Pattern-Seeking Animals: Pattern-Seeking Animals

írta karpatisz | 2019.07.03.

Megjelenés: 2019

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://psanimals1.com/

Stílus: progresszív rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Április közepén landolt a hír a postafiókomban, hogy egy új zenekar mutatkozik be júliusban az InsideOut Music istállójában. Ez az alakulat, egy számomra kedves csapat, a Spock’s Beard egykori és jelenlegi tagjait tömöríti. Nevezetesen Ted Leonardot (ének, gitár), Dave Merost (basszusgitár), Jimmy Keegant (dob, ének) és végül John Boegeholdot (billentyűs hangszerek). Utóbbi volt csak számomra ismeretlen, de a csapat és a kiadó is elárulta, hogy John már évek óta együtt dolgozott a SB zenészeivel. Most egy új zenekart hoztak létre, amelyben elsődleges szándék az volt, hogy más zenei irányt vegyen az új négyes, mint amit esetleg a Spock’s Beard esetében tapasztaltunk. Az irányvonallal kapcsolatban John Boegehold már az indulásnál az alábbi nyilatkozattal festette le mi is vár majd ránk:

„A Pattern-Seeking Animalsszel kapcsolatban tiszta elképzeléseim voltak, más zenei megoldásokat és más hangzásokat akartam. Olyanokat, amelyeket érthető okokból nem használtam a Spock’s Bearddel. A szándékom az volt, hogy olyan zenét hozzunk létre, amely progresszív, de rögtön élvezhető és dallamos is. Mindegy, hogy négyperces vagy tízperces dalról van szó, akkor is csak azt akartam, hogy az akadályokat dallamokkal vagy hangszeres megoldásokkal oldjuk meg."

Ez így elsőre jól hangzott, fel is keltette az érdeklődésem, hogy mi sülhet ki ebből az egészből. Őszintén bevallva, még az is megmozgatott, hogy Ted Leonard egy új, jobb színben tűnt fel Neal Morse új rockoperájában, a ’Jesus Christ - The Exorcist’-ban. Végre úgy énekelt, hogy valami megmozdult bennem. Sajnos többször éreztem vele kapcsolatosan, hogy jó-jó, de az érzelem gazdagság mégis nagyon hiányzik belőle. De visszatérve az aktuális csapathoz, egészen addig tartott bennem ez a várakozás, amíg meg nem hallottam az első önálló dalt, a No Burden Left to Carry-t. Ekkor meglepetés ért. Hasonló volt, mint egy váratlan pofára esés. Első ismerkedésnél értetlenül álltam a dal előtt, mert semmi újat, de leginkább semmilyen más zenei irányt nem mutatott, mint amit a Spock’s Beard jelenlegi ötösétől ne hallottam volna. De az első csalódás többszöri hallgatás után is csak fokozódott bennem, mert egyre inkább azt éreztem, hogy elmegy mellettem a dal. A majdnem 10 perc hosszúsága ellenére pedig kellett volna, hogy adjon valamit, hiszen rengeteg téma és dallam megfordul benne ez idő alatt.

Amikor a teljes lemez a birtokomba került, ismét nekifutottam, bár csalódottságom nem múlt el. A The Same Mistakes Againt már egy fokkal jobban fogadtam, a hangszerelési ötletek, a szimfonikus betét és a jó dallamokat hallottam végre. Kicsit úgy éreztem magam, mintha filmzenét hallgatnék némi modernizált The Beatles-hatással. Hogy ért e meglepetés? Őszintén bevallva nem. Jó néhány dal esetében az az érzés zakatolt bennem, hogy ezt már ismerem, és így még unalmasabb. A dobok hangzása, a basszusgitár hangja, Dave Meros egyedi hangszíne és Ted Leonard énekhangja egyértelműen elmozdította az egészet egy ismert irányba. John Boegehold felvezetőjéhez képest rengeteg olyan billentyűs megoldást hallottam, melyek emlékeztettek arra, amit Ryo Okomutótól már megszoktunk. Pár olyan hangszínt hozott csak, melyek frissebbnek hatottak. A lemez összképe sem váltott ki bennem pozitív hatást, mert sok a közepes és a lassabb tempójú dal, valamint a színesség is hiányzik az egészből, de ami a leginkább zavart, hogy Teddel kapcsolatban ismét előjött régi érzésem, hogy nagyon hiányoznak belőle az érzelmek.

Aki szereti a lassabb, vontatottabb progos irányt, az találhat benne kedves dalokat, mint a Fall Away, vagy a No Land’s Man, vagy épp a kiadványt záró Stars Along The Way. Talán ez a három Pattern-Seeking Animlas-szerzemény az, amely meg tudta volna mutatni, miben más ez a zenekar, mint a jelenlegi Spock’s Beard. Ezekkel szemben a promóció keretében is olyanok kerültek terítékre, mint a No One Ever Died and Made Me King vagy a The Same Mistakes Again, melyek az ismert jellegzetességekből táplálkoznak.

Pontszám: 5