Eclipse: Monumentum

írta TAZ | 2017.03.30.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: http://www.eclipsemania.com/

Stílus: hard rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Továbbra is csúcsformában Erik Mårtensson, ami egyben azt is jelenti, hogy legkedvesebb gyermekét, az Eclipse-t nem hanyagolja, és a lehető legjobb dalokkal látja el. Pedig ahogy két éve, most sem változott a helyzet, vagyis számtalan dologba eresztett dalszerzői vénájából egy kis éltető, frissességet hozó vért.

Felesleges felsorolni – és talán nem is lehetne –, hogy miben vett részt ilyen-olyan módon a cingár szőke fiatalember, de a Nordic Unionnal valószínűleg mindenki találkozott, és ugye a Ronnie Atkinsszel összerakott album nem lett egy fércmunka. Szóval ihlethiánynak nincs jele, ráadásul ezúttal a keverésbe is vastagon beleszólt Erik, aminek nyoma is lett a lemezen, hiszen az iszonyatosan döngölő hangzás megmaradt, azonban most sokkal valósabb, életszerűbb a sound.

Ezúttal is elcsattant a klasszikusnak mondható „ez lett a legjobb lemezünk” duma, viszont az elsőként ránk szabadított Vertigo bizonyította, hogy ott folytatódik a buli, ahol a előzőleg abbamaradt (tudom, legutóbb is ezt mondtam), vagyis joggal mondhatták ezt Mårtenssonék.

Vegyük sorra: 2012-ben a ’Bleed & Scream’-en meghonosították ezt az energikus, tökös hangzást és pár jó nótát is összehozzak, majd az ’Armageddonize’-on pedig ezt négyzetre emelték, és szinte kivétel nélkül kimértek minden dalt, mint egy laborban. Őszintén, nem vártam volna, hogy ezt felülmúlják a svédek, de sikerült, így a ’Monumentum’-on minden pontosan a helyére került. A dalok hossza és felépítése precízen, ízlésesen lett kiszabva, az egész anyag könnyen emészthető és dinamikus, a dallamok szokás szerint azonnal megragadnak, Magnus Henriksson riffjei és szólói pedig természetesen karcolnak. Még az sem tűnik fel, hogy egy remek dobos, Robban Bäck időközben kiszállt a csapatból. Elsősorban ez annak köszönhető, hogy a helyére beültetett Philip Crusner szintén nem amatőr dobos – és nem kisebb showman és energiabomba, mint elődje –, másodsorban pedig Erik a főkolompos, a vezér, aki pontosan tudja, hogy minek hol a helye és milyen formában.

Irtózatos energia árad a lemezből, ráadásul olyan különlegességek is feltűnnek ezúttal, mint a gregorián kórus a folkos, kelta témákkal megspékelt The Downfall Of Edenben, ami a lemez egyik sarokköve. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi mást lehetne még ehhez hozzátenni, hiszen annyira egyben van a cucc, hogy kiemelni sem lehet dalokat. A fentebb említett személyes kedvencemen kívül a másik beindulós nóta, a ’80-as évek feszes hard rockját idéző Born To Lead viszi még nálam a prímet, de igazából mindegyik dal egy hatalmas sláger, minőségi megingásnak nyoma sincs ezúttal.

Azt hiszem, hogy a srácok a Melodifestivalenen (a svéd Eurovíziós előválogatón) adott performansszal sokak emlékezetébe bevéstek magukat, amit ha a legutóbbi és a mostani albumon mutatott kiváló teljesítményükkel együtt kitesznek az ablakba, akkor talán nagyobb koncerttermekben találhatják magukat. Persze ehhez szerencse is kell, de pont egy olyan fazonnak ne lenne, mint Erik Mårtensson?

Pontszám: 10