Eric Clapton: I Still Do

írta Bigfoot | 2016.05.24.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Surfdog Records

Weblap: http://www.ericclapton.com

Stílus: blues, pop rock

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Eric Clapton – gitár, csörgődob, ének Henry Spinetti – dob, ütőhangszerek Dave Bronze – basszusgitár, nagybőgő Andy Fairweather Low - gitár, ének Paul Carrack – Hammond-orgona, ének Chris Stainton – billentyűsök Simon Climie – gitár, billentyűsök Dirk Powell – harmonika, gitár, ének Walt Richmond – billentyűsök Ethan Johns – ütőhangszerek Michelle John – ének Sharon White – ének Angelo Mysterioso – akusztikus gitár, ének
Dalcímek
01. Alabama Woman Blues 02. Can't Let You Do It 03. I Will Be There (feat. Angelo Mysterioso) 04. Spiral 05. Catch the Blues 06. Cypress Grove 07. Little Man, You've Had a Busy Day 08. Stones in My Passway 09. I Dreamed I Saw St. Augustine 10. I'll Be Alright 11. Somebody's Knockin 12. I'll Be Seeing You
Értékelés

Elsőre nem is tudom, hogyan értelmezzem Mr. Slowhand új albumának címét. Optimistán, hogy még mindig számíthatunk rá, vagy rezignáltan, hogy „ép testben épp, hogy élek”? ’Még élünk’ – hangzott Hobóék harmadik albumának címe 1983-ban.

Aztán elindítottam a lemezt és nyoma sem volt letargiának: a jókedvű öreg bluesjátékos örömzenéjét hallottam. Ő végig örül, az én boldogságomnak viszont van határa, hiszen nem minden fenékig tejfel a barázdák közt. Nem akarom levonni a konzekvenciát mindjárt az elején, de ahogy mostanában megszokhattuk tőle, ezúttal sem vitte túlzásba a dalírást, inkább kész anyaghoz nyúlt. Hú, de sokan csinálják ezt manapság Clapton generációjából!

Elevenbe markolóan kezdődik a lemez, hiszen az Alabama Woman Bluesnál piszkosabb bluest nem nagyon lehet játszani, ráadásul meglehetősen koszos a hangzás is. A következő dalban viszont először azt hittem, szerkesztési hiba történt, mert a nemrég eltávozott J.J. Cale szerzeménye, a Can’t Let You Do It kemény, funkys ritmusalapját Stevie Wonder is megirigyelhetné. Az I Will Be There viszont már andalít.

Ez az eklektikus hangulat kíséri végig a műsort, amivel nem lenne semmi baj, azonban sokszor nem felráz, hanem inkább altat a zene, ami egy bluesjátékostól nem igazán elfogadható. Az I Will Be There – Spiral – Catch The Blues hármas például olyan baromi unalmas, hogy majdnem sikerült lemennem alfába, miközben füleltem a lemezt. Még jó, hogy jön a Cypress Grove egy igazi földbedöngölős koszos blues, brutális slide-gitárral, ami visszahozta éberségem. A Little Man You’ve had a Busy Day is egy akusztikus blues (1934-ben íródott ez a dal!), hangulatát tekintve elférne Clapton 1992-es, elképesztő sikert aratott ’Unplugged’ lemezén. Hála istennek, ezt a vonalat folytatja a következő Robert Johnson-szerzemény, a Stones In My Passway is. (Tizenkét évvel ezelőtt egyébként a Lassúkezű egy teljes albumon fejezte ki tiszteletét Johnson felé.)

A nem kevésbé híres pályatárs, Bob Dylan dalát, az I Dreamed I Saw St Augustine-t természetesen gazdagabb hangszerelésben, tisztább megszólalásban adja elő. Ez a hullám felfelé viszi az anyagot az előző gödörből, de az album utolsó három dalával ismét megyünk lefelé. Valami blues, valami ballada ugyan hallható, érdeklődésem viszont újra lankad. Miért kell hullámvasutazni, amikor egy magasvasúton jobb utazni? Régen is akadtak olyan Clapton-lemezek, melyek nem igazán fogtak meg, azonban jó volna végre egy igazán harapós blues album, olyan nótákkal, mint mondjuk a nyitódal. Tizenkét ilyen bluesfelvétel egy korongon – nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel a vágyammal. Ha viszont csak egy kis Cream-beütés kerülne elő, akkor sem lennék szomorú.

Valószínűleg nagy dobásra készült, az eredmény viszont felemás lett, pedig negyven év után újra Glyn Johns producerrel dolgozott együtt, akivel többek közt a ’Slowhand’ lemezt is rögzítette 1977-ben. Az album borítóján látható festmény pedig Sir Peter Blake keze munkáját dicséri, ő sok lemezborítót készített, a leghíresebb közülük a Beatles ’Sgt Pepper’ tasakja.

Pontszám: 7