Kaipa Da Capo: Dårskapens Monotoni

írta karpatisz | 2016.12.24.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Foxtrot Records

Weblap: https://www.facebook.com/kaipadacapo/

Stílus: progresszív rock

Származás: Svédország

 

Zenészek

Roine Stolt - gitár, ének, lapsteel, ukulele, portugál gitár, zongora
Michael Stolt -  ének, gitár, Moog szintetizátor
Ingemar Bergman -  dobok & ütőhangszerek
Tomas Eriksson - basszusgitár
Max Lorentz - Hammond B3 orgona, Yamaha zongora, ének, Minimoog, Mellotron, Rhodes zongora, fuvola, tuba, szitár, ütőhangszerek

Vendégek:

Merit Hemmingson - ének (4)
Ludde Lorentz - szaxofon (6)
Peter Lindberg - steelgitár (3,7)

Dalcímek

01. Dårskapens Monotoni
02. En Pojk
03. Vi Lever Här
04. Det Tysta Guldet
05. Spår Av Vår Tid
06. Tonerna
07. Monoliten

Értékelés

Történetük 1973-1974-ben kezdődött, amikor Tomas Eriksson (basszusgitár), Hans Ludin (billentyűs hangszerek) és az akkor 17 éves Roine Stolt (gitár) egy zenekart alapított Ura Kaipa néven. Később az „Ura” szótagot elhagyták, majd 1975-ben meg is jelent első nagylemezük a zenekar saját nevén, azaz ’Kaipa’ címmel. Azzal a céllal alakult meg a banda, hogy a hagyományos, klasszikus progresszív rock elemeit és a svéd/viking zenét ötvözze. Roine Stolt az alapítástól kezdve az egyik meghatározó tag volt, egészen addig, amíg 1994-ben meg nem alapította saját zenekarát a The Flower Kingset, de a tényleges kiválása csak 2005-ben történt meg. Az eredeti tagokkal működő Kaipa 1982-ig öt nagylemezt dobott piacra és Skandinávia vezető progresszív zenekara lett ez idő alatt. Egy kisebb leállást követően 2001-ben Hans és Roine ismét életre keltette a formációt, ekkor Morgan Ågren, Jonas Reingold, Patrik Lundström és Aleena Gibson érkezett az alapítók segítségére. Stolt mester 2005-ös kiválása óta Per Nilsson a gitáros. A Kaipa zenekart jelenleg is Hans Ludin (billentyűs hangszerek) dirigálja, ez a formáció 2014-ben dobta piacra ’Sattyg’ című lemezüket.

Szintén 2014-et írunk, amikor az egykori alapítók közül a másik kettő, nevezetesen Ingemar Bergman (dob) és Tomas Eriksson (basszusgitár) felkereste Roine Stoltot. Ez a felállás is koncertezni kezdett, mégpedig a '70-es években megjelent három lemezük anyagából válogattak. Nevük is innen ered, hogy visszatértek a kezdeteikhez – így született meg a Kaipa Da Capo. A hetvenes években írt dalaikat, hagyományaikat jelenleg ez a felállás viszi tovább, így viszont az is kimondható, nem mindennapos esemény, hogy több mint 35 év után egy új, tradicionális svéd népzenei elemeket tartalmazó progresszív rock album született Stolt mesterék jóvoltából.

A 2013-as ’Desolation Rose’ megjelenése után nem értettem, hogy miért lett olyan hirtelen csend a The Flower Kings háza táján. Az előbb említett nagylemez és az azt megelőző ’Banks Of Eden’ között bő egy évnyi idő telt el. A bennem motoszkáló kérdésre csak nemrég kaptam meg a választ, amikor kiderült, hogy Roine ezúttal a régi zenekarával dolgozott az eltelt időben. A zenei élmény felől nem volt kétségem, mert Roine Stolt neve már a műfaj szerelmeseinek garanciát jelent. A Kaipa Da Capo esetében miben volt ez más? A rögtön ordító különbség az, hogy ez a csapat megőrizte anyanyelvét, így a dalok svédül szólalnak meg. Először kicsit furcsán hatott, de a már régóta ismert zenei elemek segítségével ezzel az oldallal is sikerült megbarátkoznom. Az énekes hangjának karaktere, a svéd énekből adódó különleges dallamok is jobban tetszettek, mint amiket, az utóbbi időben hallottam Stolt híresebb csapatától. Ekkor azonban megszólalt bennem az a kicsi hang: „Nézzük már meg, ki énekel itt?” A kiskönyvben meg is találtam a nevet, és bizony itt is a Stolt név jött szembe, csak ezúttal Michael Stolt: ő nem más, mint Roine testvére. A címadó Dårskapens Monotoni egy igazi stílustanulmány a Stolt testvérektől. Benne van a változatos, több téma, a refrénszerűen visszatérő dallamosság és hozzá a hang, ami ugyanilyen változatosságot produkál. Bár a bookletben azt láttam, hogy a CD lemezen található hét műből négy Roine nevéhez fűződik, a nyitó szerzeményen kívül viszont nem éreztem az ő stílusának dominanciáját. Inkább igazi csapatmunkát hallottam, melyre a második számot indító blues hatású gitártéma a legjobb példa. Simán meg lehetett volna azt egy hangszeren is csinálni, de az összhatás mégis más. Annak is örültem, hogy sok szerephez jutott a lemezen az akusztikus gitár, illetve a billentyűs hangszerek közül sem volt erős dominanciája a Hammondnak. A mellotron lágy, vonós hangszínei és a Moog jellegzetes tónusán hallható szólok is igen élvezetesek lettek. A sok különleges pengetős hangszer, mint a portugál gitár, a szitár, az ukulele és a steel is egy-egy üde színfoltja a daloknak. Az énekben is megtalálható ez a különleges szín, mégpedig a Det Tysta Guldet című dalban, ahol az arab zenei hatásokat is felfedezhetjük.

Annak ellenére, hogy csak hét dal került fel a korongra, jól szerkesztettnek érzem a sorrend választást, hiszen a hosszabb, epikus műveket rövidebb és könnyedebb hallgatnivalók fogják közre. A hangzás az egész lemezen tiszta és világos, a vezető hangmérnök kiváló munkát végzett. A sok pozitívum ellenére is úgy érzem, hogy Roine Stolt régi-új csapata nem mert olyan mértékben újat hozni, hogy az igazán átütő legyen. Ha szabad idézni egy kollégát: ők mindig ugyanabból a receptből főznek, a végeredmény fogyasztható, de a várt katarzis sajnos nem érkezett meg. Ez a mondat a Kaipa Da Capo lemezére is igaz. Nagyon sajnálom, hogy a kellemes hallgatnivalóból csak egy rövid részletet tudok megmutatni a HRM olvasóinak:

Pontszám: 7.5