Almanac: Tsar

írta TAZ | 2016.05.11.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.almanac.band/

Stílus: szimfonikus power metal

Származás: Németország / Nemzetközi

Dalcímek

Értékelés

Victor Smolski eddigi munkásságát figyelembe véve fel sem merülhetett, hogy a fehérorosz gitármágus hibázik majd az Almanac debütjével. Az elmúlt 16 évben az egyik legjobb power metal intézményt működtette Peavy Wagnerrel közösen (a friss interjúkból azért kiderül, hogy az utóbbi időszakban leginkább egyedül), de a váltás közel sem vágta földhöz, bár a rajongók azért kissé aggódva várták, hogy a pufók frontember nélkül milyen irányba indul el a gitáros. Nos, a válasz nemrég megérkezett: az irány nagyjából ugyanaz, mint ami az egyetlen LMO-lemezen hallható, bár sokkal frissebb és kidolgozottabb dalokat kaptunk ezúttal Victortól, ami mindenképpen mosolyt csal majd a vaskos power metalt kedvelők arcára.

Már eleve a felállás sem semmi, igaz a zenészek nagy része viszonylag ismeretlen, de ez nem kell, hogy megtévesszen bárkit is, mert iszonyat nagy muzsikálás folyik az egész lemezen. Énekesek terén is tutira ment Smolski, mert Andy B. Franck mellett leigazolta az egyik legjobb hard rock torkot David Readman személyében, és hogy a hölgyet se hagyjuk ki, az LMO soraiból már ismerős Jeannette Marchewka színesíti még a dalokat. A végeredményt tekintve kicsit súlytalannak érzem, úgyhogy tényleg csak egyfajta színesítésre szolgál az ő énekhangja. A klasszikus zenét az anyatejjel magába szippantó gitáros új anyagáról természetesen a szimfonikus zenekar sem hiányozhat, csakúgy, mint a szláv gyökereket hangsúlyozó téma, ami ezúttal Rettegett Iván viszontagságos életútját mutatja be. A zene pedig tökéletesen leképezi ezt a korszakot és miliőt jellemző monumentalitást, valamint magasztosságot.

A bő nyolcperces nyitómonstrum szinte mindent felvonultat, ami a lemezen megtalálható: őrületes énekesek, szimfonikus zenekar, kórus és egyedi, ízes riffek Victor Smolski tolmácsolásában. Nem elfogultságból mondom, de kevés olyan gitárossal találkozni manapság, akik ennyire sajátos stílussal és technikai eszköztárral rendelkeznek, mint ő. Szinte egy-két riffből azonnal kiderül, hogy ki penget, és ezúttal az is különösen üdvözlendő, hogy nemcsak korábban elpuffogtatott paneleit illeszti egymáshoz Victor, hanem frissített egyet, és új témákkal, formulákkal dolgozik témáiban. Csak jót tett neki ez a váltás!

Furcsán hangzik, de nagyon nehéz beszélni a zenéről, mivel annyira gazdagon rétegzett, hogy még számos hallgatás után is találni benne újabbnál újabb dolgokat, legyen az egy apró virga a háttérben, egy jópofa vokál, esetleg egy ötletesen meghangszerelt nagyzenekari passzus. Ezzel kapcsolatban tehát egyáltalán nem hazudott Smolski, amikor őt faggattam pár héttel ezelőtt. Egyetlen dolog azonban mégis hiányzik, mégpedig a libabőrcsalogató refrének. Tudom, a Self Blinded Eyes és a Children Of The Future valóban nagyszerű, de azért kicsit többet vártam volna olyan énekesektől, mint Andy vagy David. Bár az utóbbi Brainstorm-lemez sem tobzódik kitörő refrénekben, de azért Readman ebben elvileg jó, most viszont úgy látszik, otthon hagyta a megadallamokat. Talán ez az egy dolog az, amit hiányolhatunk a korábbi társtól, Peavytől, mert ő ugyan nem egy hangszálbajnok, azonban van érzéke a jó dallamokhoz, amit a Rage új dalaiban is bizonyít.

Azonban ügyes zenei poénokkal és húzásokkal gyorsan feledteti Smolski a gigadallamok hiányát. A No More Shadows szólójába például beleszőtte az orosz himnusz dallamait, és akkor még nem is említettem a rengeteg ötletes riffet, ritmikai játékot, amiben szinte mindig partnerre talál Michael Kolar dobosban, aki bőségesen cifrázza a dalokat, ám nem portnoyos túldíszítettséggel. Mindeközben Armin Alic – a balkezes, ám nem kétbalkezes – basszeros nagyon jól alapoz, és olykor megereszt egy-egy jópofa, virtuóz passzázst – amit Peavy talán sosem vállalna be hangszerén –, ezzel is bizonyítva, hogy zeneileg és technikailag itt már egy osztállyal feljebb járunk a Rage korábbi munkáihoz képest.

Pontszám: 8.5