fbpx

Neal Morse: Jesus Christ - The Exorcist

írta karpatisz | 2019.06.15.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: http://www.nealmorse.com/

Stílus: progresszív rock

Származás: USA

 

Zenészek

Neal Morse  billentyűs hangszerek, gitár
Paul Bielatowicz – szólógitár
Bill Hubauer  billentyűs hangszerek
Randy George – basszusgitár
Eric Gillette  dob

Ted Leonard – Jézus
Talon David – Mária Magdolna
Nick D’Virgilio – Iskarióti Júdás
Rick Florian  Ördög
Matt Smith – János
Jake Livgren – Péter és Kaifás
Neal Morse  Pilátus, démon 1, tanítvány 1
Mark Pogue  izraelita 1, a gadarai megszállott, farizeus 2
Wil Morse  izraelita 2, démon 3, farizeus 1
Gabe Klein  démon 2, farizeus 4
Gideon Klein  démon 4
Julie Harrison  cselédlány

Dalcímek

CD 1:

01. Introduction
02. Overture
03. Getaway
04. Gather The People
05. Jesus’ Baptism
06. Jesus’ Temptation
07. There’s A Highway
08. The Woman Of Seven Devils
09. Free At Last
10. The Madman Of The Gadarenes
11. Love Has Called My Name
12. Better Weather
13. The Keys To The Kingdom
14. Get Behind Me Satan

CD 2:

01. He Must Go To The Cross
02. Jerusalem
03. Hearts Full Of Holes
04. The Last Supper
05. Gethsemane
06. Jesus Before The Council And Peter’s Denial
07. Judas’ Death
08. Jesus Before Pilate And The Crucifixion
09. Mary At The Tomb
10. The Greatest Love Of All
11. Love Has Called My Name (Reprise)

Értékelés

Neal Morse neve sokak számára a progresszív rock stílusban alkotó csapatai nevével – Spock’s Beard, vagy akár a The Neal Morse Band – fonódott össze. Kevesen ismerik azt az oldalát, amelyben vallásos és az ahhoz kapcsolódó oldalát mutatja be. 2005 óta egy-két éves közökkel, de egy „worship” albumot is kiad azok mellett a nagysikerű progresszív albumok mellett, amiket mi is bemutattunk a magazin hasábjain. Neal egyébként a mindennapi életben kántorként is szolgál abban a templomban, mely a helyszíne szokott lenni a 2014 óta megrendezésre kerülő MorseFest!-eknek. Ez az oldala ennek a nagyszerű zenésznek nem volt eddig reflektorfényben, egészen mostanáig.

Történetünk egyébként a 2018-as nasheville-i fesztiválra vezethető vissza, amikor is a tervezett szeptemberi időpontokban – Mike Portnoy távolléte miatt – különleges műsort jelentettek be. A második napon szólalt meg a ’Jesus Christ - The Excordist’ című rockopera, amelyet eredetileg csak Neal rajongói klubjának tagjai ismerhettek eddig. A 2009-es Inner Circle ajándék volt az első alkalom, hogy hallani lehetett erről az anyagról. Aztán sokévnyi csend után érkezett el az előbb említett MorseFest!, amikor is már egy jócskán átdolgozott, kibővített és sokszereplős igazi rockopera kelt életre. Az élet furcsasága, hogy az előadás előkészületeinek befejeztével sikerült csak egy érdeklődő kiadót találni ehhez a projekthez. A helyzet kicsit furcsa – amolyan „Pilátus a Credóban” magasságú –, hiszen a dallamos hard rock muzsika otthonának számító olasz istálló, a Frontiers Music vette gondozásába az anyagot. Érdekesség, hogy ekkor még csak az élő előadáshoz volt meg a zenekar és a rengeteg szereplő. A zenét megszólaltató banda magja természetesen a The Neal Morse Band zenészei voltak, de a dobos kérdést gyorsan meg kellett oldani. Eric Gillette gyorsan átugrott a dobszerkó mögé és az ő szólógitáros posztjára érkezett a szintén villámkezű Paul Bielatowicz, akit legtöbbször Carl Palmer mellett láthatott a magyar közönség. Az énekesekről akkor csak annyit lehetett tudni, hogy a két ikonikus alakot, Jézust Ted Leonard, míg Júdás szerepét Nick D’Virgilio kapta meg. Ettől jobb figyelemfelkeltő nem is nagyon kellett és a későbbi stúdiófelvételhez is megmaradt ugyanez a társaság, így rövid idő alatt el lehetett készíteni a rockoperát és idén tavasszal már meg is érkezett az első beharangozó.

Már sokszor említettem, főleg Neal konceptalbumai kapcsán, hogy egy összefüggő és valamely történetet elmesélő valamiből kiragadni egy részletet nem könnyű feladat. A Get Behind Me Satan azt tényleg előre tudta vetíteni, hogy egy rockos anyagról van szó, de a teljes műre való rálátást egyáltalán nem éreztem. Bevallom őszintén, hogy én valami olyasmire készültem lelkiekben, mint a ’The Great Adventure’ volt, de teljesen mást kaptam. Zenei élményben hasonlót, de a témaválasztás és a megoldás szerintem egy teljesen egyedi alkotássá teszi ezt a művet.

Az indításnál még semmi olyat nem tapasztaltam, amit eddig ne szoktunk volna meg. Jött egy szimfonikus alappal megpakolt témabemutató, majd az éles váltás és egy szál akusztikus gitárral kísért téma érkezett, amelyben a főszereplő szólalt meg. Az Overture ez esetben is egy olyan nyitány, amelyet Nealtől már megszokhattunk. A Getaway és a Gather The People voltak azok a dalok, amelyek az eddigi gigantikus művek hagyományát folytatták. Bemutatkoznak a szereplők és a zene a megszokott kiváló minőség. Az élmény ismét az a pazar és varázsoló, amit a korábbi műnél éltem meg. Az első korong zenei anyaga igen változatos: vannak benne könnyed, egy szál gitárral kísért és könnyen énekelhető tételek. Másik oldalról viszont a matekos, a régi idők Spock’s Beardjét megidéző hangszeres megoldásokkal is találkozunk. Itt Neal elsősorban gitárosként kap szerepet. A Jesus’ Temptation az egyik igazi nehéz terepe az első lemeznek: az ősi hard rockot idéző alap egy vastag vonós kísérettel bővül és az énekesek úgy villogtatják hangjukat. Különleges fűszer a szájgitár megjelenése. A másik különleges műfaj, amivel már régóta nem találkozhattuk, az igazi fenderes hangzású piszkos blues, amelyet a The Woman Of Seven Devilsben hallhatunk. De nehogy azt higgyük, hogy az érzelmek kimaradnak a sorból: a Free At Last című dalban gyönyörűen éneklő Talon David produkciója egyszerűen hihetetlen, teljesen megérinti az embert. Végül, de nem utolsó sorban szeretném kiemelni azt a dalt, amellyel végleg megfogott ez a mű. A Love Has Called My Name-ben a két főszereplő Neal Morse és Nick D’Virgilio. A dal maga is a ’Snow’ világát idézte meg bennem és a kísérteties hasonlóság a Carie című dalra, ahol szintén ez a két nagyszerű énekes hallható. Ettől szebb pillanatokat nem is kívánhat magának egy lelkes Neal-rajongó.

A második CD ezúttal nem egy külön felvonásként működik, gyakorlatilag folytatódik tovább a történet. Zenei oldalról ez a korong is folytatja a sokszínűséget, de nagyobb szerepet kapnak a kórusok. Ennek oka az, hogy a szenvedéstörténet eseményeit élhetjük itt át. Így érthető, hogy az érzelmek hullámzását is jól követi a zene. Nick D’Virgilio az, aki az elsőszámú közvetítője a varázslatos dallamoknak. Azért itt is megtaláljuk azokat a Nealre jellemző zenei megoldásokat, amikben ő a legjobb. Például a vonósokkal kísért indulás, a zongorán bemutatott dallamok. Ted Leonard kiválasztása a főszerepre engem meglepett. Az újkori Spock’s Beard anyagain azt éreztem, hogy jó, amit csinál, de valahogy az érzelmek átadásával és érzelmek felkeltésével mintha gondban lenne. Jézus szerepét pedig sterilen előadni bűn kategória. Ebben a tekintetben Andrew Lloyd Webber műve nagyon erős, ott a szereplők igenis hatottak az érzelmekre. Tednek most úgy érzem, sikerült előrébb lépnie, de ebben a tekintetben Nick még mindig körökkel előrébb van. Másik érdekesség az aktuális részen, ami szembe tűnt, hogy Neal mennyire kevés szerepet vállalt ének tekintetében. Pilátus szerepét vállalta magára. A kihallgatás történetét mesélő dal zenei oldalról olyan, mintha csak a régi filmeket idézné vissza, a római katonák menetelését már a szemünk elé is képzelhetjük. A kórus szerepe kiemelkedik a csúcsponton, amikor azt éneklik, hogy „Feszítsd meg!”. A keresztre feszítés megzenésítése nem könnyű feladat, de Neal mesterien megoldotta. Kórus hangszínen játszott billentyűszőnyegen hallhatjuk Paul Bielatowicz síró gitárszólóját. Azért az elmúlt két konceptalbum nem múlt el nyomtalanul Neal fejében, ez alkalommal is a mű végen megcsinálta azt, hogy az indítás zenei elemei visszaköszönnek. A Mary At The Tomb című dalban végre megkaptam azt az érzelemdús éneket Tedtől, amit már korábban is szerettem volna. A zenei terep ezúttal egy filmzenére hajaz, egy szál zongora és vonós kíséret. Talán ez a zenei szövet, amely Tednek jobban állt. Mivel mással lehetne megkoronázni ezt a művet, mint az egyik legjobb dallam visszatérésével, így az utolsó nagy fináléban ismét felcsendül a Love Has Called My Name.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások