Peter Kovary & The Royal Rebels: Fly Forever

írta Bigfoot | 2019.11.22.

Megjelenés: 2019

Kiadó: GrundRecords

Weblap: https://www.facebook.com/PeterKovaryTheRoyalRebels/

Stílus: blues-rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek

Kőváry Péter - ének, gitárok, billentyűs hangszerek
Neményi Csaba - gitárok
Tóth Zsombor - basszusgitár
Csikós Nándor - billentyűs hangszerek
Benedek Tamás - dob

Dalcímek

01. Get Wasted
02. Low Down Bitchin’
03. Until The World Ends
04. Down An’ Lonely
05. I Got A Feeling
06. I Missed The Train
07. Fly Forever
08. Soul Driver
09. Hold On
10. Resurrection Day
11. Sanctified
12. Slow Down

Értékelés

Kőváry Péter és bandájának második stúdióalbuma jelent meg a GrundRecords gondozásában. Félrevezetően kezdődik a lemez, mert a Get Wasted Lemmy emlékére íródott, így olyan is: brutális, tempós és mégis rock and roll.

A továbbiakban ilyet nem hallunk, a blues-rock viszi a prímet. Van benne pszichedélia, némi rock and roll, egy csipetnyi sláger. Bár az alkotók nem említik a zenei hatások közt a Black Crowes nevét, nyilvánvaló, hogy a mostanában újra aktív amerikai formáció köszön vissza a zenében: a gitárfutamok, az énekdallamok is rájuk emlékeztetnek. Oké, itt-ott előbukkan a Stones vagy Péter Jaggerre emlékeztető hajlításai. Jönnek slágergyanús dalok is, de alapvetően a Robinson tesók zenei világa a domináns.

Fogyasztható zene, még egy rockrádió számára is, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem lenne színvonalas, odafigyelést igénylő. Igaz, az énekdallamok azok, melyek fogyaszthatóvá teszik szélesebb körben. Sokszor maga az ének lágy, a The Beatles dallamvilága is megelevenedik egy-két helyen, és ezt jól ellensúlyozza a markáns gitárhangzás és játék. Ugyanakkor a gitáralapok, illetve szólók érdekes hangulatot képviselnek, és valahol itt érhető tetten Péter titka. Nem a technikát helyezi előtérbe (bár abban is jól áll), hanem pengetésével nagyszerű hangulatot fest a hallgató számára. A billentyű viszont kevés szerepet kap, kevés a szóló, inkább színez a háttérben. Egy-két helyen megvillan a zongora vagy a Hammond (csak ezeket a hangszereket használja Csikos Nándor), de nem jelentős mértékben. Ez egy gitáros lemeze, talán nem is kell több a hangszerből.

Ahogy jönnek a dalok, megelevenednek a hatvanas évek színes hippi álmai, a végtelen országút, a színes ruhákba öltözött fiúk és lányok, ahogy kézen fogva bóklásznak egy fesztiválon hajnalban a földön fekvő, elfáradt tömeg közt. A tizenkét dalból hármat már ismerhet a nagyérdemű, mert igaz, csak a neten voltak elérhetőek, de a Soul Driver, az I Got A Feeling és az Until The World Ends már megjelent egy EP-n, címnek az utóbbi dalt választották. Most már ezek is meghallgathatók fizikai hanghordozóról is. Egyébként ez a három dal az album keményebb vonalát erősítik. Az I Got A Feeling egy kemény basszusfutammal kezdődik, de a melodikus, a Beatles dallamvilágát idéző ének jócskán lágyít az egészen. A hangszerek viszont zuhognak, érdekes ez a kettőség, az akusztikus téma viszont nem jellemző.

A Down An’ Lonely mondjuk pont egy ilyen alapra épül, ez is egy electric blues, méghozzá a visszafogottabb fajtából. Hasonló felfogású az I Missed The Train is, ez akár lehetne a lemez slágere is. Halljuk az akusztikus akkordokat a háttérben, de ez sem egy unplugged szerzemény, viszont a slide gitár nagyon viszi az egészet. A címadó szerzeményben nagyon is hallható a hetvenes évek amerikai blues-rockja, egy kis ZZ Top beütés és talán Ted Nugent Cat Scratch Fever korszaka is visszaköszön.

Pontszám: 8