Eclipse: Paradigm

írta CsiGabiGa | 2019.11.21.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: www.eclipsemania.com

Stílus: hard rock

Származás: Svédország

 

Zenészek

Erik Mårtensson – ének, gitár
Magnus Henriksson – gitár
Philip Crusner – dob
Magnus Ulfstedt – basszusgitár

Dalcímek

01. Viva La Victoria
02. Mary Leigh
03. Blood Wants Blood
04. Shelter Me
05. United
06. Delirious
07. When The Winter Ends
08. .38 Or .44
09. Never Gonna Be Like You
10. The Masquerade
11. Take Me Home

Értékelés

A paradigma egy általánosságban elfogadott nézetrendszer. A paradigma ugyanakkor a felcserélhetőséget, egymásnak való megfeleltethetőséget (ekvivalenciát) is jelentheti. Nos, én ez utóbbi jelentést érzem aktuálisnak az új albumra. Persze nem rossz az új Eclipse-lemez, Erik dallamérzékenységének hála nagyon is szerethető dalok vannak rajta, csak közben a zenekar elveszítette egyedi arculatát. Ezek a dalok szerepelhetnének – másik énekhanggal – akár egy Nordic Union, akár egy W.E.T. lemezen is. A 'Bleed And Scream', 'Armageddonize', 'Monumentum' egyre erősödő vonala megtörni látszik, ami persze nem csoda, a 10 pontos lemeznél már nincs feljebb.

A probléma szerintem onnan eredeztethető, hogy a 2009-ben debütáló W.E.T.-album sikere után a Frontiers-istálló főnöke befogta rendesen Eriket (nem ő az egyetlen, akinek a muzikalitására lecsapott Serafino Perugino, Alessandro Del Vecchiót és Nigel Bailey-t ugyanígy használja fregoli zeneszerzőként), írt dalokat a Giant 2010-es lemezére, Harry Hess első First Signaljára, a 2014-es Grand Designra, írt Issának, írt a Kimball / Jamison projektnek, írt a Revolution Saintsnek, sőt még a Smokie-nak is. Plusz a teljes 2011-es Toby Hitchcock- és 2012-es Jimi Jamison-lemezt, valamint az Adrenaline Rush első lemezét. Amik mellé pedig teljes mellszélességgel beállt: a W.E.T. három anyaga Jeff Scott Sotóval, a Nordic Union két albuma Ronnie Atkinsszel és az Åge Sten Nilsen's Ammunition két lemeze. Ezeken a zeneszerzés mellett a produceri, hangmérnöki teendőkbe is belekóstolt, amely tudást aztán a Frontiers Music újabb előadóknál kamatoztatott.

Szóval nem csoda, ha szétforgácsolódott. Az a csoda, hogy nem hamarabb. Magamon is érzem, hogy mióta mélyebben belefolyok a HRM szerkesztésébe, csökken a kreativitásom, kevesebbet írok és nem is mindig olyan jókat, mint eleinte.

Erik rutinja persze átlendíti őket a nehézségeken, dallamosabbnál dallamosabb opuszok születtek most is, csak érződik rajtuk az előző három album sikere okozta megfelelési kényszer. És néha kínjában olyan témákhoz is nyúl – akár akaratlanul is – amiket már elsütött másoknál, vagy „neadjisten” mások is megírták már. Jó példa erre a The Masquerade, amelynek refrénje annyira nyilvánvalóan lenyúlt Stratovarius téma (az első Revolution Renaissance album demóját még a Strato vette fel, az összeveszésük után adta ki más zenészekkel a gitáros), hogy Timo Tolkki be is perelte érte.

De a Delirious is simán elmenne Åge Sten Nilsen's Ammunition dalnak, vagy képzeljétek el a Shelter Me-t Soto hangjával! Vagy a Never Gonna Be Like You-t Ronnie Atkinsével. De néha befigyelnek olyan témák is, amikhez Eriknek vajmi kevés köze volt. A Mary Leigh is simán ráférne a 'Greatest H.E.A.Ts' válogatáslemezre kiadatlan bónuszdalként. A Blood Wants Blood verzéje meg (most hallottam pár napja) a Scorpions Big City Nightsára hajaz. A .38 Or .44-t mintha a Serious Black írta volna, annyira Urban breedes a dallama, a United úgy indul, hogy akár Lady In Black is lehetne belőle, és a refrénjét is mintha már ezerszer megírták volna. Nem csodálkoznék, ha arra is benyújtaná valaki a szerzői igényét.

És persze Miqael Persson szövegíró is legalább ennyire túlvállaja magát Erikkel együtt, Egyébként nem születhetnének ennyire elcsépelt, kommersz szövegek, mint például a „We stand united, together rise and fall, 'Cause it's all for one, one for all”.

Azt hiszem, Tobias Sammet is azért pihenteti az Edguyt, mert már komoly átfedések voltak az Avantasia muzsikájával, csak abból lehetett megkülönböztetni a kettőt, hogy utóbbi dalait Kiske, Atkins vagy Lande énekelte. Lehet, Erik Mårtenssonnak is ezt kéne tenni, csak fordítva. Az Eclipse-re kéne jobban fókuszálnia, akikkel koncertezni is tudnak (most is éppen javában készülnek a 'Viva La VicTOURia' turnéjukra), és talán hagynia kéne Magnus Henrikssont is sokkal többet szólózni, mert a  W.E.T. vagy Nordic Union lemezeken sokkal jobban ki tud bontakozni, mint ezekben a túlzottan rádióbarát, már-már AOR-ba forduló dalokban. Pedig ha meghallgatjuk a Delirious vagy a The Masquerade szólóját, ennek a srácnak a kezében sokkal több van, mint amit erre a lemezre odatett.

Mindenesetre Erik jó érzékkel választotta meg a beharangozó videoklipeket. A nyitó Viva La Victoria a lemez egyik legjobbja, de Mary Leigh is pályázhatna a Bon Jovi arénarock korszakának örökségére.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások