fbpx

Oceans Of Slumber: The Banished Heart

írta Hard Rock Magazin | 2018.03.31.

Megjelenés: 2018

Kiadó: Century Media Records

Weblap: http://www.oceansofslumber.com

Stílus: progresszív / doom / death metal

Származás: USA

 

Zenészek

Cammie Gilbert – ének
Anthony Contreras – gitár, vokál
Sean Gary – gitár, ének
Keegan Kelly – basszusgitár, vokál
Dobber Beverly – dobok, billentyűs hangszerek, gitár

Dalcímek

01. The Decay of Disregard
02. Fleeting Vigilance
03. At Dawn
04. The Banished Heart
05. The Watcher
06. Etiolation
07. A Path to Broken Stars
08. Howl of the Rougarou
09. Her in the Distance
10. No Color, No Light
11. Wayfaring Stranger

Értékelés

Érzésem szerint a texasi Oceans of Slumber a 2015-ben csatlakozott Cammie Gilbert énekesnővel vált teljessé, mivel az ő érkezésével tudta a fő dalszerző, Dobbler Beverly (zeneszerző és mindenes) maximálisan megvalósítani zenei elképzeléseit. A 2016-ban megjelent ’Winter’ albumon bemutatkozó afroamerikai énekesnő új utakat nyitott meg a zenekar előtt. Ha kell, kellemes, ha kell, akkor hátborzongató dallamaival és hangjával elvarázsolta az arra nyitott közönséget. Az Enslaveddel közös turnén még hazánkban is sikerült bemutatkozniuk. Számomra a ’Winter’ óriási meglepetés volt, de visszagondolva – és a friss művet hallgatva – úgy érzem, kellett még néhány év, hogy a formáció igazán egymásra tudjon hangolódni. Ahogy az várható volt, Cammie jóval nagyobb szerepet kapott az új dalokban, szinte az ő hangjára épül a zene, csak néhány dalban hallható színesítésként hörgés, ami kiemeli a súlyosabb, death metalos betéteket. Ahogy a promóciós anyagon lehet olvasni, a ’The Banished Heart’ a zenekar tagjainak saját tragédiáit, élményeit hivatott zenébe foglalni. Dobber és Cammie szomorú családi tragédiákat, életválságokat próbáltak feldolgozni a zeneszerzés segítségével, ezzel is kiírni magukból a bánatot és továbblépni. A zenei körítés ennek megfelelően elég súlyos és őszinte lett, amelynek megértéséhez időre és egy bizonyos hangulatra van szükség. A borító a maga pőre egyszerűségével tükrözi is ezt a hangulatot: a muzsikusok a szívüket tárták a hallgatók elé. A lemez hallgatása közben teljesen át lehet érezni a szerzőben végbemenő lelki gyötrődést, ami sokszor a bizonytalanság káoszában kering, olykor pedig ebben a káoszban megfáradt nyugalomba csap át és elfogadja a sorstól, amit kapott, még ha az meglehetősen fájdalmas is.

A zene elég kategorizálhatatlan. A kiindulási pontot death és doom metal bandák jelentik, de érezni a középkorszakos Anathema hatását is, főleg a zongorás betéteknél. A műfaji kavalkád ellenére abszolút nem tűnik erőltetettnek. Például az At Dawn dalban is teljes természetességgel jutunk el a The Gatheringre jellemző elszállástól a death / black zúzdáig. A záró régi gospel feldolgozás, a Wayfaring Stranger pedig akár egy Enya-lemezen is megjelenhetett volna. Számomra az egyik legkülönlegesebb és legkiemelkedőbb dal a valamivel kilenc perc feletti játékidővel rendelkező címadó, a The Banishment Heart. Sejtelmesen súlyos léptekkel, igazi doom riffel indul, ami blast beattel folytatódik, majd átfolyik egy anathemásan borzongató zongorabetétbe, amiből hihetetlen erővel építkezve tér vissza a refrén. Mindez az előbb említett módon, teljesen természetesen megy végbe.

Nagy kedvencem még a Cynic-es / Nevermore-os hangulatú riffel operáló A Path to Broken Stars, ami talán az egyik legkönnyebben befogadható tétel a korongon. A másik fontos dal, amit kiemelnék, az Evergrey-főnök Thomas S. Englunddal közösen előadott No Color, No Light. Ezen az igen megrázó és sötét lemezen ebben a dalban találunk némi reménysugarat. Amennyire giccses, annyira felemelő és gyönyörű dal. Nem tudom, mennyi köze van Tomnak hozzá, de akár egy Evergrey-lemezen is megjelenhetett volna. Igazából minden dalt fel lehetne sorolni, mert mindegyikben van valami meglepő és emlékezetes.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások