The Neal Morse Band: The Similitude Of A Dream – Live In Tilburg 2017 (DVD)

írta karpatisz | 2018.06.01.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Radiant Records / Metal Blade Records

Weblap: http://www.nealmorseband.com/

Stílus: progresszív rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Amióta létezik a The Neal Morse Band, azóta ez a formáció három kiadott koncertfilmet tud maga mögött, ezért elsőre azt gondoltam: nem érhet meglepetés. Néha még magam is vitatom, hogy ez a szám nem túl sok-e. Neal egyértelmű bátorsággal dobja ki minden évben két-három darabos nagyságrendben a kiadványait. Pedig a műfaj, amiben alkot, már eleve egy szűk réteget fog csak meg. Az ilyen dömpingben érkező újdonságok sorát nem könnyű követni. A másik összetevő, ami bonyolítja a dolgokat maga a MorseFest, és az ahhoz kapcsolódó kiadványok. Az eddig megjelent három anyag egy teljesen más kategória, nem lehet semmihez sem hasonlítani. Erre jön most megint valami új, de ahhoz, hogy tisztába tegyünk mindent, egy picit menjünk vissza az időben.

2016 év végén jelent meg a The Neal Morse Band dupla lemezes konceptalbuma, melyet a világ számos pontján az „év albumának” kiáltottak ki akkor. A zene mellé egy irodalmi történetet párosítottak: John Bunyan 1687-es ’A zarándok útja’ című könyvének cselekménye (illetve annak egy része) lett az alapja, amit Neal Morse és csapata nemcsak megzenésített, hanem bizony színpadra is vitt. Bevallom őszintén, féltem egy kicsit, hogy ez hogyan fog sikerülni. A mű adottságai több olyan dolgot megkívántak, amit egy sima klub nem tud biztosítani. Arra számítottam, hogy ott lesz a MorseFest 2017 szeptemberében, és majd ekkor, megfelelő feltételekkel fogják felvenni az új DVD-t, ami ehhez a komoly alkotáshoz dukál. A zenekar azonban meglepetésre a márciusi-áprilisi európai turné egyik állomásán rögzítette az előadást. Természetesen Neal egyik kedvenc városára, a hollandiai Tilburgre esett a választás. Akik követik a kiváló zenész karrierjét, tudhatják, hogy ez nem az első alkalom, hogy itt vesznek filmre valamit. A Spock’s Beard, a Transatlantic, a Flying Colors koncertjei mellett Neal ’Testimony’ albumát is itt filmesítették meg. A tilburgi különlegességek sora most folytatódik, hiszen a ’The Similitude Of A Dream’ került terítékre, ahogy azt az öt kiváló zenész élőben megszólaltatta.

Már az első másodpercekkel odaszegeztek a képernyőre, hiszen a könyvet ábrázoló animációs filmet láthatunk és persze a mozgókép tovább is megy, egészen a történetet bemutató képsorokig. Ezzel egy időben egy szimfonikus összefoglalót hallhatunk a koncept mű tartalmából, amolyan nyitányként. Ez a két dolog együtt libabőrig fokozta bennem a várakozást! A film rendezője eddig makulátlan munkát végzett. A Long Day című dal elhangzása során kiderült minden, hogy mire is lehet számítani. Volt itt hatalmas kivetítő, fények, jelmezek és vonós szólamokat tartalmazó sampler is. Neal a színpad elején jelmezben, egy lámpával világít az arcára és úgy énekli meg a főszereplő lelki vívódásait. Csak ennyi kellett, hogy tudjam, ezúttal egy sokkal komolyabb filmről van szó, mint a szintén Hollandiában felvett ’Alive Again’.

Persze a keményebb hangzású tételekben jött meg inkább a közönség hangja, itt azért több látnivaló is volt, amire figyelni kellett. Legyen az egy gitárszóló, egy futam a dobon, vagy épp egy kis közönség énekeltetés. A City Of Destruction után a másik olyan tétel, amin a közönséget jobban lehetett hallani, a Draw The Line volt. A dallal kapcsolatban egyetlen egy dolgot sajnálok, hogy Mike Portnoy énekmikrofonját nem sikerült túl jól beállítani, helyenként az ő szövegét így alig lehetett érteni. Az első DVD igazán nagy meglepetése még ezután jött, a The Ways Of A Fool és a So Far Gone. Előbbi esetében kíváncsian vártam, hogy az éneket hogy sikerül élőben megoldani, de az eredmény egyértelműen pazar lett. A kórus egyszerűen elvarázsolt az első perctől kezdve, de a meglepetés az a cappella rész lett. Bevallom, erre nem számoltam! Nagy bátorságra vall, de az eredmény meglett, mert fülig érő szájjal értem meg a film e pillanatait. Ahogy a ’The Grand Experiment’ és a konceptalbum recenzióiban említettem, Neal Morse lemezei és a The Neal Morse Band korongjai között a vokális teljesítményben van hatalmas különbség. Ez a két dal tökéletes példa arra, hogy Bill Hubauer és Eric Gillette hogyan lehettek egyenrangú hangok Neallel egy-egy dalban. A film első részének záró perceit is sikerült jól megoldani.

A történet második fejezete a következő DVD-n folytatódik. Az újabb felvonás zenei anyagát érezhetően levegősen kezelték. Egyrészt ide időzítettek rövid beszélgetéseket a közönséggel, másrészt például a Freedom Song bemutatójához szükség volt egy kis pakolásra is. Ekkor mind az öt zenész a színpad elején zenélt: Mike egy pici lábdobbal és csörgővel, a mandolint viszont Bill vette kezébe. A mű közepe felé egyértelműen kellett ez a kis hangulati kitérő, és technikai értelemben egy kis pihenés. Egy másik bizonyítékát is találtam annak, hogy élő körülmények között is megfelelő kézben és irányítás alatt van a mű. Ez nem más, mint néhány rögtönzéssel fűszerezett szólóbetét. A tudatos hangszerelés viszont a legnagyobb értéke ennek a felvonásnak, hiszen a változatosság és a sokszínű érzelmi skála a jellemző itt. A Man In The Iron Cage zeppelines hangzású keményebb riffje, vagy a korábban említett Freedom Song, de épp a szövegi konklúziót bemutató The Mask egyszerűen elvarázsolt. Az egész mű esetében azt éreztem, hogy megjelent benne az adrenalin, a különböző érzelmek, amik egyszerűen életre keltették ezt a művet. Már a stúdiófelvétel is nagyon erős volt, de így, ebben a formában, mint előadás – és a zenei élmény is – egyszerűen pazar. Több mint két óra zenélés után még arra is maradt ereje az öt kiváló muzsikusnak, hogy bő félóra ráadást adjon a holland közönségnek. Az extra műsor a ’Momentum’ album dalait helyezi előtérbe, de nehogy azt higgyük, hogy csak úgy simán – a lemezen hallható módon – adják ezeket elő. A címadó esetében egy rövid középső betétet is hallhatunk, amelyet eddig csak Neal rajongói klubjának a tagjai ismerhettek. A másik dal, az Agenda viszont ezen a turnén szólalt meg élőben előszőr. Ebben a formában jobban megfogott ez a kis szerzemény, mert nem olyan kemény hatású, mint a 2012-es lemezen. Nem akarok elmenni szó nélkül az Author of Confusion mellett sem. Ez a régebbi tétel egyértelműen azért került ide, mert óriási tűzijátékot idéz az előadása. A komplex ritmusok mellett a többszólamú éneket is hatalmas sikerrel veszi a közönség. A legnagyobb örömujjongást Mike Portnoy kapja, a tétel végén található dobszólója ezúttal brutálisra sikeredett! Végül mi mással lehetne zárni a mágikus ötös fellépését, mint a ’The Grand Experiment’ nyitó dalával, a The Call-lal, mely mára már a védjegyükké vált.

Pontszám: 10