Vörös Attila: Strength Of Will – Blink Of An Existence

írta TAZ | 2017.02.24.

Megjelenés: 2016

Kiadó: GarageLive Records

Weblap: http://attilavoros.com/

Stílus: modern metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

2016 egyik utolsó dobása volt Vörös Attila első szólólemeze, ami a ’Strength Of Will – Blink Of An Existence’ címet kapta. Talán nem a legjobb időzítés a december végi megjelenés, azonban meg tudom érteni Attila türelmetlenségét, hiszen régóta húzódott a ’Strenght Of Will’ ügye, mivel már hosszú ideje érlelte a dalokat hazánk egyik legjobb bárdistája, aki a Leander Rising feloszlása és a tévés szereplések mellőzése után gőzerővel vetette bele magát a munkába.

A lemez meghallgatása után rögtön felmerül a kérdés, hogy mi váltott ki olyan hatalmas dühöt Attilából, ami miatt szinte nincs kegyelem az albumon, ugyanis minden dal kérdés nélkül támad és lapít bele a betonba. (Mondjuk ha megnézzük, hogy a modern és málhás riffekkel milyen színt vitt a Leander Rising zenéjébe, valamint nem feledkezünk el Nevermore-os előéletéről és a Pantera iránti szeretetéről, akkor talán mindez nem meglepő.)

Az anyag kérdés nélkül és in medias res módon indít az Electrify-jal, mely rögtön megvillant mindent, amit a lemez kínál: kegyetlen riffek és tekerés, szuper vendégszereplők, mindezt azonban nem feltétlenül gitárcentrikus hozzáállással. Attila talán érezte (vagy eredetileg is így akarta), hogy ha simán instrumentális lemezt rak össze, akkor annak nem lesz nagy keletje, így remek énekesek is felbukkannak a korongon, akik – a hangszeres szekció mellett – szintén kiváló teljesítményekkel kápráztatnak el bennünket. A nyitótélben az egykori Subscribe-torok, Csongor Bálint alakít nagyot, míg az alapokat Veress Marci püföli. (Azért nem semmi, hogy a metalszíntér hazai vonatkozású húzónevei szinte majdnem mind felsorakoznak.) Szerepet kap még az éterinél is távolabbi vidékről károgó Csihar Attila, aki ugye a Mayhem és a Sunn O))) ikonikus alakja, de Áron Andris az Apeyből és az ektomorfos Farkas Zotya sem maradt ki. A zenei alapokat Budai Béla, Veress Marci, Kocsis Máté és a Depresszió basszerosa, Kovács Zoli tolta fel, de olyan nemzetközi kiválóságok is közreműködnek, mint Jeff Loomis vagy Chris Amott és persze a régi csapattárs, Jozzy is teker egyet a The Blindfoldban.

Talán a lemez gyengesége pont az, ami az egyik erőssége is: nem lassít egy pillanatra sem, hanem folyamatosan döngöl. (Persze ne felejtsük el az akusztikus Bon Voyage-t, ami ugyan ad egy kis megnyugvást, de egy ilyen energikus anyagon talán egy sokkal csupaszabb dal jobban oldotta volna a feszültséget.) Attila zakatoló és ritmikus riffei nagyon ötletesek, ha élből kellene mondanom valakit, aki ennyire ízes pengetést tud felmutatni kishazánkban rajta kívül, akkor bizony bajban lennék. Szóval röviden és tömören: remekül gitározik a lemezen, és persze nem felejti el hatásait sem megcsillantani a Dime-szerű anyagoktól kezdve a Jeff Loomist idéző passzázsokig, amit egyszer közösen is elővezetnek az Endless Horizon című dalban.

A hallottak fényében sokat foglalkoztatott az a kérdés, hogy vajon miért lett vége a Leander Risingnak. (Érdekes, hogy az egykori csapatból mindenki tiszteletét teszi itt, leszámítva Leandert, aki új zenészekkel talált vissza arra az útra, amin annak idején saját maga indult el egyedül.) Nyilván nem ismerem a háttérinfókat, de úgy érzem, hogy egy idő után már Attila zabolátlan gitározása sem illett Leander számára a képbe, így felszámolta a bandát, hogy aztán olyan emberekkel induljon újra, akik kevésbé – vagy egyáltalán nem – formálják a maguk képére a dalokat. Attila számára talán jobb is, hogy így alakult, mert a zenéjében bőven van potenciál, bár én egy kicsit változatosabbra venném a figurát, összességében viszont nagyon rendben van ez az anyag. Kíváncsi vagyok, hogy milyen ajtókat nyit meg ez az album számára, és természetesen várom a következő találkozást, akár egy új szólólemez kapcsán, esetleg egy új banda élén.

Pontszám: 7.5