Dilemma: Random Acts Of Liberation

írta karpatisz | 2018.10.29.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Butler Records

Weblap: http://dilemma.band/

Stílus: progresszív rock / alternatív rock

Származás: nemzetközi

 

Zenészek

Dec Burke – ének, gitár
Paul Crezee – gitár
Collin Leijenaar – dob, ütőhangszerek, loop
Erik van der Vlis – basszusgitár
Robin Z – billentyűs hangszerek, zongora

Vendégek:

Rich Mouser – gitár
Piet Hein Appelo – gitár (The Inner Darkness , Pseudocomaphobia)
Nando Eweg – omnichord és billentyűs hangszerek (All That Matters)
Jessica Koomen – háttérvokál
Frank van Essen – hegedű (Amsterdam, Dear Brian)
Paul Sutman – háttérvokál (Amsterdam)
Zeph Daw – beszéd (Play With Sand)

Dalcímek

01. The Space Between The Waves
02. Amsterdam (This City)
03. Aether
04. All That Matters
05. The Inner Darkness
06. Dear Brian
07. Prodigal Son
08. Pseudocomaphobia
09. Spiral Pt. II
10. Openly
11. Intervals
12. Play With Sand
13. Wonder (Not Of My Own)
14. The Mist Of Vale

Értékelés

Rengeteg olyan zenekar van a progresszív műfajban, akik nem kerültek valami miatt a reflektorfénybe. Így van ez a Dilemmával is, hiszen maga a zenekar már a kilencvenes évek közepén aktív volt, meg is jelent akkoriban egy lemezük ’Imbroccata’ címmel. Sok éves kihagyás után 2012-ben tartottak egy „reunion” bulit, ami után felmerült a folytatás kérdése. A második album írásának a kezdetén azonban a csapat énekese, Danny Butler távozott a csapat soraiból. Ekkor mintha hibernálódott volna a zenekar. Később a megüresedett frontemberi posztra a Frost*-ból ismert Dec Burke énekes/gitáros érkezett. Ahogy a főnix újjáéled a hamvaiból, úgy kelt életre a Dilemma is, akik hosszú évekig a próbateremben dolgoztak azért, hogy végre megtörténhessen a csoda.

Az alapító Robin Z még mindig ott van a csapatban, Collin Leijenaar nemcsak a dobok mögött aktív, hanem ezúttal már a produkció irányítását is kézbe vette. A zenekar az új énekessel erőre kapott és végre lehetőség is adódott, hogy eljussanak a műfaj fényébe. Ehhez meg is kapták az ajánlólevelet két kiváló zenésztől: Mike Portnoytól és Arjen Lucassentől. A „munkamániás” dobos mindig is híres volt, arról, hogy felkarolja a szcéna tehetséges zenekarait, de nézzük csak, milyen ajánlót küldött a ’Random Acts Of Liberation’ lemezhez: „A fenébe! Ez egy újabb nagyszerű prog kiadvány! A Dilemma új anyaga egy modern progresszív rock album, a Spock’s Beard, a Frost*, a Haken és Steven Wilson vonalán. Collin barátom nagyszerűen dobol az albumon és Dec Burke dallamai igazán megragadtak. Rich Mouser pedig ismét varázsolt!”

Bevallom őszintén, a „nagy szavak” először még nem igazán fogtak meg, aztán megérkezett az a dal, ami viszont teljesen kíváncsivá tett. Néha bizony nem kell más, csak egy jó refrén és egy jó dallam, hogy az ember fantáziája beinduljon.

A ’Random Acts Of Liberation’ zeneileg érdekes, mert egyszerre mutatja a dalcentrikus, régi vágású progresszív muzsika műfaji jegyeit, de ugyanakkor megvan benne a mai modern, leginkább Steven Wilson által képviselt egyéniség. A lemez első pár dala igazán fogós, ahogy a nyitó The Space Between The Waves is mutatja. A folytatásban sincs ez másképp, hiszen a kilencvenes évek legnagyobb hatású anyagai is visszaköszönnek egy-egy apró pillanatban, gondolok itt például a Dream Theater ’Awake’-jére, de a Dilemma a dallamos oldalról, például a Toto érzéki dallamosságából is tudott meríteni. Mindezt úgy teszi, hogy az embernek nincs olyan érzése, hogy egy klónt hallgat. Az egyediség és az eredetiség egyértelmű. Az Aether című tételben először a lírai megközelítéssel találkozunk, majd jön a sötét és borongósabb hatású matekos oldal. Dec Burke hangja ezúttal igazán érzéki, amelyet később még női vokállal is megtámogatnak. Ha már szóba került a legendás nyolcvanas évekbeli csapat, a Toto, akkor viszont a legszebb példa az All That Matters, amivel a lemezen találkozhatunk. Ez a dal olyan jól sikerült, hogy bármikor vettem elő, rögtön táncra is perdített. Akár egy vasútállomás peronján is! Persze csak képzeletben, mert hát... botlábakkal nehezen boldogul az ember, és persze a jelenség is több lett volna, mint ciki.

A korong második fele viszont egyértelműen a progresszív műfajból táplálkozik, hiszen rengeteg összeillesztett témát találunk egymás mellett. A hatodik daltól kezdve már elmaradnak a könnyed dalszerkezetek, és jönnek azok a dalok, amihez már le kell ülni. Csend és nyugalom, valamint maximális odafigyelés kell, mert különben nem jön át a mondanivaló. Az ütőhangszeres alapokat itt több esetben loop segítségével hozzák, ami már önmagában egy különleges hangvételt biztosít. A Prodigal Son mellett a Pseudocomaphobia és az Openly azok a dalok, melyek ezt a világot képviselik. A kiadvány végső szakaszában sincs ez másképp, hiszen ott is hozza a csapat azt, amit már megismertünk tőlük. Lehet az a közel hatperces Play With Sand, vagy épp a lírai vonalat erősítő Wonder (Not Of My Own). Egy pici hiányérzet itt már támadt bennem, mert azok a fogós tételek, amivel a lemez elején találkozhattunk, itt elmaradtak. Az utolsó pár dal minősége is kiváló, de a változatosság jót tett volna nekik, például egy olyan dal, mint az Amsterdam (This City). Szerintem ezek azok a típusú dalok, amivel az új Dilemma meg tudta mutatni, hogy igenis van helyük a műfaj első osztályában.

Pontszám: 8.5