The Doobie Brothers: Live From The Beacon Theatre

írta CsiGabiGa | 2019.07.25.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Rhino Entertainment

Weblap: thedoobiebrothers.com

Stílus: americana

Származás: USA

 

Zenészek

Tom Johnston – gitár, ének
Patrick Simmons – gitár, ének
John McFee – gitár, steel gitár, cselló, hegedű, bendzsó, ének

John Cowan – basszusgitár, ének
Bill Payne – billentyűs hangszerek, vokál
Marc Russo – szaxofon
Ed Toth – dobok
Marc Quiñones – ütőhangszerek

Roger Rosenberg – bariton szaxofon
Michael Leonhart – trombita

Dalcímek

Intro:
01. Five Corners
'Toulouse Street'
02. Listen To The Music
03. Rockin' Down The Highway
04. Mamaloi
05. Toulouse Street
06. Cotton Mouth
07. Don't Start Me To Talkin'
08. Jesus Is Just Alright
09. White Sun
10. Disciple
11. Snake Man
'The Captain And Me'
12. Natural Thing
13. Long Train Runnin'
14. China Grove
15. Dark Eyed Cajun Woman
16. Clear As The Driven Snow
17. Without You
18. South City Midnight Lady
19. Evil Woman
20. Busted Down Around O'Connelly Corners
21. Ukiah
22. The Captain And Me
Encore:
23. Take Me In Your Arms (Rock Me)
24. Black Water
25. Listen To The Music (Reprise)

Értékelés

A Doobie Brotherst nem a Doobie testvérek alkotják. 1970-ben, amikor alakultak, mindenki „elszállós” volt. Nekik is folyamatosan ott lógott a füves cigi a szájuk sarkában még játék közben is, így ragadt rájuk az amerikai szlengből (doobie = kannabiszos cigaretta) a név. A csapat zenéje az az americanának nevezett speciális műfaj – ahogy Tom Johnston is elmondja koncert közben –, ami a blues, rhythm and blues, country és gospel keveréke. Ehhez még egy kis bluegrass és rock and roll is társult, főleg az 1970-1975 közötti első sikerkorszakban, amikor Tom állt a zenekar élén frontemberként. Később az énekesváltás után, Michael McDonaldnek köszönhetően a soul került előtérbe. 1982-ben oszlottak fel. De az 1987-es újjáalakuláskor ismét Tom Johnston került az énekesi posztra, így visszatértek a rock and roll idők. Ez a nosztalgiakoncert az 1972-es 'Toulouse Street' és az 1973-as 'The Captain And Me' albumaikat mutatja be teljes egészében.

Havas utcák, a kivilágított bejárat, a backstage-ben készülődő zenészek... A 2018 novemberében felvett műsor intrójának aláfestéseként Simmons és McFee közös akusztikus szerzeménye, a 2000-ben született instrumentális Five Corners szolgál. A zenekar jelenleg hivatalosan három tagból (két őstag és egy régi társ) áll, de – a jelenleg négytagú TOTO-hoz hasonlóan – ez nem jelenti azt, hogy ne lennének minőségi zenészekkel megtámogatva a színpadon. Ahogy a Europe a 'The Final Countdown' 30 éves jubileumi koncertjén, ők is kénytelenek az egyik legnagyobb slágerükkel kezdeni (így borítékolható az ismétlés a ráadásban), már az első dalban alaposan megénekeltetik a közönségüket. Alaphangulat pipa.

Zenéjüket leginkább a Chicagóhoz szokták hasonlítani – annyira, hogy az átfedéses rajongótábor miatt gyakran adnak közös turnékat is Amerikában –, a fő különbség az, hogy a Chicagónál a három fúvós a főszereplő, itt inkább csak a háttérben dúsítják a hangzást. A főhős itt a három gitár és a négyszólamú vokál. Persze ne gondoljon senki Iron Maidenre, itt egész másfajta muzsikálás folyik, de azért ki vannak használva azok a hangszerek rendesen. Főleg, hogy a multi-instrumentalista John McFee időnként steel gitárra, csellóra, hegedűre vagy bendzsóra vált. A frontvonalban negyedikként mellettük áll John Cowan basszusgitáros, aki az idősödő Luke Skywalker fazonját vette magára. A háttérben szerényen meghúzódik – de hangszere mindig ott van, ahol kell – Bill Payne billentyűs, és precízen hozza a ritmust a dobos-perkás páros. Így hét fővel indítja a koncertet a háromtagú zenekar. Rögtön a harmadik dalban, a Mamaloiban bizonyíthat is a második vonal. Egy perka- és egy billentyűszólót is tettek a dalba.

Tényleg jó ez a muzsika, időnként még a UFO is beugrik egy-egy rock and roll riffjük alatt (a China Grove például tiszta Only You Can Rock Me), ügyesen fel tudják pörgetni a közönséget két countrysabb, akusztikus gitáros tétel között.

Az első lemez címadó dalában aztán megjelenik a szaxofon is (Marc Russo sűrűn visszatérő vendég a koncerten, a Don't Start Me To Talkin'-ban még unisonót is játszik a gitárral, a másik két fúvóst talán csak a műsor egynegyedében láttam), miközben McFee elektromos csellóra vált, a Cotton Mouthban pedig már tízfősre egészül ki a csapat.

Nagyon jók a közönségről készült pásztázó felvételek, látszik, mennyire élvezik a koncertet. Bár színházteremben vagyunk, sokan állva énekelnek, sőt tapsolva táncolnak is a széksorok között. Kicsit olyan érzésem van, mint egy gospel misén.

A Jesus Is Just Alrightban Pat Simmons igazi bluesgitárosként énekli is a dalt, meg a sorvégi szólókat is nyomja egyben. Ezt azért emelem ki, mert a három gitár miatt általában erre nincs szükség, az aktuális énekes többnyire megelégszik azzal, hogy akkordozik vagy riffelget közben. A másik Pathez köthető élmény, amikor elmeséli, hogy letette a füves cigit és kitisztult a világ, ekkor született a Clear As The Driven Snow című dal.

A The Captain And Me-ben előkerül a bendzsó, a ráadásban pedig a hegedű is. A második lemezen több a country, mint a rock, de ott van ellenpéldának az említett China Grove, vagy a másik nagy sláger, a rádiók által még hozzánk is eljutott Long Train Runnin'.

Hosszasan kiszólózzák magukat a dalokban, nem csoda, ha a stúdióban 35 perces első lemezzel élőben 48, az LP-n 42 perces másodikkal 55 perc alatt végeznek, a ráadással együtt pedig a koncert két órán át tart. A samplermentes profi, élő vokálok feldobják a műsort, ilyet Európában ritkán látunk (mondjuk, ha egy amerikai csapat, például a TOTO erre jár). A ráadásba is két korabeli kislemezslágert tettek be, Luke, akarom mondani John Cowan is főszerepet kap, a Take Me In Your Armsot ő énekelheti. Az 1975-ös lemez húzónótája után a Tom Johnston-korszak egyetlen No.1 slágere, a Black Water emeli az est pompáját és a közönség hangulatát, majd erre még rátesznek egy lapáttal, amikor a nyitó nóta, a Listen To The Music visszatér, ezúttal fúvósokkal megtámogatva.

Mindezt gyönyörű digipack csomagolásban teszi elénk a kiadó, a 2 CD + DVD kiadványra a teljes koncert hanganyaga ráfért. Az egyetlen szívfájdalmam a DVD-n a DTS hang hiánya, mindössze egy DD 5.1 és DD 2.0 közül választhatunk.

Pontszám: 8