párhuzamot vonni, akkor elsőként egy hazai, tehetséges és feltörekvő társulat neve ugrik be, mégpedig a Mindfields Factoryé, nem utolsósorban az énekesek, Georg Neuhauser és Tóth Attila vokális adottságainak hasonlóságai miatt. Mindketten a felsőbb tartományokban mozgó, operásabb énekstí­lust preferálják, de ami a legfontosabb, hogy professzionális szinten űzik mesterségüket - a ragadós refrének mennyiségéről nem is beszélve. A kristálytisztán szárnyaló énektémákat két számban (Reduced To Nothingness & Dead Man Walking) nagyon finoman adagolt hörgés is szí­nesí­ti, amik - bármilyen meglepő - de nagyon sokat dobnak az adrenalin szinten mindkét alkalommal, a Raintime együttes jobb perceit idézve fel - legközelebb talán meg lehetne ejteni még több ilyesfajta próbálkozást. Ha adottak a muzikális képességek, egy jól bevált stí­lus, akkor már csak egy dolog kell a sikerrecepthez: az átlagosnál jobb dalí­rói véna. Elhallgatva a kb. háromnegyed órás korongot, bizony ez okból sem lehet panaszt tenni a srácokra, ugyanis unalmas pillanatot annyi eséllyel lehetne itt keresni, mint tűt a szénakazalban. A receptjükről pedig nem nehéz lerántani a leplet, de hát ez soha nem is volt titok: szintetizátorral erősen megtámogatott verzék, alatta többnyire tördelt, progresszí­v hatásokat felvonultató gitártémák (esetleg "szirénázó" speed roham), komplexitás folyamatosan adagolva, ami aztán a duplázóval megtámogatott, gyors refrénben oldódik fel, kiegészí­tve Georg általában himnikus, de mindenesetre slágeres, kifejezetten dallamos énektémáival - hogy egy kis érzelmet is vigyenek a dologba, elképzelhető pár rövidebb, lassí­tott intermezzo hatásvadász melódiákkal. A kivételt ez alól mindössze a két cí­madó instrumentális nóta jelenti, ezeket azonban inkább introként, illetve outroként tudtam volna maximum elképzelni, ugyanis többnyire semmitmondó, levezetésképpen épphogy megfelelő darabok, amiket valószí­nűleg atmoszférateremtés (?) céljából raktak a lemezre. A többi 8 tétel azonban szélvész gyorsan vágtat - azonban nem a harcosok, hanem a szerelmesek mezején; úgy látszik, egy acélszí­v is tud vérezni. Nemcsak ezekre, hanem az egész album egyébként sem alacsony szí­nvonalára ver még egy kört a Forever cí­mű sláger: az itt felvonultatott vágtázó dallamokat bizony minden elsővonalas europower banda megirigyelhetné - újabb nemzeti himnusz a fémvilág tágas csarnokában. A produkcióra már a saját terjesztésű lemezek esetében sem lehetett senkinek rossz szava, amely hagyományt szerencsére most is folytatta a Serenity, ráadásul ezúttal a borí­tó is ugyanolyan varázslatosra sikerült, mint a lemez szebb pillanatai - "a külső a belső, és a belső a külső", ahogy Hegel mondaná.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások