For All We Know: Take Me Home

írta karpatisz | 2017.09.07.

Megjelenés: 2017

Kiadó: szerzői kiadás

Weblap: http://www.forallweknow.net

Stílus: progresszív rock / metal

Származás: Hollandia

Dalcímek

Értékelés

Történetünk 2011-ben kezdődött, amikor is az egyik legjobb barátom mutatta nekem, hogy lesz egy zenekar (pontosabban egy projekt) ahol a Pain Of Salvationből ketten, mellettük pedig Kristoffer Gildenlöw, Damian Wilson, John Wesley és még sorolhatnám, hogy kik szerepelnek. Persze, ekkor még csak felületes információim voltak erről az egészről. Annyit tudtam, hogy Ruud Jolie, a Within Temptation gitárosa hozta össze a formációt, és hogy különleges dolog készül. Nem mindenki tud maga mellé ilyen kaliberű zenészeket és énekeseket állítani. A 2011-es ’For All We Know’ korong megérkezése után rögtön megismerhettem a lemezt (köszönhetően a barátomnak), de akkor valahogy elment mellettem. Hallottam, hogy jó a cucc, de valahogy nem érett be. Persze a hiba inkább bennem volt, mert ahogy a jó bor, ez a produkció is megérett, mármint nálam. Nem volt nehéz hallgatnivaló, de valahogy mégis idő kellett hozzá, hogy olyannak lássam, amilyen szintet ez megérdemel. Személyes élményem pedig nem is lehetne jobb, mint aláíratni a rajta szereplő zenészekkel, természetesen jóbarátom kérésére. (Több olyan buli is volt, amire én eljutottam, ő viszont sajna nem. Emlékszem, Léo Margarit mesélte, hogy még nem is látott olyan példányt, ahol már ennyi aláírás volt rajta. Sztoris ládika becsukva.) Az azóta eltelt hat évben többször is előfordult, hogy magamtól elővettem a korongot és újra meg újra beleszerettem.

2017 elején járunk, amikor is főhősünk a legnagyobb közösségi portálon bedobta a hírt, hogy dolgozik a második albumon, de annak elkészítéséhez egy mostanában népszerű formát választott, mégpedig a rajongók támogatását kérte. Az Indiegogo oldalán meghirdetett kampány zökkenőmentesen lepörgött, és engem is örömmel töltött el, hogy bizony 140%-ot ért el a támogatás, bár azt sajnáltam, hogy nem tudtam részt venni benne. De minden jó, ha a vége jó, hiszen a szeptember 8-as megjelenés előtt megismerhettem a ’Take Me Home’ címmel érkező második korongot, köszönhetően a szerzőnek, a projekt lelkének és agyának, Ruud Jolie-nak.

A kampány vége felé már nemcsak a támogatók kaphattak ízelítőt, hanem azok is, akik követték a For All We Know Facebook-oldalát. Ruud itt sem volt szűkmarkú, hiszen ekkor még hónapok voltak a megjelenésig, de egy nyolc perc hosszú bemelegítőt hallhattunk.

Ebből azért kiderült számomra, hogy ismét egy érdekesség közelít felénk, bár az itt megmutatott dolog inkább ötletbörzének tűnt első pár hallgatásra, de a végén – amikor már a teljes album a birtokomban volt – ez az előzetes is más színben tűnt fel. Bőséges, hiszen tizenkét dalból volt mit megmutatni. Az az érzésem, hogy egy pici koncept-szagot azért mutat a ’Take Me Home’. Olyan, mintha egy mini Ayreon-operában lennénk, csak épp a zene más irányvonalú, mint Arjen Lucassen esetében. Nemcsak a visszatérő zenei anyag, de a szöveg is erre utal. A zenei visszatérő elemeket egy nagy levegővételhez köti a szerző, ahogy először beszívjuk, benn tartjuk, majd kifújjuk. Az első lemezről is találtam egy visszatérő motívumot, ami a ’For All We Know’ Busy Being Somebody Else című dalában hallható. A debütáló anyaghoz képest itt most inkább az érzelmes, dallamos oldal az, ami előtérben van, nem a karcos, kicsit metalosabb irányba hajló témák. Bár azért előfordul, hogy egyszer-egyszer megdörren annak a Mayones-gitárnak a hetedik húrja, de nem ez a jellemző. A dallamokban is csak néha-néha fordul elő egy-egy erősebb hangú üvöltés. Ha már a lágyabb témák lettek a dominánsak, akkor nem is lehetne jobb választás az egyetlen vendégénekes személye, aki természetesen Anneke Van Giersbergen. A hangját két dalban is meg lehet találni, és most szóljon a kettő közül az, amit zászlóshajónak választott a szerző:

Azok sem fognak csalódni, akik a pörgősebb oldalát kedvelik Ruud zenéjének, hiszen több ilyen dal is helyet kapott a lemezen. A címadó Take Me Home egy igazi különlegesség, engem teljesen megfogott, újra és újra meg kellett hallgatnom. Mindent megtaláltam benne, ami a For All We Know védjegyének számít. A jó dallam, a különleges ritmikai megoldások a dob szólamában, a jellegzetes basszusgitár tónus Kristoffertől, na és persze Ruud egyéni hangszínei. A korona viszont egyértelműen Wudstik, aki gyönyörűen énekel, mindegy, hogy milyen hangfekvésről van szó. De említhetném a soron következő dal, a Fade Away verzéjét is, aminek a gitár mellett egyértelműen az ének és a vokálbéli sokszínűség lett az erőssége. Ha szabad egy apróságot megjegyeznem: sajnálom, hogy ezúttal Daniel Gildenlöw kimaradt. A Pain Of Salvation-íz és a borongós melankólikusság mellé a hang sem árt, a legjobb hely erre pedig a Colours című tétel lehetett volna.

A végén a Prophets in Disguise is érdekes, hiszen a mozgalmasság mellett visszaköszön a bevezető téma is a refrénben. Érdekes, hogy ezúttal Wudstik barátunk jobban kiengedte a hangját és több helyen a kísérő vokálok helyet „scream” díszítést kapott. A zárótétel pedig ismét az érzelmes, bús fordulatokat veszi elő és természetesen hozza vissza, hiszen ahogy említettem, szerintem egy konceptanyaggal van dolgunk.

Az Indiegogo-kampány résztvevői a lemez mellé még sok érdekességet gyűjthetnek be, amit rövidesen kézbesíteni is fog a postás, és nem csak főhősünk ruházatának egy-egy darabját, amit a Within Temptation koncertjein hordott. (Még a kézzel írott dalszövegekre is volt igény.)

Nem mehetek el szó nélkül a digipak kiadvány mellett, amit egyelőre csak képről ismerek, de látszik rajta, hogy minőségi munka és minden egyes fillér – vagy eurocent – a helyére került.

Pontszám: 9