EDDA Művek: 40 év rock

írta CsiGabiGa | 2017.05.24.

Megjelenés: 2017

 

 

Kiadó: P. Management

Weblap: http://edda.hu/

Stílus: arénarock

Származás: Magyarország

 

Zenészek

Pataky Attila - ének
Gömöry Zsolt - billentyűs hangszerek
Alapi István - gitár
Kicska László - basszusgitár
Hetényi Zoltán - dob

Dalcímek

01. Elérlek egyszer
02. Mindig veletek / Kínoz egy ének / Egek felé kiáltottam
03. Ég a házunk
04. Állj mellém
05. Lelkünkből
06. Csak bírd ki
07. Minden sarkon álltam már
08. Változó idők
09. Szélvihar
10. Durva nehéz
11. Utolsó érintés
12. Egyedül blues
13. Edda blues
14. A hűtlen
15. Szaga van
16. Veled vagyok
17. Álmodtam egy világot / Éjjel érkezem / Egyedül maradtunk / Amikor még...
18. Neve sincs lány
19. Mi vagyunk a Rock
20. Gyere őrült
21. Nincs visszaút
22. Háromszor
23. Ünnep
24. Szellemvilág
25. A kör
26. A színház / Ez a föld a miénk
27. Kölyköd voltam

Értékelés

Az EDDA Művek körül sok az ellentmondás. Már maga a zenekarnév is: Edda Művek, vagy EDDA Művek, esetleg EDDA művek? (A logóban kisbetűvel szerepel, a honlapjukon viszont mindhárom variáció fellelhető.) Aztán ott a bakancsosok és a mai EDDÁsok közti ellentét. Én magam is miskolci gyerek lévén ezen a zenén nőttem fel (meg a P. Mobilon), és valahol megértem mindkét oldalt. Egyrészt az is igaz, hogy az EDDA 40 éves történetéből az csupán 5, és a zenekar azóta is töretlenül folytatja karrierjét. Másrészt az az 5 év olyan volt, mint a Deep Purple-nek az 'In Rock'-tól a 'Machine Head'-ig terjedő időszak: anélkül ma nem lennének sehol.

A leglényegesebb különbség azonban a „régi” és az „új” EDDA között, hogy míg az előbbi az angol hard rockon nevelkedett magyar rockzene volt, a csapat stílusa szépen lassan átment amerikai arénarockba. Ha megpróbálod a Csak bírd ki („Mert a szerelem keresi a szerelmet.”) vagy a Szellemvilág („Szálljunk fel, én is akarom.”) szövegét egy halandzsa angollal helyettesíteni: mintha Desmond Child írta volna a Bon Jovinak! És ennek a képnek viszont tökéletesen megfelelt a Budapest Sportarénában 10.000 fő előtt rendezett koncert, ahogy a Bon Jovi Lay Your Hands On Me-jére emlékeztető intró is.

Ha arénarock, akkor adjuk meg a módját! A Scorpions tavalyi fellépésére emlékeztető – mindent beborító – videofal előtt játszanak, melyen a videoklipek futnak a háttérben, ha az nincs a dalhoz, valamilyen animáció, vagy a velük együtt éneklő közönség látható. Az ég felé lövellt füstcsóvák, a nyomukban az Omegát idéző lézerfényekkel, és a megfelelően programozott világítás, mind-mind a stílus nyolcvanas években kitalált és azóta tökélyre fejlesztett kísérői, és ezen a nagykoncerten (2015. április 11-én) mindenből a maximumot kapjuk, nincs spórolás az effektekkel, nincsenek félmegoldások. Van viszont öt zenész, akik nagyon tudják ezt a műfajt.

Pataky Attila fekete bőrdzsekiben kezd, amit később lecserél egy bőrmellényre, majd egy fehér mente után egy farmermellényben zárja a produkciót, de van olyan is, amikor csak a fehér ingében feszít. Ő az igazi átváltozóművész, ahogy az életben is. Sokáig elítéltem vagy kinevettem a dáridózása és az UFO-történetei miatt, de ma már hajlok rá, hogy ezekre is a marketing részeként tekintsek. Mert annak alaptétele, hogy mindegy mit, csak beszéljenek rólunk. És ennek Attis a 40 év alatt maradéktalanul eleget tett, mert ő azon ritka zenészek egyike, akik egyben kőkemény üzletemberek is. Míg a sok mimózalelkű művészlélek (és ilyen vagyok én magam is) hobbiként csinálja a zenét, vagy munka mellett másodállásként, addig az EDDA Művek azon kevés magyar rockzenekar egyike, amelynek tagjai főállásban megélnek itthon a zenélésből.

A koncertre visszatérve: a nyitódal után (melyben erősen samplerezték a vokált) rögtön egy egyveleget kapunk, ebben már élő a háttérének, de nagyjából kimerül a fejmikrofonnal felszerelt Gömében a „kórus”. Bár a két gitáros, Kicska László basszer és Alapi István szólógitáros is oda-odalép időnként a mikrofonállványhoz, látszik, hogy ők nem ezért vannak itt, és nem is nagyon hallatszik a hangjuk a felvételen. Egyvelegből van még bőven: a zongorás blokkban 4 dal és a ráadásban is kettő összevontan érkezik. Így is nehéz a 40 év, 32 lemez minden slágerét eljátszani két és fél órában. Ennyi a lemez tiszta játékideje, gondolom, a koncert ennél hosszabb volt. (A 32 lemezhez viszont még egy gondolat: igen ritka, talán csak a Chicago együttesnél láttam ilyet, hogy a koncert- és válogatásalbumokat is sorban megszámozzák. Nem tudom, mi értelme ennek, hacsak nem egy kis optikai tuning, hogy még nagyobbnak tűnjön az életmű.)

Kicskából nem sokat hallani, leginkább akkor, amikor a Csak bírd ki közepén, meg a végén a bemutatásnál kap kétszer fél perc szólózási lehetőséget. Hetényi Zoli üti a bőröket ezerrel, sokat is mutatja közeliben a kamera, mindig mosolyog, igazán szerethető fazon. A Jeff Porcaro Tribute Band koncertjén is nagyon bírtam. Megbízható alapja a produkciónak. Gömöry Zsolt remek billentyűs, kár, hogy a Roland mellett kötelezte el magát, ott van mellette a Hammond is, de érdemtelenül keveset van használva, elsősorban a régebbi dalok alatt. Van a koncert közepén egy lassú blokk, ott is egy Roland típusú, mini-zongorának kinéző hangszer elé ül le, de valahogy olyan pici az egész, szegény Göme úgy néz ki, mint Gulliver a játékboltban. És amikor átvált a zongora hangszínről, akkor aztán végleg oda az illúzió.

Alapi gitárjátéka igen erős, sokat dob a produkción. Különösen gyönyörűre sikerült az Egyedül blues végén előadott hosszú gitárszólója. Az Edda bluesban ugyan a Hammond viszi a prímet – az elején Alapi tremolózgat, mintha unatkozna, ettől olyan Shadows-hatású lesz a kíséret –, viszont a végén itt is egy hosszan elnyújtott szólót produkál. A hűtlenben még egy kétnyakú gitárt is a nyakába akaszt, a Szaga van végén meg egy kis Led Zeppelint (Heartbreaker) is elnyom, amiben az a poén, hogy közben Göme meg a Mission Impossible zenéjét játssza rá szintetizátoron. De a csúcs, amikor elgurul a gyógyszere, mint Hendrixnek, és dobálni kezdi a gitárját, meg a földön fekve szólózik rajta a Veled vagyok alatt. Már-már vártam, hogy mikor töri össze az erősítőn, de szerencsére megkímélte a Musicmant.

A közepén kicsit leül a buli, köszönhetően az egyszerre ránk zúdított sok lassú dalnak. Utolsó érintés / Egyedül blues / Edda blues / A hűtlen. Aztán két gyors dal után jön az említett zongorás blokk (Álmodtam egy világot / Éjjel érkezem / Egyedül maradtunk / Amikor még...). A Kunos emlékére írt gyönyörű emlékdallal együtt kilenc ballada a koncerten. Piszok sok, még akkor is, ha egyenként mind kitűnő dal. És ráadásul ebből nyolc ott van egy rakáson. De pozitívum, hogy végre – sok év után – Attis nem A hűtlen után mutatja be Gömét, mint „szerzőtársát”. Harminc év alatt valóban sok dalban tette le a névjegyét, speciel A hűtlenhez nem sok köze van. De mint mondom, ez már csak egy régi bosszúságom, melyet végre orvosoltak.

Amit hiányoltam kicsit, az a mozgás volt. Attis ugyan egyedül belakja a színpadot, de a két gitárostól kicsit többet vártam volna. Amikor Gömöry kijön a nyakba akasztható szintijével, akkor azért beállnak a csatasorba egy rövid koreográfiára, de alapvetően állóháborút folytatnak hangszerükkel. Talán ezt ellensúlyozandó Göme viszont néha előrejön hangszer nélkül is, hogy a közönséget buzdítsa, ám ilyenkor karjai elszabadulnak, mint egy túlmozgásos Teletubbies figuráé, pedig a célközönségük jóval elmúlt három éves. Szerencsére tartják magukat ahhoz, hogy ez még a 40 éves jubileumi turné utolsó állomása, az időközben megjelent 'A sólyom népe' albumról csak három és fél számot játszanak, nem mennek át lemezbemutató koncertbe. A jubileumhoz viszont talán illett volna más vendég is, mint Pataky Gergő, aki a Gyere őrültben duettezik apjával. Ő egyébként is kakukktojás, mert még csak 39 a koncert idején. De ha nem, hát nem. Azt azonban tényleg furcsállom, hogy a borító belső oldalán sikerült a zenekar 40 évét úgy összefoglalni, hogy csak a jelenlegi öt tag neve szerepel benne. És amit még nehezebben emésztek meg, hogy Gellért Tibor, aki az 'Edda 5'-ön gitározott is, azóta pedig hangmérnökként segítette a zenekart, tavaly hunyt el. Talán ez az utolsó kiadvány, amelyhez a munkáját adta. Jubileum ide vagy oda, illett volna neki ajánlani a lemezt. Elvégre úgyis sírva vigad a magyar.

A kiadvány borítója maga a turnéplakát, a lemezen nincsenek extrák, és hang is csak egy Dolby Digital 2.0. A mai lemezeladási mutatók mellett azon már nem is csodálkozom, hogy koncertfotókkal teli bookletre nem pazarolják a pénzt. Viszont werkfilmek készültek a próbákról, a soundcheckről, ezeket meg is osztották a YouTube-on, nem értem, miért nem lehetett rátenni inkább a lemezre.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…