CODE - The Enemy Within

írta garael | 2007.04.30.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Escape Music

Weblap: www.codeband.net

Stílus: melodic rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Sherwood Ball: ének, gitár Anders Rydholm: basszusgitár, billentyűs hangszerek Ola Trampe: gitár Gregg Bissonette: Dob
Dalcímek
01. The Enemy Within 02. Sign Up For Love 03. Home Away From Home 04. In The Shadows 05. How Do We Stay In Love 06. My Time 07. Alive 08. Uninvited Guest 09. How Can I Change The World? 10. Flying High 11. Sworn To Silence
Értékelés

A Code nevű zenekar egy új project amit két kiváló svéd muzsikus hozott össze. A gitáros, Ola Trampe aki a Grand Illusion nevű remek csapatban pengetett, és kollégája, Anders Rydholm, akit a svéd szaksajtó csak multi-muzsikusnak emlí­t, hiszen több, mint 19 hangszeren játszik. A dobok mögé egy igen jó nevű zenész ült, Gregg Bissonette, aki dolgozott Steve Vai-al, Joe Satriani-val, és David Lee Roth-al is. Az énekesi feladatokat Sherwood Ball-ra bí­zták, aki korábban Jay Graydon mellett muzsikált. Röviden, profi gárda jött össze, hogy elkészí­tsék a The Enemy Within cí­mű korongjukat. Eme korongról elmondható, hogy tradí­cionális melodic rock muzsikát tartalmaz, nem kevés aor rock elemmel. Főleg Ball érzelemdús dallamai, és szövegei árulkodnak a srácok aor imádatáról. A zenére pedig a legszebb stí­lusjegyek jellemzőek, remek billentyűs aláfestések ,melyek csodaszép "szí­neket" biztosí­tanak a daloknak. A gitártémák ötletesek, helyenként fantáziadús riffeket is í­rtak, és a szólók is kiemelendőek. A ritmusszekció munkáját sem érheti szó, noha ez ilyen klasszis dobossal a soraikban nem is meglepő. Gregg Bissonette egy kiváló ritmusember, nem véletlenül dolgozott a már emlí­tett muzsikusokkal. Az már sajnos más kérdés, hogy neve nem igazán terjedt el a zene kedvelők között. Sherwood hangja igen egyedi, kicsit fátyolos, de maximálisan befogadható, noha én helyenként több erőt és keménységet is el tudtam volna viselni. De persze í­gy sem érheti szó a ház elejét, a nótákhoz tökéletesen passzol a hangja, és a refréneknél kifejezetten jót produkál. A cí­madó The Enemy Within rögtön egy í­zléses, aor rock érzetű alkotás, ahol a billentyű remekül dolgozik együtt a gitárokkal, nem kevés Journey érzést tartalmazva, ami nem baj, szép, hogy valaki jó 25 évvel az aor rock hullám után is bátran nyúl ezekhez a zenei megoldásokhoz. A Sign Up For Love szövegében érzelemgazdag, zeneileg egy gyors, lüketető alkotás, talán már hard rock nótaként is emlí­thetném, de a refrén azért megtartja a melodic rock tartományban. A harmadik dal a Home Away From Home egy lassabb, erősen dallamorientált szerzemény, itt érzek kis hiányt Sherwood hangjában, nekem túl fátyolos, de nem lehet mindenki egy Steve Perry. A negyedik szám az In The Shadows megint egy remek alkotás, amiről nekem beugrott a Toto munkássága, felépí­tése idézi Lukather mester és csapata munkásságát. Az ötödik szerzemény a How Do We Stay In Love egy zongorával kisért ballada, aki ilyen albumot készí­t, nem teheti meg hogy nem í­r egy hasonló érzelmes dalt, amiben benne ismét előjön Steve Parry és zenekarának képe. A My Time egy jobban, eszesebben összerakottabb dal, olyan, amilyet a Winger í­rt ezelőtt sokkal régebben, Ball hangja itt elmozdul a mélyebb tartomány felé, ami szerintem nagyon jól áll neki. Az Alive egy kis dob-mágiával indul, majd egy kellemes, lágy, Giant érzetű dal lesz belőle, különösen a gitárszóló emlékezetes, de a billentyűs részek is nagyon szépek. A nyolcadik dal az Uninvited Guest cí­met viseli, ami újra egy gyorsabb, erősebb alkotás, egy nagyon jó hard rock érzésű gitártéma, pörgősebb ritmus, kifejezetten élvezhető nóta, jót is tesz a lemez összképének. A How Can I Change The World ismét egy, az érzelmes, lágy dalok közül, de jól megválasztott tempója megdobja a nótát, és a gitárok teljesí­tménye is pozití­van hat a dalra. A Flying High cí­métől eltérően nem egy szárnyaló alkotás, dal első része megmarad a visszafogottabb tempónál, amiben egy remekül alapozó basszusgitár szerepel. A nóta később beindul, bravúros gitárszóló és Sherwood magas hangjai igencsak jót tesznek a dallal. A záró akkord a Sworn To Silence ismét egy magával ragadó ballada, amiben az orgona és az ének dominál, valahogy az az érzésem, mintha egy bárban ülnék, és egy fickó ott adná elő szerelmi bánatát, melytől az ott ülő hölgyek elolvadnak.

Pontszám: 9