fbpx

Riverside: Love, Fear And The Time Machine

írta Bigfoot | 2015.10.09.

Megjelenés: 2015

Kiadó: InsideOut

Weblap: http://www.riversideband.pl

Stílus: Progresszí­v rock

Származás: Lengyelország

 

Zenészek
Mariusz Duda - ének, basszusgitár, akusztikus gitár Piotr Grudziński - gitár Piotr Kozieradzki - dob, ütősök Michał Łapaj - billentyűk, vokál
Dalcímek
1. Lost (Why Should I Be Frightened By a Hat?) 2. Under the Pillow 3. #Addicted 4. Caterpillar and the Barbed Wire" 5. Saturate Me 6. Afloat 7. Discard Your Fear 8. Towards the Blue Horizon 9. Time Travellers 10. Found (The Unexpected Flaw of Searching) Bonus CD 1. Heavenlan 2. Return 3. Aether 4. Machines 5. Promise
Értékelés

Elgondolkoztam, mi lehet Mariusz Duda és bandájának titka, hogy már a hatodik albumnál tartanak, de a színvonalat, amit az első albumukon nagyon magasra tettek, kőkeményen tartják. A legtöbb csapatnál jönnek hullámvölgyek ennyi anyag után. Tiszta sor, hogy elsőrangú zenészek ezek a lengyel srácok, de hogy ilyen hosszú időn keresztül ennyi eredetiséggel bírjanak, ez már valami olyan képesség, amire nem szó a „tehetség”. Az előző albumra, a 2013-as ’Shrine Of New Generation Slaves’-re négy évet kellett várni, most visszatértek a már megszokott kétéves menetrendhez. Már az előzetes sajtónyilatkozatokból sejteni lehetett, hogy meglepetésre készül a banda, de ilyen mértékű irányváltásra nem számítottam.

Először is könnyedebb lett a zene, de ez nem azt jelenti, hogy a színvonalból engedtek. Egyszerűbb felépítésűek a dalok, a ritmusszekció, főleg a dob szimplább témákat játszik, de ezt nem rossz szájízzel mondom, eszemben nincs degradálni Piotr Kozieradzki játékát, és Mariusz Duda is igazán ötletes basszusfutamokat prezentál. A gitár hangzása sem olyan kemény, időnként légies futamokat hallunk. A billentyűs részeknél is olyan tónusok hallhatóak, melyeket eddig nem használtak a dalok építkezésénél, a szólókat most sem viszik túlzásba, fő a kollektív kifejezési mód. Azt nyilatkozták a srácok, a nyolcvanas évek muzsikáját szeretnék visszahozni, és ebben van is valami. Az évtized első felében nagy népszerűségnek örvendett az újhullám, ennek is volt egy igényesebb ága. Ide tartozott a mai napig aktív Ultravox és bármilyen furcsa, a U2 is. Időnként ezt a hatást hallom a nótákban, persze nem olyan romantikus, fülbemászó módon, ahogy az rendszeresen ment a rádiókban is.

Érdekes, hogy az énektémák megmaradtak a régi vonalon. Ezek a savas, szomorkás dallamok, Mariusz Duda tiszta hangjával teszik azonnal felismerhetővé a Riverside zenéjét. A már jól ismert progresszív hang az utolsó két számban tér vissza, itt újra tetten érhetjük a komplexitást, az erős dinamikai és témaváltásokat. Nagyon tisztán szól minden hangszer, takarékosan bántak az effektekkel, mindet rábíztak az emberi tényezőre.

Elsősorban ne progresszív rockot várjunk, sőt, még a klasszikus értelemben vett rockzenét sem. Lehet, hogy a zenekar rajongóinak furcsa az irányváltás, de akár új rajongókat is szerezhetnek ezzel a más megszólalással. A bonus CD viszont merőben más ízeket kínál. Egy instrumentális anyagot hallhatunk, kísérleti elemekkel, időnként a Pink Floyd korai korszakát juttatják eszükbe, habár az akusztikus gitár erős szerepe más színekben tűnteti fel a tételeket. Ez is azt bizonyítja, hogy felesleges beskatulyázni a zenészeket, másrészt nem biztos, hogy egy formációtól mindig az elvárt vonalon alkotott muzsikát kell elvárni.

Pontszám: 9.5

Legutóbbi hozzászólások