Satyricon: Deep Calleth Upon Deep

írta Hard Rock Magazin | 2017.10.30.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.satyricon.no

Stílus: black metal

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

A Satyricon 1990-es indulása óta nagyon hosszú utat járt be zenei téren, ahogy a pályatársak is. A ’90-es évek óriási black metal hulláma ontotta magából a remek zenekarokat, a norvég fiatalok ebben az időszakban valami olyat alkottak, amilyen extrémitást még addig nem hallott a világ, az ideológiai háttérről nem is beszélve. Mára a szintér teljesen megváltozott, a műfaj kialakulásában részt vett bandák többsége elkezdte szűknek érezni a műfaj adta zenei határokat és kifeszítette korlátait. Van, aki szimfonikusabb irányba (pl. Dimmu Borgir) indult, valaki pedig egy lecsupaszított rockosabb irányt választott (pl. Darkthrone), persze az extrémitás és a hitelesség megőrzése mellett. 

A Satyricon zenéje is folyamatosan változott. A kezdeti true black metalt folyamatosan maguk mögött hagyva alakítottak ki egy sajátos, csak rájuk jellemző zenei közeget. Az első néhány album kiadása idején erősen nyomon követhető volt a zenekar folyamatos fejlődése, lemezről lemezre mindig ugrásszerű volt a változás, szem előtt tartva a minőséget és a soha meg nem alkuvást. A black metalt az 1999-ben megjelent ’Rebel Extravaganza’ albumukkal csúcsra járatták, itt a főnök, Satyr érezte, hogy zenei gondolatait más dimenzióba kell helyeznie, és gyökeresen meg kell változtatnia a dalíráshoz való hozzáállását, így a  ’Vulcano’ teljes ellentéte lett az imént említett ’Rebel’-nek. Egy átgondolt, kiérlelt kísérleti mű született, ami amellett, hogy felismerhetően magán hordozta a Satyriconra jellemző hangulatokat és zenei megoldásokat, mégis más, mint elődei. Az azóta eltelt időszakban ugyan jelentek meg egészen kiváló albumok, de szerintem kicsit megfáradt a duó. A legutóbbi – 2013-ban, saját név alatt megjelent – dalcsokor már annak ellenére sem hozott sok újdonságot, hogy új elemeket építettek be a megszokott receptbe. Bár érezni, hogy hangulatilag nyomasztóra akarták venni a dalokat, ezt az érzést nem tudták maradéktalanul átültetni zenébe, és inkább unalmas volt, mint nyomasztó. Picit érezhető volt az ötletek fogyása és az önismétlés. Nem is ártott az az öt év pihenő, amit beiktattak a friss mű megjelenéséig, még annak tudatában sem, hogy a Satyrnál diagnosztizált daganat akár a zenekar végét is jelenthette volna. Szerencsére nem így lett, és megszülethetett a ’Deep Calleth Upon Deep’.

Az album meglehetősen ígéretesen indul a Midnight Serpent és a Blood Cracks Open the Ground dalokkal. Picit olyan érzésem van hallgatásuk közben, mintha a ’Now, Diabolical’-ról maradtak volna le. Ezután jönnek sorban a jobbnál jobb tételek, melyek a zenekar legszebb pillanatait idézik. Mindig örömmel hallgattam Satyr megtekert riffjeit, egészen különlegesen és egyedien gitározik a csóka. Ezen a lemezen nem spórolt az ötletekkel. Nyoma sincs a pár évvel ezelőtti önismétlő jellegnek. Mindenképpen meg kell említenem a To Your Brethren in the Dark című dalt. Sötéten gomolygó, zaklatott hangulattokkal átszőtt tétel, mely nálam a lemez egyik csúcspontja.

Végig marad az egységesen magas színvonal, ráadásul minden dalban vannak kapaszkodók, és a néhány évvel ezelőtti operaházas produkció sem múlt el nyomtalanul. Elég sok helyen megtámogatták kórusokkal vagy fúvósokkal a dalok hangulati csúcspontjait. Szerencsére nem vitték túlzásba, mint Ihsahn némelyik szólólemezén, hanem valóban csak hangulatfokozásra használják, ami határozottan jót tett a daloknak.

Szerző: Losonczi Péter

Pontszám: 8