Wall Of Sleep: The Road Through The Never

írta Hard Rock Magazin | 2018.12.19.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Nail Records

Weblap: https://www.facebook.com/wallofsleep/

Stílus: heavy metal/doom metal/hard rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek

Bátky ’BZ’ Zoltán – ének
Füleki Sándor – gitár
Kemencei Balázs – gitár
Preidl Barnabás – basszusgitár
Szolcsányi Szabolcs – dob

Dalcímek

01. Seven Point Five
02. Sins Of The Fathers
03. I Wanna Be The President
04. The Road Through The Never
05. Deserter
06. Mindkiller
07. 10000 Days
08. Fear

Értékelés

Mint ahogyan sokakat, engem is kicsit meglepett, amikor bejelentették, hogy Bátky ’BZ’ Zoltán lett a Wall Of Sleep új énekese. Az eddigi, főleg progresszív zenei múltjához képest ez egy kicsit más közeg neki, bár a H.A.R.D. ’Traveler’ lemezén is magas szinten megoldotta a feladatot. Szóval az borítékolható volt, hogy itt sem fog szégyent vallani, inkább arra voltam kíváncsi, mennyire fog módosulni az banda zenei tevékenysége. Nos, mindenki megnyugodhat, nem történt semmi nagy változás, csak néhány lépcsőfokot sikerült lépni felfelé.

Füleki Sanyi riffelését mindig is szerettem, mert iszonyat húzással tud játszani. A Mooddal és a korai WOS-szel annyi bajom volt, hogy nem nagyon tudtam megszeretni Holdamf Gábor hangját, de a riffek miatt mindig is oda voltam értük. Amikor Gábor távozott és Cselényi Csaba állt a frontvonalba, picit elhagyták a Mood által kitaposott ösvényt és előtérbe kerültek a klasszikus hard rock hatások. Erre a vonalra tudott most BZ ráerősíteni, mert tőle sem áll távol ez a műfaj. Ezeket dobták most be egy közös olvasztótégelybe, így született meg a ’The Road Through the Never’.

Az először megosztott előzetes alapján csak még izgatottabb lettem az albumot illetően. BZ hangját nem nehéz felismerni és szeretni sem. Dallamvilága elég markáns, és hallatszik a dalokban, hogy nemcsak robotként énekli el, amit elé raktak, hanem kivette a részét a munkából rendesen. A Deserter refrénjét például el tudnám képzelni akár egy Wendigo-lemezen is. Minden tudását és tapasztalatát beletette az albumba, maximálisan szívén viselve a produkciót. Persze ahhoz, hogy ilyen egységes és természetes legyen az összkép, kellettek a többiek is. Kellettek azok a remek riffek és melódiák, amiktől felrobban a ház, a lemezen ugyanis végig sorakoznak a bődületes súlyú mázsás témák és a sivatagi porral töltött melódiák. Az egész anyag meg van töltve magabiztossággal és lazasággal. Senki sem akarja leteríteni a másikat, egy volt a cél: a lehető legjobb dalok.

A lemezt indító Seven Point Five egy klasszikusabb doom témára épülő dal. A refrénben BZ hozza magát progrockos dallamaival. Az ezt követő a Sins of the Fathers nyitóriffjétől mindig megáll a levegő körülöttem. Minden benne van, amiért ezt a stílust lehet szeretni. Óriási téma ős-heavy metal ízzel felvértezve, és klisés címe ellenére az egyik legjobb dal a lemezen. Az I Wanna Be the President modernebb felfogású pattogósabb dal, de a refrén az itt is öl. A szöveges videóval megtámogatott Deserter a vastag Hammond-szólamokkal igazi southern sivatagi szellőt hoz magával. Nem is sorolom tovább, mert minden dal nagyon erős, és mindegyikben van kapaszkodó. Az album csúcspontja a záró Fear. A Black Sabbath-ízű, bánatos doom témára épülő dalt remek vokálokkal díszítették, refrénje pedig egyszerre bánatos és gyönyörű.

Pontszám: 9