Starbreaker: Dysphoria

írta CsiGabiGa | 2019.02.01.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: https://www.facebook.com/starbreakerofficial/

Stílus: dallamos rock

Származás: Svédország / USA

Dalcímek

Értékelés

Magnus Karlsson egy stúdiógitáros, aki még a Primal Feart sem kíséri el rendszeres turnéira. Ezt tudomásul kell venni. Szerintem a Last Tribe óta nem adott koncertet. Ennek megfelelően projektjei kizárólag az új dalok készítésére, lemezek kiadására vonatkoznak. Ami a mai trendeknek teljesen ellentmond, hiszen a lemezeladások annyira visszaestek, hogy minden csapat csak a turnékból él. Ennek megfelelően nem érzem a létjogosultságát egy ilyen lemeznek. Hiába készített remek albumokat Russell Allen és Jorn Lande (Allen / Lande), Bob Catley ('Immortal'), Mark Boals (The Codex), Tony O'Hora ('Escape Into The Sun'), Michael Kiske (Kiske / Somerville) vagy Mike Andersson (Planet Alliance) számára, turné nélkül csupán az énekesek hardore rajongóit tudta megcélozni vele. (Nagy részük ki is kötött a leárazott termékek között.) Ez a projekt is 50%-ban svéd, 50%-ban amerikai zenészeket rejt, így nem kétséges, hogy ez is csak otthoni hallgatásra készült.

Mivel a TNT-t is szeretem és a Riotot is, a Mark Reale és Tony Harnell közös vállalkozásában létrejött Westworld lemezeire is lecsaptam, azok is nagyon bejöttek, de az első Starbreaker 2005-ben telitalálat volt. Igaz, ott még John Macaluso odatette az ütemeit rendesen, amitől iszonyú dögös lett a muzsika. Progos Ark alapokra Masterplan-szerű szintifutamokkal megtámogatott tipikus Karlsson-gitárriffek és -futamok. Mindez megfejelve Tony Harnell jellegzetes hangjával, de vigyázva, hogy ne legyen nagyon TNT-s. A második lemez, a 2008-as 'Love's Dying Wish' kicsit sötétebb tónusúra sikerült, de azért bátran odatehető volt a másik mellé, a stílus konzisztensen ugyanaz maradt.

A 2019-es 'Dysphoria'-ról nem tudom ugyanezt elmondani. Nincs igazán koncepció benne, kicsit olyan fiókban maradt ötletek gyűjteményének érzem. Persze abból a szempontból mindegy, mit játszanak, hogyha a fent említett módon úgyis csak az énekes hardcore rajongói veszik a lemezt, de azért nem ártott volna valami zenei vezérfonal.

Rögtön a kezdő Pure Evil igen Judas Priest-ízű, ami eddig nem volt jellemző rájuk. Meg a záró Starbreaker is. Ja, hogy az Judas Priest! Végre van „névadó daluk”, ha megkésve is, ha nem is igazodik a stílushoz, de jó. De milyen jó! Talán a legjobb Judas-feldolgozás, amit hallottam. De ezzel ki is merítették ezt a témát. (Én viszont még nem.) Mivel mostanában a Primal Fearben Karlssont erős Judas-közeli hatások érik, nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy ez a nyitódal eredetileg nekik készült volna.

Aztán ott a másik véglet, a vonósokkal nyitó lassú How Many More Goodbyes és az 'Intuition' időkre emlékeztető dallamvilággal megáldott My Heart Belongs To You, amiket meg mintha Tony írt volna a TNT-nek, mielőtt (vagy éppen azért, mert nem kellettek) úgy döntött, hogy ismét szakít velük. Egyébként ezek is nagyon tetszenek, éppen a TNT-áthallás miatt, noha azt várnám, hogy egy szóló próbálkozás (vagy mellék-projekt) ne legyen olyan, mint az anyazenekar muzsikája.

A többség viszont tipikus rádióbarát AOR muzsika, amit csak Karlsson szaggatott riffekkel leírt kézjegye tesz a tucattermékeknél eggyel magasabb polcra. Két lassú egymás után (How Many More Goodbyes, Beautiful One) viszont még a Scorpionstól is sok lenne! Ez szerkesztési hiba. Harnell gyönyörű magasakat (is) énekel, a mélyebbre vett 'Love's Dying Wish'-hez képest ez pozitívum. Karlsson gyönyörű dallamszólókat írt a lemezre, de a dalszerző puskaporát úgy érzem, ellőtte a 2015-ös Magnus Karlsson's Free Fall lemezen.

Talán a címadó Dysphoria emlékeztet leginkább a régi Starbreakerre, de a vissza-visszatérő kétlábdobos monoton zakatolás ebből is kiveszi azt a pluszt, ami a régi lemezeken megvolt.

Igen. Alapvetően talán John Macaluso játéka hiányzik ahhoz, hogy ugyanolyan jó legyen, mint az első kettő, lényegesen egyszerűbbek a dobtémák, ezért érezni sokkal inkább AOR-közeli hard rocknak a muzsikát, mint progresszív metalnak, ami felé az előző két album kacsingatott.

Pontszám: 7.5