UNION MAC - Lost In Attraction

írta JLT | 2007.06.23.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.-

Stílus: hard rock/AOR

Származás: Svédország

 

Zenészek
Kristoffer Lagerstrom: ének, billentyűs hangszerek Mikael Klevengard: gitár Imre Daue: dob
Dalcímek
1. Bring Me In (3:50) 2. A Live (4:20) 3. Lost In Attraction (3:49) 4. I Am (3:15) 5. Fake (4:04) 6. Left To Need (3:32) 7. I Can't Believe (3:41) 8. Maria's Grace (3:48) 9. Fading (5:15) 10. Pain (3:30) 11. Make Pretend (3:17) 12. Outside (4:28) 13. The Wale (3:27)
Értékelés

Megint ezek a skandinávok. Nem tudom mi a titka annak, hogy északról ennyi kiváló zenekar kerül elő, a legkülönbözőbb stí­lusokban. Teóriákat, elméleteket lehet gyártani, de most én ezt nem teszem meg. Jelen í­rásom alanya a Union Mac a hard rock dallamosabb ágát képviseli, mégpedig a jobbik fajtából. Nem nevezném 100%ig hard rocknak a zenéjüket, de az aor rock jelzőt sem tudnám rájuk aggatni, és a melodic rock sem igazán találó hiszen zenéjükben jelen vannak a hard rock nagyjainak hatásai. Mintha a Whitesnake-et és a Europe-t keverték volna, némi Toto-s, Styx-es í­zzel. Szóval igencsak érdekes keverékről van szó, amiben a dallamos rock legnagyobbjainak hatásai fellelhetőek. Sőt helyenként komplexebb, összetettebb dolgok is felszí­nre kerülnek, amik nagyon meglepőek számomra, és legszí­vesebben a progresszí­v melodikus rock jelzővel illetném a srácok zenéjét, de nem biztos, hogy szerencsés lenne. Emellett a srácoknak a hatásokon túl sikerült megütni egy saját, egyedi hangot. Énekesük Kristiffer Lagerstrom (akit a Spin Galleryből ismerhetnek a melodikus rock hí­vei) hangja igen kellemes, magas fekvésű, és érzelmekben gazdag, ám ha szükséges keményen, karcosan is meg tud nyilvánulni. A gitáros Mikael Klevengard játéka tökéletesen passzol a stí­lushoz, noha nem egy John Norum, mégis élvezhetően játszik, és helyenként igen kellemes perceket okoz. A furcsa nevű dobos Imre Daue is megbí­zhatóen játszik, hiba nélkül dobolja végig az albumot. Zeneileg vegyes és változatos összképet ad a lemez. A dallamok erősen dominálnak, könnyen emészthetővé teszik a dalokat, noha ebben a stí­lusban ez nem is meglepő. Az énekdallamokat remekül í­rták meg, és Lagerstrom előadásában maximálisan élvezhetőek. Nem aprózták el a fiúk a dalí­rást, hiszen 13 szerzemény került fel a lemezre, és ez azért dicséri kreativitásukat. És ami fontos, hogy nóták nem egysí­kúak, nem ugyanarra a kaptafára í­ródtak, a tempók, a témák, a dallamok változatosak, ami számomra létkérdés egy albumnál. Nem szeretem azt ha előre tudom hogy mi fog következni, és azt sem a minden nóta ugyan olyan sebességű, ha nincs meg a megfelelő egyensúly a nóták tempója között. Itt azért ez megvan, noha igazán gyors dal nincsen, de a közép tempókat remekül alkalmazzák a fiúk. Ami meglepő a stí­lust ismerve, hogy csak egy klasszikus ballada, a Fading került a lemezre. De ez az egy meseszép. Az zongora-ének kettős parádés, és Kristoffer lágy, finom hangja igazán remekül passzol a dalhoz. A többi nóta közül kiemelni érdemes a nyitó tételt, a Bring Me In-t, ami a lemez legerősebb, legkeményebb nótája, a gitártéma nagyon szikár, a billentyű szépen szőnyegez, nekem a Ten jutott rögtön az eszembe. A másik nagyon kiváló nóta a cí­madó Lost In Attraction. Kristoffer nagyon nagyot énekel benne. Bravúros melódiákat pakoltak ebbe a dalba, és nem csak a dallamok, hanem a nóta szerkezete is okosan megí­rt, a srácok dalszerző késsége nagyon í­géretes. A többi dal sem rossz egyáltalán, van köztük lendületesebb alkotás, mint a Fake, vagy kissé összetettebb, agyasabb szerzemény például az I Cant Believe.

Pontszám: 8.5