Jeff Beck: Loud Hailer

írta Bigfoot | 2016.07.20.

Megjelenés: 2016

Kiadó: ATCO Records

Weblap: https://www.facebook.com/jeffbeck/

Stílus: rock

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Jeff Beck – gitár Carmen Vandenberg – gitár Rosie Bones – ének Davide Sollazzi – dob Giovanni Pallotti – basszusgitár
Dalcímek
01. The Revolution Will Be Televised 02. Live in the Dark 03. Pull It 04. Thugs Club 05. Scared for the Children 06. Right Now 07. Shame 08. Edna 09. The Ballad of the Jersey Wives 10. O.I.L. 11. Shrine
Értékelés

Jeff Beck messzire került a blues műfajtól, amit a hatvanas években képviselt, ami a kor gitárhősévé tette. Persze tehetsége miatt is rászolgált erre a titulusra, így amikor a brit bluesról esik szó, Eric Clapton és Jimmy Page mellett ő a harmadik a szigetország gitár-triumvirátusában. Nem ragadt le a bluesnál, pályafutása során sokfelé kalandozott, például nem egy remek jazz-rock albummal is öregbítette hírnevét és műfajét is. Ilyen volt a ’Wired ’ (1976) vagy a ’There and Back’ (1980). Jan Hammer állandó kísérője volt a hetvenes-nyolcvanas években. Igaz, már azokban az évtizedekben is csak négy-öt évenként adott ki albumokat.

Új lemezével is azt bizonyítja, hogy nem lehet őt beskatulyázni egyetlen műfajba sem. Kísérletező kedve ezúttal nagyon messze száll. Persze az egyéni, markáns gitárhangzás most is mindent visz, de a mindent elborító elektromos hangzás – mely azért a kíséretet szolgálja – egyértelműen huszonegyedik századivá teszi ezt az anyagot. Miles Davis jut eszembe, amikor a negyvenes éveiben járva megalkotta a jazz-rock műfajt, vagy amikor nem sokkal halála előtt a nyolcvanas-kilencvenes évtizedben annyira modernné tette zenéjét. Akkor már bőven benne járt a hatvanas éveiben.

Beck gitárjátéka időnként természetesen bluesos, de sokszor brutálisan eltorzított a hangszer. A lemez első négy dala égszakadás-földindulás. Rengeteg elektronikus hanggal, effekttel megtűzdelve reflektál a mai mechanikus világra. A harmadik nóta, a Pull It pedig simán belefér az ipari zene kategóriába, legalábbis ahogy Beck gitárja csattog-kerreg. Kegyetlen nóta, nincs rá jobb szó. Az ötödik dalnál nagyot fordulunk, hiszen a Scared For Childennek szép lírai dallama van, Beck gitárjátéka pedig finom (bár itt is torzított), így ez egy fülbemászó slágergyanús szerzemény. Gitárját úgy kezeli, mint Hendrix líraibb pillanataiban. Jimi szelleme a következő nótában is itt van, hiszen a Right Now felvételen alig akar leszállni a wah-pedálról.

A lemez második fele lágyabb zenét kínál – ezt nem rossz értelemben mondom. A Shame selymesen síró gitárja, a The Ballad Of The Jersey Wives funky ritmusai, és legvégül két lírai dal, az O.I.L., majd pedig az egyértelműen a hatvanas évek beates korszakát idéző Shrine gyökeresen mást mutat, mint a lemez első fele. Beck egy énekesnőnek, Rosie Bonesnak adta oda az összes vokális feladatot, aki a sokféle dalban sokféle hangszínen énekel – remek munkát végzett.

Jeff Beck hetvenkét esztendős. Ilyen vén fejjel a kor hangján megszólalni haladó gondolkodásra vall, és akkor még finoman is fogalmaztam. Miután tizennégy esztendős lányom is meghallgatta a dalokat, annyit mondott: „Apa, végre egy lemez, ami mindkettőnknek tetszik.”

Pontszám: 8