Wotan: Epos

írta garael | 2007.05.04.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Eat Metal Records

Weblap: www.wotanmetal.com

Stílus: heavy-doom metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Vanni- ének Mario (ex-Warhammer (Ita)) - gitár Salvatore- basszus Lorenzo- dob
Dalcímek
1. Drink in the Skull 2. The Quest for the Grail 3. Dark Centuries 4. Mother Forest 5. Spartacus 6. Vae Victis 7. Vlad Tepes 8. Dream of Maxen 9. Chanson de Roland 10. Foggy Dew 11. Itac
Értékelés

Vlad Tepes, Drink In the SKull of Your Father, La Chanson De Roland ... nos, aki egy metal albumon ilyen számcí­mekkel rukkol elő, az nálam már nyert egy pontot - hiába, a történelem és a mitológia valahogy jobban illik ahhoz az ortodox heavy metalhoz, ami elődördül a hangfalakból, mint mondjuk a globalizáció és a nemzeti szuverinitás összefüggéseit boncolgató, némileg szuicid hangnemben megfogalmazott szövegköpködés. A Wotan a Domine mellett az az olasz banda, amely - ha nem kreál Basil Poledouris remek filmzenét - legfőbb várományosa lehetett volna a Conan a barbár soundtrack megí­rásának. No, de hová tűnt Manowar- kiálthatnánk fel Palik módra - de nyugi, ahhoz a panteisztikus, barbár északi romantikához a mostani Manowar-nak már nincs annyira sok köze, mint emlí­tett olasz társainak: Demaio seregei inkább illenek egy tükörfényes páncélban vágtató kényes lovagi sereghez, ahol trubadúrok húzzák a talpalávalót, mint ehhez a bőrbe-szőrbe öltözött északi hordához, a prehisztorikus időkből. Nos, aki szereti a nagy í­vű, gyakran lassú kibontású, epikus témákat, a hősies dallamfordulatú csatadalokat, a fenségesen hömpölygő, bensőséges merengést némi Candlemassos í­zzel, annak minden bizonnyal be fog jönni a második albumával előrukkoló Wotan. Az olasz underground körökben már kultikus hí­rnevet szerző csapat persze nem leplezetten a Manowar ösvényein indult hadba - jelen lemezen nem más működik közre két dalban, mint Ross főnök - , ám mí­g a metal királyai elhúztak a mainstream felé, addig szegény sógorék megmaradtak a korai, kicsit doomos, némi skandináv í­zt is tartalmazó szikár epikánál - talán nem is találhattak volna találóbb cí­met az Eposz-nál -, és a mitológiai, történelmi heroikánál. Nem véletlenül hangsúlyozom ki a különbséget: az olaszok által játszott zenét - ha lehet í­gy fogalmazni- sokkal panteisztikusabbnak érzem, az akusztikus, elszállós dallamok jobban megidézik az északiak természet-viszonyát , mint a Manowar hősieskedő pózolása. A Wotan dalok tehát valahová a Eric Adamsék világa és a skandináv, természetközeli, néha akusztikus pogány bandák közé tehetők, persze sok heavy metalos elemmel, és hősies, pózoló kiállással, melyekért elsősorban az énekes, Vanni Ceni a felelős, kinek hangjában egy remegő hangú, kissé rosszabb formában lévő Adams veszett el. Az előző album óta egyébként sokat fejlődött a vokális teljesí­tmény, a hosszú, elnyújtott sikolyok sokkal tisztábban törnek elő Ceni torkából, - a Spartacus végének kitartott magasa a példaképnek is becsületére válna - jóllehet a modoros jelleg nem változott, biztos vannak, akik már az első szám után tele lesznek ezzel a sámáni révületbe esett csatatenori hanggal. A szövegek jól bevált történelmi freskókként í­rják le a tankönyvekben is érdekes momentumokat, féltörténelmi alakokat, legyen az a jó öreg karóba húzó Drakul Vlad, Spartacus, vagy Roland király és Durandal nevű kardja. Az énekes mesélős, révedező hangja remekül illeszkedik a szövegtémák hangulati változásaihoz, melyek esetében a dallamok hol akusztikus, hol a doomos részei erősí­tik fel a teátrális, vizuális hatást, szélesvásznú filmként vetí­tve a történteket. A srácok nem aprózzák el mondanivalójukat, a számok hossza gyakran valóban eposzi méreteket ölt, ám mégsem válnak unalmassá, köszönhetően a tempó és hangulati váltásoknak, és a jól sikerült, gyakran folkos dallamoknak, melyek között az északi népzene mellett megidéződik a skót felföld dudás hősiessége is (Foggy Dew), de hatásként lehet emlí­teni a Maiden galoppozós ütemeit is, melyek a Vlad Tepes c. opuszban nyújtanak némi deja vu-t.

Pontszám: 8.5