Champlin Williams Friestedt: CWF

írta CsiGabiGa | 2015.12.10.

Megjelenés: 2015

Kiadó: AOR Heaven

Weblap: www.facebook.com/WilliamsFriestedt

Stílus: AOR

Származás: USA

 

Zenészek
Bill Champlin - ének, vokál, zongora, Hammond orgona Joseph Williams - ének, vokál Peter Friestedt - elektromos- és akusztikus gitár Vendégzenészek: Steve Porcaro - billentyűszóló (2) Randy Goodrum - zongora (10) Will Champlin - ének (8,9) Tamara Champlin - vokál Per Lindvall - dobok, ütőhangszerek Johan Granstörm - basszusgitár Ingemar Aberg - zongora, billentyűs hangszerek Lars Säfsund - vokál Stefan Gunnarsson - zongora, billentyűs hangszerek Herman Matthews - dobok Jon-Willy Rydningen - zongora, billentyűs hangszerek Eirik-André Rydningen - dobok Lars-Erik Dahle - basszusgitár Janne Peltoniemi - zongora Alessandro Del Vecchio - billentyűs hangszerek Jonathan Fritzen - billentyűs hangszerek Jonas Wall - szaxofon Andreas Andersson - szaxofon Jonas Lindeborg – trombita
Dalcímek
01. Runaway 02. Aria 03. Still Around 04. All That I Want 05. Carry On 06. Nightfly 07. After The Love Has Gone 08. Two Hearts At War 09. Rivers Of Fear 10. Evermore
Értékelés

Amikor összeáll a Chicago egykori billentyűs-énekese a Toto énekesével, akkor nagyjából kitalálható, hogy milyen muzsika lesz a végeredmény. Bill Champlin 1981-ben lépett be a Chicagóba, a Peter Cetera fémjelezte nagy korszak végén, hogy az AOR felé elmozdítva a zenekart, a 80-as évek második felében egy újabb sikerszériát indítson a banda. Joseph Williams pedig, a Toto jelenlegi énekese először szintén a 80-as évek derekán ütötte meg a főnyereményt, amikor a Toto felkérte Fergie Frederiksen pótlására. Peter Friestedt gitáros két igen jó, gitárközpontú AOR albumot rakott össze a Frederic Slama-féle AOR nevű zenekar nyomdokain 'The L.A. Project' és 'The L.A. Project Vol. 2' néven, melyek közreműködői között volt a két említett művész is. Úgyhogy amikor megturnéztatták a két lemezt, a nagy nehezen összehozott koncertről csináltak egy DVD-t is. Annak sikere kapcsán pedig felmerült a folytatás lehetősége, amire most érett meg az idő.

Most érett meg az idő? Vagy csak most értek rá a zenészek? Mert a lemez elég felemás képet mutat. Az előzetes videó, benne az Aria című dallal olyan várakozásokat keltett, mint nemrég a Def Leppard album beharangozó két szerzeménye. És ugyanolyan pofára esés lett a meghallgatás után. Csak míg a Def Leppardnál a végeredmény elég változatos lett ahhoz, hogy többszöri meghallgatás után meg tudtam vele barátkozni, addig itt a lemez első fele csillagos ötös, akarom mondani 10 pontos, aztán a második részre mintha elfogytak volna az ötletek. Mert a Bill Champlin által az Earth Wind & Fire-nek írt, annak idején nagysikerű dalnak (After The Love Has Gone) ott volt a helye a közös koncerten, egy újraértelmezett verziónak talán még ezen a lemezen is helyet lehetett volna szorítani, de hogy a 9 stúdiófelvétel közé beékeljék ennek a dalnak a koncertváltozatát, arra épelméjű magyarázatot nem tudok. Arra is csak erőltetett „családegyesítési projekt” ideológiát lehet ráültetni, hogy a lemez végén az amerikai Voice-ban feltűnt Will Champlin (az öreg Bill fia Will, értem?) énekel két saját szerzeményében. Bár mondjuk a Will duettje Williamsszel jól hangzana egy reklámszlogenben. De a fiatal Will hangja néhol annyira nőies, mintha nem is őt, hanem a lemezen egyébként is háttérvokálozó Tamara Champlint hallanánk. (Mielőtt olvastam volna a bookletben, hogy Tamarának semmi köze ehhez a dalhoz, azt akartam írni, hogy végre anyuci is kapott két önálló sort.) Mindegy. Nagy a boldogság – a Champlin családban. Csak az én szívem szomorú, mert ez a dal már nem passzol annyira az eddigi koncepcióba. Ahogy a Rivers Of Fear a capellája is inkább érdekes, mint jó.

De a lemez első fele tökéletes. Igaz, hogy Peter Friestedt igen nagy neveket hívott társszerzőnek. Mint például Randy Goodrum, aki olyanoknak írt már slágereket, mint Steve Lukather (Ever Changing Times), Toto (I'll Be Over You, Melanie), Chicago (If She Would Have Been Faithful), Steve Perry (Foolish Heart, It's Only Love), Kansas (Power), Steelhouse Lane (The Nightmare Begins). Nos, a közösen írt Aria nem véletlenül dobogtatta meg a Toto rajongók szívét. Mintha a 'The Seventh One' lemezről maradt volna le valami gyártási hiba következtében, mely hibát most igyekeztek orvosolni, sikerrel. Benne Steve Porcaro fúvósokat imitáló billentyűszólója, vagy a két dobos által összehozott, Africára emlékeztető ritmusok mind hozzák a fílinget. Míg Bill Champlin jól kivehető orgánuma a refrén duettjében csak kiemeli a fúvósokra épülő Chicago és a fúvósokkal folyamatosan kacérkodó Toto közötti hasonlóságot. A Nightflyban aztán már megjelennek az igazi fúvósok is, és ez már az a Chicago-stílus, amivel a 80-as évek végén (néhány Diane Warren sláger segítségével) az AOR királyai voltak. Csak épp Joseph Williams hangja és dallamvezetése elviszi kicsit a Stop Loving You felé, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A Still Around is olyan, mint egy Chicago-ballada a citerakorszakból (bocs, Ceterát akartam mondani). Champlin viszi a prímet, míg Williams csak adja alá a lapot háttérvokáljával. Ez a Chicago / Toto fúzió működik remekül az All That I Wantban is, Champliné a vezérszólam a verzében, Williamsé a refrénben. A Carry Onban pedig visszatér az az afrikás lüktetés, ami az Ariában is volt, kicsit a Mushanga hangulatát érzem benne, ami a 'The Seventh One' Africája akart lenni. A lemezt záró Evermore ballada is elhelyezhető ebben a világban, de a három gyenge töltelékszám után egy ütősebb befejezés kellett volna, mint mondjuk a többször felemlegetett Toto album végén a Home Of The Brave. Ahogy nyitánynak is inkább az Ariát raktam volna, mint a modern kori Toto-imitátor, Robert Säll szerzeményét (Runaway). Pedig a háttérvokálokban még az a Lars Säfsund is közreműködött, aki Säll nótáit sikerre vitte a Work Of Artban. De ezzel a dallal is az a bajom, mint a Work Of Arttal: nagyon ki van találva, nagyon totós, de valahogy nem marad meg az emlékezetben öt percnél tovább. Hiányzik az a szikra, ami a Randy Goodrum által írt dalokban ott van. De ezzel együtt még mindig sokkal jobb, mint a Will Champlin dalok a lemez végén.

Pontszám: 7.5