The Void: Nullified

írta Wardrum | 2017.06.27.

Megjelenés: 2017

Kiadó: szerzői kiadás

Weblap: https://thevoidhungary.bandcamp.com/

Stílus: indusztriális / sci-fi metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek

Nacsai Zsolt – ének
Csontos Péter – billentyűk, samplerek, vokálok
Kovács Dániel – gitár
Patkós Péter – basszusgitár
Szőke Gábor – dobok

Dalcímek

01. The Ocean
02. Circle of Dreams
03. Masquerade
04. Hymn for the Faceless
05. The Uncanny Valley
06. Elevated
07. Nullified
08. Mechanical Gods

Értékelés

Mindig nagyon örülünk az itthoni megjelenéseknek. Pont. Viszont sokszor sajnálom is ezeket a zenekarokat, ugyanis a hazai közönség gyakran annyira el van foglalva azzal, hogy melyik nemzetközi nagyágyú éppen milyen lemezt adott ki, hogy emiatt sokszor észrevétlenek maradnak olyan bandák, akik igazán megérdemelnék a figyelmet. Nos, a The Void ilyen zenekar.

Elég régóta forog nálam a szegedi formáció lemeze, de ha nagyon őszinte akarok lenni magammal, akkor már az első 3-4 hallgatás után készen állt a véleményem. Ez a vélemény pedig derűs és napvilágos.

Saját meghatározásuk szerint indusztriális elemekkel tűzdelt, sci-fi death metalt játszanak, ami éppen annyira hangzik esetlenül, mint amennyire találó, ugyanis máshogy nem nagyon lehet leírni az együttes zenéjét, mint e fenti kifejezésekkel. Persze mindebből a legfurább a ’sci-fi’ jelző, úgy gondolom, hogy ez a stílusmegjelölés a samplerek és az elektronika előtérbe helyezéséből adódik. Merthogy ezekből a hangulatokból bizony rengeteg van a lemezen, gyakorlatilag el is uralják azt. Az indusztriális összetevők és az éteri billentyűk, samplerek összeturmixolása pedig egy kifejezetten sajátos, egyedi hangzást ad a zenekarnak, ami már a legelső pillanattól kezdve szembetűnő, és igencsak tetszetős.

Más jó hírem is van a lemez elejéről, ugyanis iszonyatosan erősen kezd a The Ocean című dallal. Csontos Péter billentyűi jelentőségük teljes tudatában adják meg a dal alaphangját, de még e nélkül is rettentő erős dallamai és sodrása van a dalnak. Sajnos ez az eruptív hangulat rögtön el is tűnik a második dalra, de a lemez így sem veszti el a lendületét teljesen. Nacsai Zsolt egészen szépen játszik a stílus által lekorlátolt vokális lehetőségekkel, sok hely volt, ahol orgánuma kifejezetten Ihsahnra emlékeztetett, de nála azért mélyebb regiszterekbe is lemászik. Látványosan és elegánsan tud váltogatni a hörgés és a hörögve éneklés között is.

Fentebb már használtam az egyedi szót, ezt egy kicsit nyomatékosítanám, ugyanis az album hangzásában és dallamvilágában is nehezen hasonlítható bármihez. Ez pedig egy igazán jó lemez egyik legfontosabb és legelső ismérve.

Nagyon jól hallatszik az anyagon az odaadás és a törődés, valamint a kompromisszumoktól való tartózkodás is. A dalokat nem köti szabályrendszer és mindegyikben találhatunk egyedi ötletet. Szeretném külön kiemelni Csontos Péter munkáját a billentyűkön, egyrészt azért, mert ez a hangszer adja az oroszlánrészét a hangzásviláguknak, másrészt azért, mert cefetül jó témákat sikerült kitalálnia. Furcsa párhuzam, de a billentyűs részekről nekem a néhai Type O Negative-tag, Josh Silver ugrott be, ugyanis ő volt számomra a legutóbbi, akinek játéka ennyire fajsúlyosan meghatározta egy zenekar arcát. És itt most egyáltalán nem technikai villongásokról van szó, egyszerűen csak jó dallamokról.

Mostanra talán kiderült, hogy nehezen találok fogást a lemezen, hiszen a hangzásra sem lehet panasz. Van alja – ami nálam nagyon fontos –, de ugyanakkor nem tűnnek el a dobok meg a gitárok sem. A billentyűk nagyon érzékeny módon vannak hol előtérbe tolva, hol elrejtve. Természetesen már csak hab a tortán, hogy a húros és dobos szekciónak is minden egyes kaparintása tökéletesen kivehető, így talán nem lepek meg senkit, amikor azt mondom, hogy nálam ez a lemez kiválóan szerepelt. Ha nagyon kötekedni akarok, azt tudom mondani, hogy ez a fajta stílus elbírt volna egy-két fokkal merészebb dobolást. Úgy érzem, Szőke Gábor inkább egy stabilabb, biztonságosabb játékmód mellett tette le a garast, miközben bőven elférne egy-két villongás az anyagon.

Maguk a dalok viszont nagyon egyben vannak. Annak ellenére tud koherens maradni a lemez, hogy nem nagyon vannak benne töltelékdalok. Minden egyes számnak megvan a saját arca és a saját emlékezetes pillanatai.

Az indusztriális stílusból adódóan biztosan sokan lesznek, akik ódzkodnak a lemeztől, de a stílusokhoz való ragaszkodáson felülemelkedve a ’Nullified’ nem nagyon hagy kétséget maga mögött. Bár ez a fajta zene számomra sajnos nem tud annyira felkavaró lenni, hogy 8-nál több pontot adjak rá, viszont azt gondolkodás nélkül.

Pontszám: 8