Black Star Riders: Another State Of Grace

írta CsiGabiGa | 2019.09.17.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://blackstarriders.com

Stílus: hard rock

Származás: Írország

Dalcímek

Értékelés

Felemás lemezt hozott össze a Black Star Riders. Vagy ahogy annak idején a Dionysosrisingon – szándékosan – félrefordítottam: a Fekete Sztár (hírnevének) Meglovaglói. Lássuk hát, mik a jó lovaglás alapjai, és miért nem sikerült olyan jól ez a vágta!

Első lecke: felszállás a lóra. „Egyik kezeddel kapaszkodj meg a ló sörényében, a lábadat illeszd bele a kengyelbe, majd rugaszkodj el a földtől és óvatosan ülj bele a nyeregbe!” De vigyázz, melyik lábad teszed a kengyelbe, mert még fordítva találod magad a lovon! Ezzel eddig itt nincs probléma. A Tonight The Moonlight Let Me Down remek kezdés, ahogy Warwick kiejti a refrénben a „Tonight” szót, mintha Phil Lynottot hallanám, ahogy az 1975-ös nagy kedvencemben belevág: „Tonight there's gonna be a jailbreak.” És ha már a holdfényről énekelnek, gitár helyett szaxiszóló, mint a Dancing In The Moonlightban. Nem is akárki fújja, maga Michael Monroe, a Hanoi Rocks egykori frontembere. Szó sincs fordítva felülésről, eddig első osztályú.

„A szárakat mindig úgy fogd, mintha egy bögrét fognál, soha ne legyenek felcsavarodva, legyenek kisimítva és feszesen tartva.” A címadó Another State Of Grace feszes ritmusú kelta rock motívumai az Emerald - Black Rose vonalon szárnyalva idézik meg a nagy elődöt, még egy multiinstrumentalistát is bevetnek az autentikus hangszerek megszólaltatására. Az első két lemezen is elsütöttek egy-egy ilyen dalt: Kingdom Of The Lost, Soldierstown, a 'Heavy Fire' megszakította ezt a hagyományt, most visszatértek hozzá. Soha rosszabb hagyományőrzést!

„A helyes lábtartás nagyon fontos, mert a sarkaddal állandóan apró jelzéseket közvetítesz, amellyel segíted a lovat a feladat megoldásában.” Az Ain't The End Of The Worldben széles terpeszállásban nyomják az ikergitárszólót, mint annak idején a Southboundban. Az a bajom Scott Gorhammel, hogy nem áll a sarkára, a kötelező ikergitárjátékon kívül nyugdíjas módra elritmusozgat a bandában. Mint a Europe 'Live at Sweden Rock' koncertfelvételén, ahol a két meghívott vendég közül Michael Schenker szó(ló)hoz se hagyta jutni John Norumot a Lights Outban, míg Scott Gorhamet nem lehetett rávenni egy villantásra, ő csak nyomta konokul a Jailbreak riffjeit.

„A nyeregben mindig egyenes háttal kell ülni.” Az Underneath The Afterglow egyenesen halad tovább (na nem a lenini úton), a Lizzy-vonalon, a Sykes-érát idéző riffek és a háttérben megjelenő Hammond is erre utal.

„Minden lovas leesik a lóról olykor. Az a kérdés, hogyan dolgozod fel magadban és milyen hamar ülsz vissza a lóra.” Nos, a Soldier In The Ghettóban Fred Mandel billentyűsnek sikerült egy olyan játékot a dalba építenie, amitől az egész olyan lesz, mintha Manfred Mann dolgozta volna fel a Thin Lizzyt. Ami még önmagában nem lenne baj, csak a lemez hátralévő részében már nem tér vissza ez a hetvenes-nyolcvanas évekbeli hangulat. Mintha nem mernének visszaülni a lóra, inkább egy másikra kapaszkodnak fel.

Olyan hatása van az anyagnak, mint egy bakelit, aminek a két oldalán két különböző előadó szerepel. A lemez másik fele inkább hasonlít egy Ricky Warwick szólólemezre. Amíg nem láttam a bookletet, megesküdtem volna rá, hogy a lemez első felét még az azóta távozott Damon Johnson írta, hozza a Thin Lizzy stílust, a második fele meg a jelenlegi felállás – vagy Warwick önálló – próbálkozása. A booklet szerint Damon Johnson már a múlté, a lemez elejét Christian Martuccival írta Warwick, a második felében azonban már sokkal több az olyan dal, amit egyedül szerzett. Ezt éreztem én! A What Will It Take-ben még Meat Loaf mostohalánya is beszáll egy duettre, ez már tényleg elrugaszkodott a Lizzy-életérzéstől a flangeres akkordjaival.

A második fél legjobbja az In The Shadow Of The War Machine, talán nem véletlenül ebben is benne van Martucci keze. Mindazonáltal nekem ez a rész már nem tetszik feleannyira sem, mint az A oldal (a bakelit verzión tényleg pontosan így oszlik el a 10 dal). Ha bakeliten szerezném be ezt az albumot, biztos, hogy csak az A oldalt hallgatnám rongyosra. CD-n már csak lendületből is lemegy a másik fele, de ettől függetlenül a zömét tölteléknek érzem. Talán jobb lett volna egy ötszámos EP-vel előrukkolni, akkor megszavaznék rá minimum egy kilencest.

Pontszám: 7