Santana: Santana IV

írta Bigfoot | 2016.04.28.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Santana IV Records

Weblap: http://www.santana.com

Stílus: latin rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A banda klasszikus felállásának újraformálása évekkel ezelőtt jött szóba, amikor Neal Schon megkereste Santanát, hogy ugyan csináljanak már valamit közösen. Santana olyannyira belelkesült az ötletre, hogy javasolta: hívják meg a felvételekhez Gregg Rolie-t, Michale Shrieve-t és Mike Carabellót is. 2013-ban neki is álltak dalokat írni és próbálni, 2014-15-ben pedig elkészültek a felvételek. A cél az volt, hogy elevenítsék fel Santana korai – különösen a többszörös platinaminősítést begyűjtő hármas album – zenei világát, amire a négyes szám is utal. Hallgatva a felvételeket, valóban úgy tűnik, mintha folytatnák a négy és fél évtizeddel ezelőtti zenei világot. (Megjegyzem, Santana jazzben tett misztikus kirándulásai után a hetvenes évtized közepétől újra ezt a latin ritmusokkal átszőtt rockzenét nyomta.)

Nemcsak a zene, hanem egyes dalcímek is a múltidézésre utalnak, hiszen például a Fillmore East az koncerthelyszín volt New Yorkban, ahol Santana elképesztő sikereket ért el bandájával, nem utolsó sorban, ez a nóta egy emlékezés a helyszín tulajdonosára, a néhai legendás koncertszervező és menedzser Bill Grahamre, akihez személyesen is jó kapcsolat fűzte Carlost. A dal pedig kellőképpen savas, pszichedelikus és hitelesen hozza a kor hangulatát. Néhány szerzemény (talán nem is véletlenül) klasszikus Santana-dallamsorokra emlékeztet, akár hangulatban is: az Anywhere You Want To Go az Oye Como Vát idézi, a Choo Choo bár vokális szerzemény, de a zenei alapok a fergeteges instrumentális tételt, a Soul Sacrifice-t idézik, míg a Suenos egyszerre eleveníti fel a Moonflowert és az Europát.

Santanáról köztudott, hogy nagy rajongója a Led Zeppelinnek. 1987-es turnéján a koncertek ráadásaiban eljátszotta a Whole Lotta Love-ot Buddy Miles énekével, aki abban az időben játszott vele, ezt pedig mi is hallhattuk az MTK pályán az év májusában, a szakadó esőben. Bár itt Zep-nóta nincs, de például a nyitódal, a Yambu végén Santana ugyanúgy válaszol gitárjával saját riffjére, mint a Page a Whole Lotta Love közepén az effekt-rész után. A Caminando gitáralapja is emlékeztet a How Many More Timesra, a végén a „Let It Roll” kiabálás pedig pont olyan, mint a The Doors Roadhouse Bluesának refrénje.

A felsorolt dolgok egyáltalán nem válnak hátrányára az anyagnak, hiszen ezek is részei Santana nosztalgiázásának. Még egyszer hangsúlyoznám: nem a dallamok köszönnek vissza, hanem inkább a hangulat és egyes szerkesztési megoldások. Néhány helyen egyértelműen hard rockos gitárfutamok dübörögnek, mint például a Shake Itben vagy az előbb említett Caminandóban, de nagyon helyesen, elég teret hagytak a Hammond-orgonának is. Gregg Rolie kiválóan játszik, nagyszerű párost alkotnak Santanával, mindenesetre az érdekes, hogy a szólók jelentős részét a dalok második felére időzítik.

Hosszú, hetvenöt perces anyagot barkácsolt össze az újra egymásra talált öt muzsikus, ám nem sikerült ezt az időt maximálisan kitölteni, és megtartani a kezdeti fergeteges lendületet, mert bizony akadnak üresjáratok, különösen a műsor második felében.

Pontszám: 7.5