P.Mobil: 1976-1979

írta Csemény | 2015.11.08.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Grund Records

Weblap: http://pmobil.hu/

Stílus: Hard rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Vikidál Gyula - ének Bencsik Sándor - gitár Lengyel Gábor - hegedű Kékesi Bajnok László - ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek Cserháti István - billentyűs hangszerek Pálmai Zoltán - dob Mareczky István - dob Schuster Lóránt - próza, zenekarvezető
Dalcímek

CD1: Nagylemez Nélkül I.

01. Főnix éjszakája
02. A király
03. A gálya
04. Asszonyt akarok
05. Bíborlepke
06. Átverés
07. Felejts el
08. Lőj rám!
09. Neked adnám a világot
10. Nem érzek semmit
11 Pyrolater [Tűzimádó]
12. Utolsó Cigaretta
13. Csillag leszel
14. Örökmozgó lettem

CD2: Nagylemez Nélkül II.

01. Kétforintos dal
02. A hindu szöge
03.Hajsza
04. Maradsz, aki voltál
05. Varjúdal
06. Simli show
07. Menj tovább
08. Pokolba tartó vonat
09. Rocktóber
10. Honfoglalás/Őshaza
11. Honfoglalás/Vándorlások
12. Honfoglalás/Harcok
13. HonfoglalásVérszerződés
14. Honfoglalás/Újhaza
15. Ha jössz hozzám, késő
16. Forma 1

CD3: Maradj Velünk Gyula!

01. Maradsz, aki voltál
02. Főnix éjszakája
03. Forma I
04. Menj tovább
05. Miskolc
06. Honfoglalás (Őshaza, Vándorlások, Harcok, Vérszerződés, Újhaza)
07. Csizma az asztalon
08. A király
09. A vonat
10. Kétforintos dal
11. Átverés
12. Lőj rám!
13. Utolsó cigaretta

Értékelés

Vajon mi lehet nehezebb – töprengtem el –, a Vikidál-éveket három lemezbe sűríteni, vagy erről a kiadványról négy bekezdésben írni? Biztosan állíthatom, hogy az utóbbi lehetetlen.

Végigforgatva az album bookletjét nehezen tudtam szabadulni egy gondolattól: ezeknek a daloknak nem most kellett volna megjelenniük, és itt most nem is az öt évvel ezelőtti akadályokra gondolok, hanem az elmúlt szűk négy évtizedre. Az Örökmozgó sosem kapta meg azt a megbecsülést, amit érdemelt volna. Az átkos így, az átkos úgy... A régi rendszer manapság is gyakran vita tárgya. De ha valamiért érdemes volt a korszakot megélni, az az akkori rockélet, élén a P.Mobillal. Na nem mintha a Mobil a rendszer kirakatterméke lett volna, sokkal inkább sorolható az áldozatok oldalára, de talán valamilyen szinten mégiscsak a Kádár-rendszer termelte ki a rajongókkal együtt, hogy aztán saját maga görbe tükreként figyelhesse árgus szemekkel.

Az árgus szemek mögött lapuló sötétség, önzés, kisstílűség, tudatlanság pedig akár egy olyan szakadékba is sodorhatta volna a Mobilt, mint anno a Taurust. Radics játéka összesen kettő darab SP-t ért meg a nagyuraknak, akárcsak a Vikidál-éra. Sajnos nem adatott elég affinitás, nehogy már egy P.Mobil elvegyen bármekkora gyártókapacitást a ’Maradj még’, az ’Én megálmodtalak’, a ’Csak a zene’ és egyéb kiváló albumok elől! Csak hogy érezhető legyen a fogalmatlanság és hogy mennyire keveredett a szezon a fazonnal „odafent”, épp nemrég került a kezem ügyébe a Zefír fn. tmb. elvtárs pajtás jelentése, aki a romlott kapitalista társadalom torzszülöttjeiként kísértő punk-mozgalom hazai képviselőjeként nevezte meg a Mobilt.

Ehhez képest, aki egy Vikidál-korszakos koncertet hallhatott (ez még haggyán), vagy akár élőben láthatott, minden bizonnyal maradandó élményekkel gazdagodott. Akinek pedig esetleg olyan vendégeket is sikerült elcsípni, mint Deák Bill Gyula, Tibusz, vagy Radics Béla, azok felbecsülhetetlen privilégiumokban részesültek. De nem is feltétlenül kellettek vendégek, mert a Mobil zenészeinek akkori, illetve későbbi teljesítménye is emblematikus. Sőt maga a Vikidál-korszak is ködbe burkolózik, mivel csak a Láng Művelődési Központban rögzített koncert hirdeti a hőskort, mint hivatalos kiadvány. „A dobnál Mareczky István, basszusgitáros Kékesi László, szólógitáros Bencsik Sándor, az együttes szólóénekese Vikidál Gyula, billentyűs hangszereken Cserháti István játszik, az együttes vezetője Schuster Lóránt” - konferálja Földi Ottó 1978-ban a LMK-ban, miután az Apostol megkapja a maga füttykoncertjét. Valóban veretes névsor, és ’Az első nagylemez’ révén ez égett be az emlékezetbe. Viszont akkor még meg sem említettük az ott nem játszott dalokat, valamint az ott fel nem lépő zenészeket. Pálmai Zoltánt, aki a Hobo Blues Bandben is jóideig püfölte a bőrt, vagy Lengyel Gábort (†), aki a gitár mellett hegedült is a Mobilban (A hindu szöge, Főnix éjszakája). Apropó, folk metal bő két évtizeddel a Korpiklaani előtt, tessék! De nemcsak a Hindu szögében, hanem a Csizma az asztalon középrészében is ott egy folkos reszelés Bencsiktől. Viszont ezek a kis részletek nem önkényesen, exhibicionista módon, hanem szervesen kapcsolódnak a Mobil zenéjébe. Visszatérve a gondolatmenethez: ez az album bemutatja, hogy volt élet a Láng Művközpontos koncert mellett is.

A felvételek közül már hallhattunk párat a ’Mobilizmo’-’Heavy Medál’-’Honfoglalás’ bónuszdalaiként, mégis ért egy kis meglepetés így egyben hallgatva a régi demókat. Ez pedig a fejlődés, amit rövid idő alatt felmutatott a csapat, mondjuk 1973-hoz képest. Bencsik Samunak néhány év alatt sikerült megszilárdítani a magyar hard rock alapjait. A P.Mobilt bár magyar Deep Purple-nek könyveltük el, a korai számokban más bandák hatását is felfedezhetjük, mint a Cream vagy a Bad Company, utóbbi vonalat Cziránku Sándor szerzeménye, a Felejts el is képviseli. A creames vonalra pedig a Mobil vikingverziós honfoglalását hozhatnánk példaként. A Gályát hallgatva újabb védjegyet tapasztalunk meg: a Mobil nem csupán zenélt, hanem előadta a dalokat, ami nemcsak a színpadi showelemekből, hanem még a demókból is átjön. Itt rögtön vissza is térhetünk a Hajsza-Gálya-Főnix éjszakája szentháromságra. A Hajszában ott a monoton lüktetés, ahogy a Gályából is átjön az evezés ritmusa, a cintányéron való hegedülésről nem is beszélve. A legemblematikusabb pedig kétségtelenül a Főnix éjszakája és a Pokolba tartó vonat kísérteties hangulata, Bencsik introjával és szólójával, Cserháti billentyűs átkötésével, na meg a végén a vonatzakatolással.

Bár a kiadványról sok felvétel látott már a napvilágot, így húsvéti ajándékként 2004-ben a búcsúkoncert is, a teljes anyagon utómunkát végzett Baranyi Laci. De a ’1976-1979’-ben mégis az a nagyszerű, hogy ezek a dalok méltó módon egy korszak antológiájaként jelenhettek meg. Egyfajta történeti áttekintésként meg is vizsgálhatjuk őket, hogyan változtak, akár Vikidál távozásáig, akár addig, míg meg nem született a végleges formájuk. Több régi dalban nemcsak a szöveg, hanem a riffek vagy a verzék is módosultak, például a Varjúdal, a Király, az Asszonyt akarok, a Csillag leszel, és akkor a Bíborlepkéről még nem is beszéltünk.

A Mobil neve a Hammond-orgonával is összeforrt, bár Lóri többször is elmondta, hogy a tiszta gitárzene sem ördögtől való. Több korszak is akadt, amikor a klasszikus dalok élő szövete alatt megtapinthattuk a fémvázat, a gitáralapokat. Míg a Rudán-érában a ’Színe-Java 1.'-en az erő dominált, a régi demókból egy az egyben a vintage jelleg árad. Érdekes, hogy a második korongon sokkal inkább előtérbe került Cserháti Pityi billentyűjátéka, de olyan is megesett, hogy a Led Zeppelin technikáját követve a basszeros Kékesi Bajnok vette magára a szintis szerepet is például a Kétforintos dalban vagy a Rocktóberben. A billentyűs témák a megszokottnál erősebbek az Örökmozgónál és a Honfoglalásnál is. Utóbbi érdekessége, hogy egy bővebb, pszichedelikusabbnak ható verzióban hallhatjuk a második korongon, szélzúgással az elején, a múltba révedést aláfestő visszhangeffekttel, és bekerült például a nemzetségek felsorolása is. Pikantériaként még a Tűzimádó angol verziójaként rögzített Pyrolater is megemlítendő, ami a lefordított dalok közül (Night of Phoenix, Tuppence Song, One More Drag, Hellbound Train, Go On, Shoot Me, Formula I, The King, You’ll Stay What You Are) egyetlenkét került fel. Bár nálam a „Go on, never leave the way” refrén a legnagyobb kedvenc.

Visszatérve az első két lemez demóira, közös vonás az is, hogy általában a koncertverzióknál lassabbak, konszolidáltabbak, harmonikusabbak, na meg az, hogy az ember csak kapkodja a fejét a zseniálisnál zseniálisabb riffek után. Aztán jön a harmadik korong, és jön az elkerülhetetlen vég, a dráma, a búcsúkoncert, az éra rekvieme: Vikidál elmegy. Mondjuk ebben 1979-re már komoly gyakorlatot szerzett, gondolhatunk akár a korálos, akár a pannóniás vargabetűre. De ez a koncert más volt, mint a többi, még Mareczky Totó is elmesélte anno, mekkora szakadásként hatott Vikidál távozása. A P.Mobil dalokból természetüknél fogva egy érzelmi töltet árad, ami a konferálásokkal és a közönség reakcióval együtt még nagyobbat üt. Lóri rögtön a következőképpen konferálja fel a Maradsz, aki voltál-t: „Szevasztok! Lehet, hogy mi már nem leszünk, de rockzene akkor is lesz”. Aztán a Menj tovább felvezetése is kőkemény: „Ha nincsen senki, aki veled menjen, menj tovább egyedül!”, de a Lőj rám és az Utolsó cigaretta is kedélyborzolóan illik a szituációhoz. A legdurvább azonban kétségtelenül a Honfoglalás-szvit, ami alapból is egy szertartásszerű opusz. A közönség teli torokból ordítja, hogy „Ne menj el, Gyula!”, „Maradj velünk, Gyula!”. Vikidálnál pedig itt már eltörik a mécses, ami az éneken is hallatszik, és hát fogalmazzunk úgy, hogy a Láng Művközpontban azért jobb teljesítményt nyújtott.

Utólag mindig okoskodik az ember, én is eljátszottam a gondolattal, hogy felkerülhetett volna valamelyik lemezre érdekességként egy billes, hobós, esetleg radicsos koncertrészlet. De megérne egy misét az 1975-ös ózdi felvétel is, ami egyedüliként őrzi a Sárkány című zseniális dalt, vagy a Paranoid-egyveleg, a ’78-as BIP-koncert, vagy Kékesi Bajnok tíz perces basszusszólója Donovan Leitch témájára. Az viszont kétségtelen, hogy a lemez készítői érzik, és nekik kell megítélni, hogy egy anyag milyen állapotban van, és mit tudnak vele kezdeni. Bármely felvétel szóljon is a korai P.Mobiltól, pár dolog biztosan adott: legendás zenészek, legendás pillanatok, és egy legendás éra, mely nagylemezek nélkül is naggyá vált, majd Vikidál nélkül, ám mégis a csúcson záródott le. Egy stílusteremtő korszak, mely mind a mai napig viszonyítási alap, ha magyar hard rockról van szó.

Pontszám: 10