DVD kritika: Whitesnake - Live In London 2004 (bootleg)

írta Hard Rock Magazin | 2005.11.10.

Megjelenés: 2005.

Kiadó: Upper Class Entertainment

Weblap: 

Stílus: Hard Rock

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
David Coverdale-ének Doug Aldrich-gitár Reb Beach-gitár Marco Mendoza-bass Timothy Drury-billentyűs hangszerek Tommy Aldridge-dobok
Dalcímek
1.Burn (incl. Stormbringer) 2.Absolution Blues Bad boys 3.Love Ain't No Stranger 4.Mistreated 5.Ready And Willing 6.Is This Love 7.Give Me All Your Love, Judgement Day 8.Doug's Guitar solo 9.Crying In The Rain (incl. Tommy's drum solo) 10.Ain't No Love In The Heart Of The City 11.Don't Break My Heart Again 12.Fool For Your Loving 13.Here I Go Again 14.Take Me With You 15.Still Of The Night 16.Soldier Of Fortune (a capella) 17.We Wish You Well (ending tape)
Értékelés

Whitesnake: Live In Lindon 2004 (bootleg) Egy bootleg DVD-ről lesz most szó. Hogy miért? Azért, mert a hivatalos anyag megjelenéséig (2006. február 6.) - sok-sok csúsztatás után - még mindig majdnem három hónapot várnunk kell. Azért, mert az a DVD, ha egyszer megjelenik, valószí­nűleg gyűjteményem egyik legkiemeltebb darabja lesz. Azért, mert hatalmas szerencsével bukkantam rá! Közös történetünk Balingenben kezdődött. Talán éppen az Exciter tolta számomra kissé "erőteljes" metálját, mikor barátaimmal, Lacival, Tibi bácsival, és Mészivel úgy döntöttünk, hogy inkább a metál bazár felé vesszük az irányt. A hatalmas választék között sétálva egyszer csak egy brit lobogóra és egy fehér kí­gyóra esett pillantásom. Kb. egy perc múlva a kezemben tartottam az anyagot, melyről ekkor még semmit sem tudtam. Az persze azonnal világos volt, hogy bootlegről van szó, de a tartalommal való találkozásra még három napot kellett várnom. Addig is nézegettem a csodálatos borí­tót, melyhez foghatót még nem láttam kalóz kiadvány esetében. a belső... ...és a hátsó borí­tó Azután hazaértem és szinte az első dolgom volt "betolni" a gépbe. Először megijedtem! Egy hatalmas "kaszálást" láttam a képen, majd szerencsére megnyugodott a kamerát tartó kéz és elindulhatott a műsor. A közönség soraiból rögzí­tett koncert második percénél elfelejtettem a minőségi problémákat és a harmadik nóta után már az sem érdekelt, hogy az "operatőr" időnként a cipőjét is megmutatja nekünk. Amit a Whitesnake művelt ezen a bulin az mesteri. Lecke ez minden zenésznek, aki valaha a deszkákra merészkedik. Kérem szépen: a Burn-nel kezdeni (beépí­tve a Stormbringert), majd ezt követően a Bad Boys, Love Ain't No Stranger, Mistrated, hármassal lezúzni az ember fejét, ez több, mint "szemtelenség. Amit ezeken a képsorokon látunk, maga a hard rock. Maga a muzsika. Ez a hat zenész szinte már pimaszul laza. David Coverdale, mint egy fél (lehet, hogy egész?) "macsó istenség", rója a deszkákat, kokettál a lányokkal, ajánlatokat tesz nekik, és közben valami olyan csodálatosan énekel, hogy arra szavakat találni igen nehéz. Zenészei játékában sem lehet hibát találni. Doug Aldrich-ről már sokszor í­rtunk lelkendezve. Tibi barátom megsiratta, mikor Dio-tól eljött. Megértem...Az lenne a jó, ha nem csak ebben a két bandában játszana (lehet, hogy nemsokára Dio+Whitesnake) hanem még legalább tí­z helyen. Érzéssel, ugyan akkor elképesztő dinamikával és fantáziával gitározik és emellé még jó fazon, remek szí­npadi figura is. Reb Beach is odateszi a magáét. Jók a szólói és a háttérmunkát is "remek iparosként" nyomja le. Az azóta már a Whitesnake soraiból távozott Marco Mendoza basszusgitáros játéka is lehengerlő. Vokálozik, vigyorog-vicsorog-pörög-forog, és közben kőkeményen hozza a jobbnál jobb bőgőtémákat. A koncerten flörtölés második helyezettje Timothy Drury billentyűs, kinek jobbára a "szőnyegezés" jut, de ezt a feladatot természetesen hibátlanul oldja meg. Tommy Aldridge dobosról szintén nehéz szólni. A vén (mert ő már nem is öreg) róka beton játéka és "kézzel püfölős" szólója örökre emlékezetes marad. ...és szót kell ejteni a hetedik tagról, a közönségről is. Fantasztikusak, és akkor még szerényen fejeztem ki magam. A Give Me All Your Love és az Ain't No Love In The Heart Of The City reffrénjét kb. két percig éneklik zenei kí­séret nélkül úgy, hogy Coverdale láthatóan meghatódik közben. Peregnek a nóták, egyre jobban esik le az állam, és amikor meghallom a Soldier Of Fortune a capella előadását, már a bootlegek sajátjanként elkönyvelhető folyamatos közönségmorajt sem hallom. Lenyűgöző koncert, csodálatos művészek. Legyen már február 6!

Pontszám: 10