Conception - The Last Sunset

írta Philosopher | 2007.05.25.

Megjelenés: 1991

Kiadó: Noise

Weblap: www.

Stílus: progresszí­v

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Ének: Roy Khan Gitár: Tore í˜stby Basszus: Ingar Amlien Dob: Arve Heimdal
Dalcímek
1. Prevision 2. Building A Force 3. War Of Hate 4. Bowed Down With Sorrow 5. Fairy's Dance 6. Another World 7. Elegy 8. The Last Sunset 9. Live To Survive 10. Among The Gods
Értékelés

Ez volt az első album a norvég progger brigádtól és micsoda debüt volt!!! 91-et í­runk, amikor még senki nem hallott Khanról, Kamelotról, Arkról. Ez az az év, amikor a Metallica kiadja a fekete albumot, és a Dream Theater még csak dolgozik a második albumukon, az Images And Words-ön. A Conception anyagán már erősen kutatva sem található az előre elképzelt stí­lustirány thrash védjegyeiből, tisztán neoklasszikus, progresszí­v és power az a három jelző, amivel az albumot illetni lehet. A debüt albumot áthatja a profizmus, még akkor is, ha a szerzeményeken érződik az “igéretesség" sugallata és nem a “teljesség", amivel leí­rnám a nótákat. A lemezen végig háttérben megtalálni spanyol (flamenco) futamokat, elrejtett elektromos gitáron előadott latin betéteket, vagy szintiszta akusztikus gitáron eljátszott újjtörő témákat (pl a War of hate-ben, vagy akár a záró Among the gods tételben). Khan hangja mennyeien ül a progresszí­v zenékhez viszonyí­tott egyszerűbb riffeken. Több szólamban megszólaltatva pedig szinte nem is kí­ván hangszereket mögötte. Most tűnik csak furcsának, hogy eltelt 15 év és Khan mit sem változott, talán mint a jó bor, csak időről-időre érik picikét. Az albumon a szintetizátor még csak hangulatfestőként szerepel, igazán előtérbe csak nagyon ritkán kerül. Ugyan ez elmondható sajnos a basszusgitárról is. Talán az akkori stúdiótechnikának köszönhetően nem kapunk olyan egységes megszólalást, mint amilyet elvárunk mostanság. De ha visszatolom magam az időbe és úgy próbálok értékelni, akkor minden tiszteletem illenék kifejezni a bandának. Fiatalok, újak, és kiadnak egy ilyen albumot!!! Több helyen megfigyelhető a Kamelotra már mostanra kiforrott, és annyira jellemző musicales hatás (Fair's Dance), és néhol a Queen-t idéző férfikórus (feltételezem Khan előadásában). Ami viszont már az első pillanatban felsejlett, az a Jason Beckett és Marty Freeman alkotta Cacophony hatása. Mind hangzásban, mind zenei megoldásokban párhuzamokat találni a két zenekar között. Az ének mondjuk total más. Egyetlen egy tételt szeretnék csak kiemelni részletesebben a végig egységesen magas szinvonalú albumról, ez pedig a záró Among The Gods. A több, mint tí­z perces nóta egy majdhogynem átlagos nyitánnyal kezd, amolyan pörgősebb módra, de aztán egyszer csak minden elcsitul és befut egy akusztikus gitáron előadott spanyolos akkordozás, amire először csak egy szólamban, majd később tapssal, második szólammal, ví­zhangos delay-al ráül Khan csodaszép hangja. A szinte végig egyszerű riffeket elképesztő magaslatokba repí­ti az ének. Az elektromos gitáros részek szinte puritánnak mondhatóak, a cizelláltságot az akusztikus betétek jelentik, illetve Khan. Itt egy kicsit több szerep jut a szintinek is, a szám végére még egy kis gitát-szinti párbaj is került. Talán a zenekar egész munkásságát figyelembe véve ez az egyik legjobb szerzeményük.

Pontszám: 9