Leprous: Malina

írta TAZ | 2017.09.05.

Megjelenés: 2017

 

 

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://www.leprous.net/

Stílus: progresszív / avantgárd rock

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Einar Solberg – ének, billentyűk Tor Oddmund Suhrke – gitár Baard Kolstad – dob Simen Daniel Børven – basszusgitár Robin Ognedal – gitár
Dalcímek
01. Bonneville 02. Stuck 03. From The Flame 04. Captive 05. Illuminate 06. Leashes 07. Mirage 08. Malina 09. Coma 10. The Weight Of Disaster 11. The Last Milestone
Értékelés

A Leprous nem azon bandák közé tartozik, akik a Dream Theater nyomvonalán indulva a témahalmozást, a végtelennek tűnő szólókat, valamint a virtuozitást helyezték előtérbe, ugyanis inkább a művészi, elvont oldaláról közelítik meg a progresszív metalt. Zenéjük kezdetben kissé hasonlított a Pain Of Salvation keserédes világához, ám mindig is volt egy sajátos összetevő, amiről azonnal fel lehetett ismerni a norvégokat, ez pedig Einar Solberg énekstílusa. Főhősünk hangját meghallva sokaknál azonnal elbukik a Leprous, ugyanis az erős melankolikus töltet, valamint a regiszterek közötti gyakori ugrálás, a sok falzett igazán kifejezővé és egyedivé varázsolja a banda megszólalását, amivel nem mindenki tud azonosulni, vagy szimplán nem mindenkinek jön be. Nekem ilyen problémám nem volt az északi srácokkal, sőt pont Einar különleges hangja miatt figyeltem fel a bandára annak idején.

Talán senkinek sem új információ, hogy a csapat kezdetben az Emperor-vezér, Ihsahn háttérzenekaraként működött, majd fokozatosan kiemelkedtek, kinőttek ebből a szerepkörből, ami után elindulhattak saját útjukon. Karrierjükben az első komolyabb mérföldkő a 2013-ban megjelent ’Coal’ volt, ahol előkerültek már olyan dalok is a srácok zenei műhelyéből, mint például a The Cloak, mely inkább az érzelmekre hat, nem pedig arra ösztönöz, hogy a ritmikus reszelésekre vadul bólogassunk. Ez az éteri hangulat még jobban befészkelte magát a tavalyelőtt kihozott ’The Congregation’-be, ami egyébként több elektronikát is magán hordozott, persze nem véletlenül, ugyanis a teljes lemezt számítógépen írta Einar. A metódus ezúttal sem változott, így a ’Malina’ simán tekinthető az előző album egyenes folytatásának, azonban mégis vannak itt apró változások, melyek nagyban rányomják bélyegüket a végeredményre.

„Miközben még mindig nagyon leprousos a hangzásunk, úgy gondolom, hogy ezzel a lemezzel pontosabban meghatároztuk, hogy mi inkább rockzenekar vagyunk, mint metal.”

Az idézetben is említett visszafogottabb tálalás azonnal feltűnik, mivel a ’Malina’-n nyoma sincs a korábbi súlyosságnak, a Leprous kvázi progresszív rockbandává szelídült az új albumra, ennek köszönhetően a ritmika még fontosabb szerepet kapott. Természetesen ezek a változások lépten-nyomon tetten érhetőek, de leginkább a Captive, az Illuminate és a Coma hozza a védjegynek számító tört, szaggatott, olykor galoppozó ritmusokat, melyek izgalmasan hatnak ebben a környezetben. Baard Kolstadt szinte lubickol az új dalokban, a fiatal dobos játéka jobban kiemelkedik az eddigieknél, új társa, a gitáros Robin Ognedal viszont kissé a háttérben ragadt, az ő érkezése egyelőre nem tudott markáns változást okozni a norvégoknál.

A ritmika mellett az album dallamorientáltsága és még szentimentálisabb hozzáállása szembetűnő, vagyis Einar rivaldafényben fürdőzik – egyértelműen köré épül a lemez (és ugye a banda is). Hasonlóan a ’The Congregation’-höz, ezúttal is találkozunk olyan mély és sötét dimenziókba kalauzoló dalokkal, mint a Leashes, a Malina vagy éppen a záró The Last Milestone, melyek egyenesen a totális reménytelenségbe taszítanak, utóbbi tétellel pedig a két évvel ezelőtti anyaghoz hasonló módon vetnek véget az utazásnak. Igaz annyi különbséggel, hogy új színezőként előkerül a szimfonikus zenekar is a tarsolyukból, ami talán egy új irányt vetít elő a csapat izgalmas zenei ösvényén.

A Leprous november 19-én az A38 Hajón játszik az Agent Fresco, az AlithiA és az Astrosaur társaságában. További információk ITT.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások