GOTTHARD - Domino Effect

írta JLT | 2007.04.19.

Megjelenés: Svájc

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.gotthard.com

Stílus: hard rock

Származás: Svájc

 

Zenészek
Steve Lee - ének Leo Leoni - gitár Freddy Scherer - gitár Marc Lynn - basszusgitár Hena Habegger - dob
Dalcímek
1. Master Of Illusion 2. Gone Too Far 3. Domino Effect 4. Falling 5. The Call 6. The Oscar Goes To You 7. The Cruiser (Judgement Day) 8. Heal Me 9. Letter To A Friend 10. Tomorrow's Just Begun 11. Come Alive 12. Bad To The Bone 13. Now 14. Where's Love When It's Go
Értékelés

A svájci rock életről az emberek 99% -ának a Krokus neve ugrik be elsőnek. Ami nem is csoda, hiszen aki ismeri ezt a csapatot, az biztosan megemeli a kalapját a srácok munkássága előtt. Van azonban egy csapat, amely 1992 óta szállí­tja a jobbnál jobb stúdió és koncert lemezeket. Ők a Gotthard. Zenéjük a hard rock nagyjainak (Whitesnake, Deep Purple stb.) útján halad, nem váltják meg a világot, nem találják fel a spanyol viaszt, egyszerűen csak játsszák a minőségi és igényes zenét. Nem is kis elismeréssel. Svájcban minden lemezük listavezető volt, és Japánban (hol máshol) is értek el hatalmas sikereket, mégis, az élvonalba eddig nem sikerült betörniük, ám ahogy ezt a lemezt hallgatom ez nem sokára bekövetkezhet. A Gotthard legnagyobb ereje az énekesében, Steve Lee-ben rejlik. Hangja bátran példaként állí­tható mindenki elé, megvan benne a karcosság és az erő, emellett fantasztikus dallamérzékkel van megáldva és hangterjedelme is adott ahhoz, hogy a hard rock egyik meghatározó hangjává váljon. Zenésztársai is igen tehetségesek, hangszerükről mindent tudnak, igen erős csapatot alkotnak, akik élőben is ugyanazt a magas szintet produkálják, mint a lemezen. (Aki nem hiszi, hallgassa meg bármelyik Gotthard koncert albumot). A srácok nem aprózták el az új lemezt, hiszen 14 szám került rá, ami bizonyí­tja, hogy mennyire kreatí­vak, és ez a 14 nóta mindegyike remekül sikerült . (Lehet, páran soknak tartják a 14 nótát és talán igazuk is van, hiszen a hallgatás végére eléggé tömény összképet ad az album. Talán szerencsésebb lett volna 10-11 dalt tenni a lemezre, de ez legyen a legnagyobb bajunk, más hibapontot nem lehet találni ezen az albumon.) A lemezt nyitó Master Of Illusion egy dögös, pörgős dal, ötletes gitártémákkal, kellemesen, finom énekdallamokkal megpakolt alkotás, nagyon jó nyitása ez a lemeznek. A Gone Too Far ismét egy frankón megkomponált riffel indul, hasonlóan ötletes szerzemény, mint az előző nóta, refrénje tipikusan a közönség megénekeltetésére van kitalálva. A cí­madó szerzeményben már-már metalos keménységű riffel rukkolnak elő a srácok, de a dal felépí­tése, és az énekdallamokat akár egy 80-as évekbeli élcsapat is í­rhattta volna. A Falling egy szép, melodikus ballada, ilyen nóták nélkül nem létezhet Gotthard lemez. A The Call is lágyan, lassan indul, az ember azt gondolhatná még egy lí­rikus alkotás következik, de a dal kicsit tempósabb lesz, mesteri gitárszólókkal megspékelve. Nekem a Whitesnake lágyabb nótáit juttatja eszembe. A hatodik szám The Oscar Goes To You headbangelésre ingerlő gitártémákat hoz, ám az énekdallamok és a refrén erősen melodic rock jellegű, szóval elég vegyes képet mutató alkotás. A The Cruiser egy tökös, erőtől duzzadó nóta, amibe eléggé fura digitális hangokat kevertek, melyeket egy ELO vagy Procol Harum lemezen tudnék elképzelni, de ebbe a nótába annyira nem illik bele. Amúgy nincs semmi baj ezzel a számmal, csak ezekkel a "hangokkal" nem jutok egyről a kettőre. A Heal Me egy olyan nóta, amire leginkább illik a hard rock megfogalmazás. Noha erősen emlékeztet a dal felépí­tésében és refrénjével pár korábbi hard rock csapatra, de ez nem probléma, nem kell szégyellni a hatásokat, és bátran hozzá kell nyúlni a már bevált recepthez. A Letter To Friend ismét egy melodikusabb, lassabb tétel, Steve itt is parádézik, nem tudom kellően hangsúlyozni mennyire jó énekes. A Tomorrow's Just Begun egy akusztikus gitárra épülő alkotás, szintén a lágyabb fajtából, a maga nemében remek, bár én eddigre már túl soknak találtam az ilyen jellegű nótákat a lemezen. A Come Alive egy elég fura szerzemény, effektekkel, és egy elég érdekes groove-os dob-basszus alappal. Üde szí­nfoltja a lemeznek. A Bad To The Boneról ismét a már emlí­tett Whitesnake ugrik be, Steve énekstí­lusa helyenként megközelí­ti Coverdale mestert. A Now egy dögös, igazán lendületes nóta, a basszus különösen jól szól, de a gitárok is jól alapoznak Lee hangja alá, a refrén itt is káprázatos, akárcsak végig a lemezen. Where's Love When It's Go ismét egy ballada, de mint már í­rtam, nekem túl sok az érzelemből.

Pontszám: 9