W.A.S.P.: Dominator

írta szakáts tibor | 2007.05.20.

Megjelenés: 2007. április 27

Kiadó: Demolition Records

Weblap: www.waspdomination.com

Stílus: Heavy Metal

Származás: USA

 

Zenészek
BlackieLawless (vocals/guitar) DougBlair (guitar) MikeDuda( bass) Mike Dupke (drums)
Dalcímek
Mercy TakeMeUp Heaven's HungInBlack Heaven's Blessed Long Long Way To Go Teacher Heaven's Hung In Black (Reprise) Deal With the Devil
Értékelés

Ahogy arról tavaly beszámoltam, nekem nagy csalódás volt a budapesti W.A.S.P. koncert. Húszon sok évet vártam rá, és nem kaptam meg, amit szerettem volna, de a W.A.S.P. akkor is nagy kedvenc marad. Viszont látva Blackie teljesí­tményét, hallva az egészségi állapotáról szóló folyamatos rossz hí­reket, bevallom tartottam ettől az albumtól. Tartottam azért is, mert nekem a két részes "neonisten", hogy is mondjam, egyáltalán nem jött be. Ez a csapat mindig is a laza szórakoztató rock n' rollt jelentette számomra. A gondolkodást, konceptlemezeket, két részes műveket meg kell hagyni másnak. Blackie Lawless az emberek szemében akkor is az amerikai rock n' roll őserő lesz, még ha fel is akarja időnként találni a spanyolviaszt. Már első hallásra nagyon kellemesen csalódtam a Dominator albumban. Végre visszatért az eredeti elképzelésekhez a mester. Nincs agyalás, nincs okoskodás, csak a jól bevált, mondhatjuk úgy is, hogy klisék. Ezt a szót most jó értelemben használtam. Mindezektől függetlenül Blackie dühös most is. Egy morcos vénember lett belőle, de most kivételesen javára vált a lemeznek. A kiszemelt célpont ezúttal a tisztelt amerikai elnök úr, Mr. George W. Bush. Valami miatt nem lettek jó barátok. Minden előzetes felvezetés nélkül belecsapnak a Mercy cí­mű dalba, amiről első hallásra nem is gondolná az ember, hogy egy W.A.S.P. dal lesz belőle, de ahogy megszólal az ének, mindjárt tudjuk hol járunk. Aztán a kicsit Motörhead-es Long, long Way To Go-nál már lehet érezni, hogy jó irányba indultunk el ismét. Gyilkos kétlábdobos témák, és igazi W.A.S.P. feeling. Nem hinném, hogy kihagyják a koncerteken. A Take Me Up gyönyörű lassú témával indul és nem is bántam volna, ha úgy is marad, mert bármennyire hihetetlen, nagyon szépen énekel itt Blackie. Egy igazi középtempós sláger. Aztán jön a W.A.S.P.-os menetelős The Burning Man. Itt már az eddig kicsit visszafogott ének is kezd keményedni. Ha ezzel a négy számmal nyitnák a bulit, már elégedett lennék, pedig nem szoktam ezt mondani új dalokra. A lemez közepére egy kicsit hosszúra sikerült elmélkedős dal került. Tulajdonképpen semmi bajom a Heaven's Hung In Black-el, de úgy érzem nem igazán illik erre az anyagra, pedig gyaní­tom, nem fogják kihagyni a bulikon. Egy kicsit pihentető. A gitárszóló viszont pocsék benne. Bocs! És van kettő is belőle... Ez vitt egy pontot. A Heaven's Blessed aztán visszahozza a tempót, és zakatol tovább a műsor. A Dominator-on talán az egyik "legwasposabb" dal a Teacher. Jó tempó, király refrén, gitárbontásos verse, és az a kosz, ami kell ebbe a zenébe. Heaven's Hung In Black hogy úgy mondjam akusztikus változatát nem egészen értem miért került ide, de annyira jó lett, és Blackie akkorát énekel benne, hogy az egyik kedvencem a lemezen. Mindenesetre egyet biztos tud ez az ember. Tudja, hogyan kell elköszönni. A Deal With the Devil az egyik legnagyobb Rock n' Roll a korongon. Olyan mintha eddig egy koncertet hallgattunk volna, és ez a ráadás.

Pontszám: 8