Mike Oldfield: Return To Ommadawn

írta CsiGabiGa | 2017.02.23.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Virgin

Weblap: http://www.mikeoldfieldofficial.com

Stílus: new age / world music

Származás: Anglia

Dalcímek

Értékelés

Mike Oldfield visszatért! De most tényleg. Az 1973-as 'Tubular Bells'-szel stílust teremtő, majd a klasszikus zene felé kacsintgató 'Hergest Ridge' után az 'Ommadawn' albummal igazi világzenét alkotó művésztől régen hallottunk valóban jó anyagot. A '80-as években volt egy második fellobbanása, a Crises 20 perces kompozíciója Simon Phillips dobossal kooperációban ismét gyöngyszemnek bizonyult, ahogy a 'Discovery'-ről a The Lake is a maga 12 percével. De a művek érezhető rövidülése (az első anyagok még teljes nagylemeznyi egységet alkottak) és az, hogy közben a néhány perces énekes dalok (Moonlight Shadow, Shadow On The Wall, To France) kerültek fel a slágerlistákra, Oldfield kompozíciós készségének lanyhulását eredményezték, inkább fordult a könnyű siker, a popularitás felé.

A '90-es évek elején megpróbálkozott a 'Tubular Bells' újraértelmezésével, a 'Tubular Bells II'-n az egyes témákat a korhoz igazodva már külön címekkel látta el, de nem igazán lett sikeres a próbálkozás, így újra a könnyen befogadható muzsikák felé fordult. Ennek legérettebb – bár kevésbé sikeres – termékei a sci-fi ihletésű 'The Songs Of Distant Earth' és a kelta népzenei hatásokat felvonultató 'Voyager' lettek. A 'Tubular Bels III' és a 'Millenium Bell' már egy modernebb felfogásban egyesítette a konceptalbum és a világzenei hatásokat is tartalmazó populáris dalok párosát.

A 2000-es évek munkái egyre szintetikusabbak és egyre kevésbé szimpatikusak. Még a 'Hergest Ridge' klasszikus zenei hangulatát felidéző 'Music Of The Spheres' a legígéretesebb, de a 'Tubular Bells' 2003-as, 2009-es újrakeverései, valamint a modern remixeket tartalmazó 'Tubular Beats' válogatás az ötlettelenség kétségbeesését vetítette előre. Ehhez képest meglepett a minden komolyabb híresztelés nélkül piacra dobott új album, mely már a címében is utal a „vissza a gyökerekhez” hozzáállásra.

Persze a mai kor követelményeinek – anyagilag is – meg kell felelni, ezért a tíznél több közreműködővel felvett klasszikus albumhoz képest most Mike minden hangszert önállóan játszott és vett fel, amolyan „malmsztínesen”. Csak persze Oldfield sokkal jobban ért a technikai dolgokhoz, mint gitáros kollégája, hiszen már a '70-es években elkészítette az első három album quadrofon hangzású újrakeverését a négylemezes 'Boxed' kiadványra, az utóbbi évek divatos „Deluxe” újrakiadásaira pedig a kornak megfelelő Dolby Digital 5.1-es újrakeveréseket végzett az eredeti felvételeken. (Sőt, ennek a lemeznek is megvan az 5.1-es újrakeverése a limitált kiadás bónusz DVD-jén.) Magyarul: jól szól az album. A szintetikus hangzás immár egyedül az eredetiből samplerezett vokálokon érhető tetten.

Tetszik a zene: nyugodt, lágy, kétszer 21 percre bontott, így ebben is a bakelit korszakot idézi vissza, itt-ott felcsendülnek az 'Ommadawn' vezérdallamai, de a 'Tubular Bells' tipikus „ugyanaz a téma más-más hangszeren” megoldása is tetten érhető, és igazság szerint van némi kelta felhangja is, így nyomokban – ha nem is mogyoró- és dióféléket, de – ’Voyager’-t tartalmaz. Sőt, a második tétel elején a gitárok felelgetése még az 1999-es 'Guitars' albumot is felidézheti egyeseknek, a végén pedig az On Horseback feldolgozás is felcsendül, akárcsak az eredeti műben, de a samplerezett gyermekkórus miatt inkább amolyan remix jellege van. Már az előző, 2014-es munkájával visszatalált a Virgin kiadóhoz, akiknél pályafutását elkezdte, bár az a lemez inkább a 'Crises' slágereihez hasonló populáris, ám professzionálisan hangszerelt dalokat tartalmazott. De már a jelzés értékű kiadóváltás maga is mutatta, hogy valami újra elkezdődött.

Pontszám: 9