Kamelot - The Black Halo

írta Philosopher | 2005.11.07.

Megjelenés: 2005.03.14

Kiadó: SPV

Weblap: 

Stílus: Symphonyc prog-power metal

Származás: USA

 

Zenészek
Roy Khan - Vocals Thomas Youngblood - Guitars Glenn Barry - Bass Casey Grillo - Drums Guest: Jens Johansson - Keyboards
Dalcímek
01. March Of Mephisto 05:29 02. When The Lights Are Down 03:42 03. The Haunting (Somewhere In Time) 05:40 04. Soul Society 04:18 05. Interlude I: DeiGratia 00:57 06. Abandoned 04:07 07. This Pain 03:59 08. Moonlight 05:10 09. Interlude II: Un Assassinio Molto Silenzioso 00:41 10. The Black Halo 03:43 11. Nothing Ever Dies 04:46 12. Memento Mori 08:55 13. Interlude III: Midnight - Twelve Tolls For A New Day 01:21 14. Serenade 04:33
Értékelés

Számomra a Kamelot mindig is két dolgot jelentett: - Finom, érzésekkel teli művészetet - Tudatosan, koncepciózusan, vagy csak háttérben, visszafogottan használt keleti feeling tömkelegét. Egyszerűen a Kamelot az a zenekar, ami közel annyi keleti feelinget hord fel erre a műanyag lapocskára elegyí­tve dühös metal riffekkel, amivel már én is elégedett lehetek; hozzáteszem nekem keleti hangulatból sosem elég. Érdekes módon vonzódásomat a szélvészgyors power metal zenekarokhoz sosem befolyásolta, hogy olykor-olykor meghallgattam egy-egy zenekart, akik korántsem a tempójukról voltak hí­resek. Ilyen pl a Kamelot is, ahol az érzelmek konvergálnak az intellektualitáshoz (mind szövegileg, mind zeneszerzés terén), tehát a finom kis megoldások megmutatkoznak mind zenei téren, mind a sorok között elrejtett értelem képében és úgy függenek össze, mint a fonott korbácson az erek. Egymásba gabalyodnak, már-már egymás részei, szinte szimbiózisban élnek (garael :-))) ). Hiszem, hogy ez az a zene, amit nem érdemes "csak úgy" hallgatni...pontosan a mély gondolatok miatt. Bár lehet, hogy csak én magyarázok ezekbe a szimpla sorokba világmegváltó értelmet :-))) Az új Kamelot mű engem meggyőzött. Megfontoltabbnak, műviszibbnek, kiforrotabbnak, profibbnak tűnik ez az album, mint bármelyik elődje - hozzátenném, hogy igazából csak a Kahn-al készült anyagokat kedvelem. Azért is tartozik ez a zene a kedvenceim közé, mert a Trans Siberian Orchestrával egyetemben talán ők ketten a "legmusicalesebb" metal előadók. És engem nagyon feldob a kőkemény metal világban a tény, hogy lehet játszani torzí­tott gitárokon olyan dolgokat is, amit hallva nem az az első gondolatod, hogy "úristen, ez nyomgya, mintazállat", hanem az, hogy "úristen, gitárral lehet ilyet is?". Persze ez nem azt jelenti, hogy a Kamelot nem tud keményebb dalokat í­rni (sőt), hanem egyszerűen nem ez a fő profiljuk...headbangeltem én itthon ezerrel, miközben hallgattam az albumot, meg volt léggitár is :-))). A Kamelot soundra jellemző nagyzenekari (vagy sampleres) megoldások a Black Halo alboumon is jelen vannak, ezek is az "apró dí­szí­tések" kategóriájába tartoznak, annak ellenére, hogy meghatározó ezek jelenléte. Azért í­rtam csak "apró dí­szí­tés"-eket, mert ellentétben pl a Rhapsodyval, a Kamelot tudja, hogy hol a helye: egy prog-power metal csapat, aki a szimfonikus részeket dí­szí­tésnek használja, nem pedig fő elemnek, nem nyom el mindent a csatazaj, nem a száz tagú, világhí­rű kórust hallgatom, hanem a zenekart, akiket megalkuvás nélkül tisztelek, és szeretek - ha egyáltalán van értelme megalkuvásról beszélni a szeretetet és tiszteletet emlí­tve. Hogy lehetne még tovább dicsérni ezt az albumot? :-)))) Inkább nem teszem, csak annyit javasolok, hogy hallgassa meg mindenki!

Pontszám: 10