Megadeth: Dystopia

írta Adamwarlock | 2016.02.02.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Tradecraft

Weblap: http://www.megadeth.com

Stílus: Thrash Metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Tipikus album született. Tipikus, több értelemben. Elsősorban azért, mert a ’Dystopia’ egy olyan Megadeth lemez, amilyet Dave Mustaine-től várunk, másrészről meg tipikus, hogy egy megosztó, külön-utas anyag után egy együttes visszatér a jól bevált recepthez. Nincs másképpen ezúttal kedvenc Los Angeles-i thrashereinkkel sem, tehát, aki a régi Megadeth hangzásának és lendületének visszatérését várja, az ne is olvasson tovább, irány a lemezbolt.

A siker mondjuk nem volt garantált, ugyanis a ’Super Collider’ óta a bandát még az ág is húzta. David Ellefson egyik testvére rákban elhunyt, Mustaine Alzheimer-kóros anyósa meg egyszer csak szőrén-szálán eltűnt, majd csak jóval később találták meg, de már holtan. Shawn Drover és Chris Broderick pedig 2014 novemberében bejelentették, hogy elhagyják az együttest. Talán ezek a gondok, tragédiák okozhatták, hogy Mustaine úgy döntött, hogy azt adja a rajongóknak, amit várnak: egy igazi, dühödt, sötét Megadeth albumot, hiszen ez az, ami a közelmúlt eseményeit is legjobban tükrözné. A recept pedig bevált, a ’Dystopia’ minden idők második legsikeresebb Megadeth albumává vált, már ami a listás helyezéseket illeti, ugyanis a 2016-os anyag egészen a Billboard lista 3. helyezéséig kúszott (csak a ’Countdown to Extinction’ jutott ennél magasabbra).

A ’Super Collider’ neve mellé csak félve mertem anno leírni a thrash jelzőt, ugyanis a 2013-as lemez igencsak súrolta a hard rock mesdzséjét, ami nekem személy szerint elnyerte a tetszésemet, azonban rengeteg keményvonalas Megadeth rajongó használta szitokszóként az album címét. Idén viszont merőben más a helyzet. Mustaine újra a régi gonoszsággal köpi oda a szavakat (némi jótékony delay-jel megtámogatva) az aljas módon fülünkbe csöpögő lemezen, ahol húsbavágóan és cinikusan zakatolnak a fejünkben a Post American World és a The Emperor politikával átitatott dalszövege.

A csapat hamar talált utánpótlást Chris Adler (Lamb of God) és Kiko Loureiro (Angra) személyében. Mindketten szerencsés választásnak bizonyulnak, ugyanis a dobok mögé újonnan érkezett Chris nagyon kemény témákkal és brutális díszítésekkel tolja végig a lemezt, míg Kiko és Dave barátunk között már a címadó dalnál érezni egy baromi erős kémiát. Jót tett tehát egy kis vérfrissítés (vagy inkább vérátömlesztés) a bandának. Hiányzott is már a Lying in State keménysége, vagy a Poisonous Shadows melankolikusságba öntött monumentalitása, és zseniális ritmusváltásai (nekem személyes kedvencem, mert a ritmusszekció egyenesen brillírozik). Negatívumnak talán a Foreign Policyt tudnám említeni, mert bár fülbemászóan zakatoló nótáról beszélünk, mégis valahogy ötlettelennek éreztem a mélyebb darabokhoz képest, ami mondjuk szerintem nem túl pozitív, főleg, hogy feldolgozás.

Ami kissé rontja az összképet, az a hangzás. Nem kell semmi súlyos hibára számítani, de valahogy a mélyeket nem éreztem igazán megdörrenni, és úgy gondolom, hogy egy olyan lemezen, ami ennyire erős dobtémákat tartalmaz ez már vétek. Ettől eltekintve a 2013-as szemöldökráncolás után a legkritikusabb rajongók is végre elégedettek Mustaine és csapata teljesítményével. Rendkívül erős lemez a ’Dystopia’… Megadeth a maga legletisztultabb, sallangmentes formájában.

Pontszám: 9