fbpx

The Dark Element: Songs The Night Sings

írta karpatisz | 2019.12.04.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Frontiers Music Srl

Weblap: https://www.facebook.com/TheDarkElement/

Stílus: szimfonikus metal

Származás: Finnország

 

Zenészek

Anette Olzon – ének
Jani Liimatainen – gitárok, billentyűs hangszerek, programozás
Jonas Kuhlberg – basszusgitár
Rolf Pilve – dobok

Dalcímek

01. Not Your Monster
02. Songs The Night Sings
03. When It All Comes Down
04. Silence Between The Words
05. Pills On My Pillow
06. To Whatever End
07. The Pallbearer Walks Alone
08. Get Out Of My Head
09. If I Had A Heart
10. You Will Learn
11. I Have To Go

Értékelés

A Sonata Arctica szeptemberben megjelent legutóbbi nagylemezével kapcsolatban sajnos nem sikerült pozitív véleményt kialakítanom, ennek pedig hangot is adtam az Egypercesek akkori számában. Már több éve láttam és meg is fogalmazódott bennem, hogy Jani Liimatainen sok évvel ezelőtti távozása sajnos egy minőségi romlást eredményezett a Sonatánál. A kísérletezés, hogy jóra tudom-e hallgatni a lemezeiket, most már elmúlt, és ahogy leírtam, útjaink külön válnak a jövőben. Jani neve és jellegzetes gitározása azonban ezúttal is elvitt ehhez a projekthez, amelyben a bárdista mellett az egykori Nightwish-énekesnő is főszerepet vállalt. A csapat bemutatkozása óta egy pici változás történt a felállásban, mivel a második nagylemezen Jonas Kuhlberg és Rolf Pilve lett a ritmusszekció két tagja.

A The Dark Element friss anyaga folytatja azt az utat, melyet a csapat 2017-ben megkezdett. Anette Olzon domináns szerepe ezúttal is érezhető, de ezúttal egy vastag szimfonikus alapot kapott, sokkal több ez, mint az a fajta kis színezet, ami a ’The Dark Element’-en hallható volt. Érezhető, hogy ezúttal a Nightwish-féle szimfonikus metal irányába akartak elmozdulni. A debütanyag esetében ezt a színt a billentyűs hangszerek adták, a ’Songs The Night Sings’ azonban igazi szimfonikus zenekarral kelt életre. Erre bizonyítékul nem is lehetne tökéletesebb példát hozni, mint a korong nyitódalát, a Not Your Monstert.

A The Dark Element-féle világ érdekessége, hogy a dalokba érezhetően nem avatkozott bele egy külső ember, aki a túlnyújtottnak érzékelhető részeket kivágta volna. A Nightwish esetében ez a beleszólás jobban érezhető, de ott az utóbbi években sajnos nem tapasztaltam ilyen jól megírt dalokat, mint Jani és Anette közös lemezén. Annak ellenére, hogy a formáció a két híres zenész nevén fut, én inkább azt érzem, hogy az énekesnő a valódi főszereplő, a vöröshajú gitáros pedig bevállalta, hogy őt maximálisan kiszolgálja jó – és jónak mondható – dalokkal.

A korong elején található fogós és jól megírt slágerek után azonban számomra laposabb irányba mozdultak el a dalok: ugyanabban a keretben, formulában és tempóban ment végig több is. A kis kitérő a lassabb, balladai irányba a To Whatever End című dallal jól esett, de hiányérzetem nem akart múlni. A The Pallbearer Walks Alone képében végre megkaptam, amit annyira hiányoltam. Az igazi, dögös, Stratovarius-féle pörgős, gyors, tempós power metal himnuszt. A versszakok alatti mozgalmas kíséret nagyon tetszett, már szinte el is képzeltem magam előtt, hogy egy bizonyos másik finn énekessel hogyan is hangozhatott volna. Látszólag Jani Liimatainen és Timo Kotipelto közös munkássága nem múlt el nyomok nélkül, a dal alapján pedig elmondható, hogy manapság a legjobb Strato-hatású zenét bizony Jani írja.

Egy ilyen dögös nóta után kicsi félelem alakult ki bennem, hogy a lemez zárása milyen irányt is vesz majd. Sajnos valós volt az aggodalmam, mert ismét a töltelék típusú nóták jöttek sorra egymás után. Azért becsületére váljon ennek a formációnak, hogy ezekben még mindig több izgalom rejtőzött, mint a Sonata Arctica utóbbi években megírt dalaiban. Elég egy-két pillanat, amely az ember fantáziáját megmozgatja, Jani pedig tudja, hogy mikor és hol kell elengednie egy-egy virgás szólót. Többszöri hallgatás után ki merem jelenteni, hogy a dalok sorrendjét máshogy kellett volna kialakítani. A You Will Learn mellől hiányoztak az olyan fogós tételek, mint például a címadó dal.

A kirakatban megmutatott három klipes dal mellett a lemez további részében nem éreztem egyforma minőséget, a dalok helyenként hosszabbak voltak, mint kellettek volna, de leginkább az egykaptafa jelleggel nem tudtam megbarátkozni. Ennek ellenére egy szerethető lemez lett a ’Songs The Night Sings’, melyen megkapja az ember, amire vágyik, nem úgy, mint Jani egykori csapata esetében.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások