Walter Trout: Survivor Blues

írta Bigfoot | 2019.01.27.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Mascot Label Group

Weblap: www.waltertrout.com

Stílus: rhythm & blues

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Nem elképzelhetetlen, hogy Walter Trout még mindig küzd a néhány évvel ezelőtti májtranszplantáció okozta trauma démonjaival, mindenesetre a lemez címe erre utal. Nem is lenne igazi bluesjátékos, ha nem rángatta volna meg az élet.

Nos, egy olyan albumot csinált, melyre megelőzőleg csak egyszer volt példa. Egy „cover” lemezt vett fel, mások dalait gondolta újra. 2013-ban az egyik nagy példakép, Luther Allison dalaiból szedett össze egy csokorra valót, ám most több előadóra fókuszált. Ja, hát így könnyű lemezt készíteni és sikert elkönyvelni – gondolja az egyszeri ember. Nos, Walter csavart egyet a dolgon, mert egyrészt jobbára nem annyira ismert dalokat játszott lemezre, tehát nem a legismertebb blueselőadók szerzeményeit válogatta be. Mint egy igazán nagy muzsikus, egy kicsit magának készítette ezt az albumot, és ha a hallgatóságnak tetszik, az egy plusz jó dolog.

Me My Guitar And The Blues – ezzel indul az egész. Jimmy Dawnkins egy chicagói blues zenész, ez a lassú blues akár hitvallása is lehetne Walter Toutnak. Nagyon jó a Hammond-szőnyeg, amit Skip Edwards leterít a gitár alá. Walter rettenetesen érzi a slow bluest a gitárszóló most is roppant emocionálisra sikerült.

A Be Careful How You Vote és a Woman Don’t Lie gyorsabb dalok, ez utóbbi énekrészét Sugaray Rayforddal osztja meg, ezúttal Tedd Andreadis kezeli a billentyűs parkot. „A bluesdalok kilencven százaléka a nőkkel való problémákról szólnak.” – így Trout a műfaj központi témájáról, aki amúgy huszonnyolc éve él boldog házasságban párjával, Maryvel. A Sadie egy kicsit halkabb, mint a megelőzőek, és van egy jó adag savas hangulat is.

A nagy példakép, a mentor, a jó barát, John Mayall nem hiányozhat erről az albumról sem. Bár nem működik közre, a tanítványa előadja a Nature’s Disappearinget az 1970-ben megjelent ’USA Union’ albumról. Maradt az eredeti jazzes hangulat, ám érthető okokból ez a verzió gitárcentrikusabb lett, és a hegedű is elmaradt az eredetihez képest. Zárásképp is kifejezi tiszteletét mestere felé: az album utolsó tétele, a God’s Wordöt J.B. Lenoir írta, ő Mayall kedvenc blueselőadója. Érdekes, Trout úgy pengeti hangszerét, mint Jimi Hendrix, és a visszhangos gitármegszólalás is a néhai Jimi irányába mutat.

Még egy dalra felhívnám a figyelmet, ez pedig az utolsó előtti felvétel, Mississippi Freddy McDowell műve (ő követte el a You Gotta Move-ot), a Going Down To The River. Talán ez a legősibb hangulatú blues az összes között. Itt egy nagy duettet hallunk, ugyanis Robbie Krieger beszállt a nótába segíteni. Tehát két olyan játékost hallunk egyszerre, akik nagyon értik a műfajt. A The Doors gitárosa nemcsak vendégeskedik, hanem az egész lemez az ő stúdiójában készült Los Angelesben, mellyel Walter nagyon-nagyon elégedett volt.

Pontszám: 9