Riot V: Armor Of Light

írta CsiGabiGa | 2018.04.28.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: areyoureadytoriot.com

Stílus: heavy metal

Származás: USA

 

Zenészek

Don Van Stavern – basszusgitár
Mike Flyntz – gitár
Todd Michael Hall – ének
Frank Gilchriest – dob
Nick Lee – gitár

Dalcímek

01. Victory
02. End Of The World
03. Messiah
04. Angel's Thunder, Devil's Reign
05. Burn The Daylight
06. Heart Of A Lion
07. Armor Of Light
08. Set The World Alight
09. San Antonio
10. Caught In the Witches Eye
11. Ready to Shine
12. Raining Fire

Értékelés

A Riot V(égre) Magyarországra érkezik. Kár, hogy ezt szegény Mark Reale már nem érhette meg. Lázadónak lenni veszélyes üzem. Nemcsak Mark halt bele, de az első két énekes, Guy Speranza és Rhett Forrester is.

Sokat vitatkozunk itt is a kommentekben, hogy mikortól számít tribute- vagy cover-bandának egy zenekar. Nos, itt egy csapat, amelynek az egyetlen permanens tagja 2012-ben meghalt, és a zenekar továbbra is létezik. És milyen jók! Ők kifejezetten úgy nyilatkoztak, hogy Mark Reale tiszteletére folytatják, vagyis kimondva-kimondatlanul tribute zenekarként. De önállóan is megállnak az új dalaik. Bár nem számlálták olyan „hangosan” a felállásokat, mint a Deep Purple – nem is tudnám megszámolni, hány tagcsere volt náluk –, amikor Mark halála után Tony Moore másodszor is elhagyta a zenekart, új énekessel és új gitárossal is tovább folytatták, nevüket Riot V-re változtatva. Ez annyit tesz: Riot - Mark V, ami ha nem is az ötödik felállás, de az ötödik énekessel ment tovább a zenekar.

A hetvenes évek közepén még Guy Speranzával kezdte Mark Reale (mekkora nóta volt a Road Racin', amit először megismertem tőlük!), a vele készült utolsó lemez, a 'Fire Down Under' lett a Riot karrierjének második legsikeresebb albuma. Aztán jött egy hard rock-közelibb énekes, Rhett Forrester, majd 5 évre megtorpantak, ami az évenkénti lemezkiadások időszakában igen soknak számított. Utána viszont nagyot dobbantottak: 1988-ban jött az új énekes, Tony Moore, és máig legsikeresebb albumuk, a 'Thundersteel'. Ekkor csatlakozott a zenekarhoz Don Van Stavern basszusgitáros, aki mindjárt társszerző is lett a dalokban. Szóval a kezében van a Riot-stílus. Amikor ő ment (az 1990-es 'The Privilege Of Power' lemez kiadása után), akkor jött Mike Flyntz másodgitáros, és Tony Moore 1992-es távozása után Mike DiMeo, Pete Perez és Bobby Jarzombek csatlakozásával a leghosszabb állandó felállását élte át a zenekar. Még a 2006-os 'Army Of One'-on is csak Jarzombek került ki a képből, viszont ekkor jött a helyére Frank Gilchriest. Don Van Stavern pedig az 'Immortal Soul'-on, Mark Reale hattyúdalán tért vissza a csapathoz.

Itt van most már a második lemez, amit Mark nélkül készítettek, és erről is azt tudom mondani: mintha csak ő írta volna. Húzós riffek, dallamos ikergitárszólók, jól kidolgozott énektémák, igazából nem is értem, miért nem lettek ugyanolyan sikeresek, mint a Judas Priest. Talán az állandó tagcserék a fő ok, ami miatt aztán Mark le is maradt pár évvel az elsőligásoktól. Most viszont csináltak egy olyan lemezt, mint a Judas Priest: színtiszta '80-as évek, a „nagy korszak”, a 'Thundersteel' stílus visszatérése. Az más kérdés, hogy a Messiah-t elqrták. Nem kicsit, nagyon. Pedig Thundersteel-koppintásnak készült, de csak kopp lett belőle. Pedig a riff szinte ugyanaz, megvan a kétlábdobos vágta, az ikergitárszóló, de valahogy most (nálam) nem működik.

Ellenben a nyitó Victory, vagy a másodikként kiadott Heart Of A Lion, és a megjelenés napján nyilvánosságra hozott Angel's Thunder, Devil's Reign az a stílus, amiért a Riotot megszerettem. „Live fast, die young. Make it last, the night has just begun. Angel's thunder, devil's reign, Heavy metal runs through my veins.” Piszok sablonos, de piszkosul illik Mark világába, mely tele volt ragyogással (Shine), harcosokkal (Warrior), angyalokkal (Angel Eyes), fegyveres hősökkel (Gunfighter) és törvényen kívüliekkel (Outlaw). És ott a tipikus ikergitárszóló, mely ebben a dalban még kiegészül egy felelgetős résszel és egy Balls To The Wall-osan közönségénekeltetős középrésszel. Az előző lemezen szereplő Ride Hard Live Free testvérdalának is felfoghatjuk, ugyanazt az országúti motoros banda hangulatot árasztja.

A negyedik kedvenc dalom a Ready To Shine, mely a DiMeo-korszakot idézi fel az Inishmore-szerű kelta dallamaival. Ezzel kapcsolatos a legnagyobb csalódásom is: hogy itt nem fejezték be. Zseniális lemezzárás lett volna. Helyette elpuffogtattak egy sablonos Raining Fire-t a végén, mely a San Antonio mellett a leggyengébb pontja a lemeznek. Ami viszont jól pofán vágott, az az „ilyen lett volna a Rainbow, ha heavy metalt játszik” tétel, melyet a Burn The Daylight című dalban mutatnak be. Már az is meglepő volt a Riottól, hogy csináltak egy Man On The Silver Mountainre hajazó kezdést, de hogy aztán felpörgették és metal riffeket csináltak belőle, az valami eszméletlen(ül jó) ötlet!

A Caught In the Witches Eye egy jó középtempós galoppozás a Rhett Forrester-éra stílusában, ez az, ami inkább a hard rockra hasonlított a visszafogott tempójával, mint a heavy metalra, de azért egy You Burn In Me még ma is klasszikus.

Amit nem értek, hogy mi az a 12 számos verzió, amit megkaptunk promóként a Nuclear Blasttől. Mert a webshopjukban jelenleg csak a 14 számos limitált kiadás található meg (és a bakelit is 14 dal hosszúságú), mely tartalmazza a legendás Thundersteel újrafelvett változatát is, plusz egy bő órás koncertfelvételt bónuszlemezként. Talán ha elfogy az első kiadás, akkor az utánnyomás már csak ezt a 12 dalt fogja tartalmazni. Úgyhogy én rárepülök gyorsan a dupla CD-verzióra.

Pontszám: 8.5