Joe Satriani: Shockwave Supernova

írta Adamwarlock | 2015.10.05.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Sony Music

Weblap: http://www.satriani.com

Stílus: Instrumentális rock

Származás: USA

 

Zenészek
Joe Satriani - gitár, basszusgitűr, billentyűk, harmonika Mike Keneally - billentyűk, gitár (2. szám) Marco Minnemann - dobok (1., 2., 5., 6., 7., 9., 10., 13, 14., & 15. számok) Vinnie Colaiuta - dobok (3., 4., 8. és 11. számok) Bryan Beller - basszusgitár (1., 2., 5., 7., 10., 12., 14. & 15. számok) Chris Chaney - basszusgitár (3., 4., 8. és 11. számok) Bobby Vega - basszusgitár (9. szám) Tony Menjivar - konga, bongók és ütős hangszerek (9. szám) John Cuniberti - ütős hangszerek (1., 2., 3., 5., 6., 14. számok)
Dalcímek
01. Shockwave Supernova 02. Lost In A Memory 03. Crazy Joey 04. In My Pocket 05. On Peregrine Wings 06. Cataclysmic 07. San Francisco Blue 08. Keep On Movin' 09. All Of My Life 10. A Phase I'm Going Through 11. Scarborough Stomp 12. Butterfly and Zebra 13. If There Is No Heaven 14. Stars Race Across The Sky 15. Goodbye Supernova
Értékelés

Tizenöt stúdiólemez után bőven megbocsátható egy-egy baklövés még egy olyan rendkívüli művész tekintetében is, mint amilyen Joe Satriani. Long Island szülöttje jószerivel sohasem okoz csalódást a zenekedvelő tömegeknek, ami azért is nagy szó, mert egy olyan korlátok közé szorított műfajban, mint az instrumentális rockzene, csak a legnagyobbak tudnak hosszú távon szórakoztatóak maradni. Joe barátunk pedig képtelen olyan lemezt kiadni, amin ne használná ki maximálisan az istenadta tehetségét. Tizenöt album tanulsága éppen az, hogy Satriani – sok társával ellentétben – sohasem terhelte túl a hallgatóságot. Hibát követ el az, aki egyszerűen besorolja őt a megannyi „shredder” gitáros közé. Az ő játéka mindig alázatos volt az éppen aktuális dalhoz, a hangszert sohasem tekintette a pénisze meghosszabításának, amivel kedvére maszturbálhat a közönség előtt. Szerzeményei nem pusztán asszisztálni hivatottak a hihetetlen képességei fitogtatásához, hanem épp fordítva: Satriani zenéjében mindig is a kompozíció maga, az arányok és árnyalatok játsszák a főszerepet.

A ’Shockwave Supernova’ a mester életműve során kialakított hangzáshoz képest meglehetősen nyersnek hat. Kevesebb a lebegős effekt, de annál több az energiától duzzadó, lecsupaszított, erőteljes megszólalás, ami mellett ki-kitekintgetünk más műfajok felé. A nyitányként berobbanó címadó dal meglehetőse arénarockosra sikeredett, viszont a lírikus Lost in a Memory hamar lehűti a kedélyeket. A ritmusszekció tagjai, azaz Vinnie Colaiuta és Chris Chaney a folytatásban zseniális alapot adnak a Crazy Joey című dalhoz, ami olyan szilárd, hogy arra erődítményeket is bátran lehetne építeni, majd maga Joe veszi a kezébe a négyhúrost a Cataclysmic-ben, a fene gondolta volna, hogy ehhez is ért. A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a lemezen összesen négy dobos és ugyanennyi basszusgitáros játéka hallható, így elég nehéz egyenként mindenkiről dícsérő szavakat írni. A lényeg: Satch tudta, hogy kiket kell választania. A Keep on Moving és az All of My Life a briliáns szólók mellett a latinos témákkal hoz némi csavart a történetbe, és mutatja be Satriani művészetének egy merőben más oldalát. Hasonlóan maradandó alkotás az In My Pocket, ami a lemez egyik legemlékezetesebb groove-ját tartalmazza.

Joe Satrianit márcsak azért is érdemes hallgatni, mert a lélegzetelállítóan stílusos kiállások mellett az sem jelent neki problémát, amikor ritmusgitáros szerepbe „kényszerül”. De miért is jelentene, amikor  Michael Keneally alá játszhat. A prog. rock legenda kiválóan beilleszkedett a Satriani által vezényelt csapatba, és általa 2010 óta még jobb lemezekben részesülhettünk. Ráadásul ez a kiadvány meglehetősen sokszínű, mert az olyan tipikusan satrianis tételek mellett, mint az On Peregrine Wings, akadnak vérbeli bluesos hangzású darabok is, mint a Scarborough Stomp és a San Francisco Blue. Satriani értelmezésében ezek a műfajok kiválóan megférnek egymás mellett, és a mester ezt el is tudja adni számunkra. A lemez talán egyetlen gyenge dala az A Phase I’m Going Through, de hála a magasságos Satchnek, az album végére a sodró If There’s No Heaven és a pszichedelikus Goodbye Supernova feltették arra a bizonyos í-re a pontot. Nem csalódhatunk hát Satriani 2015-ös kiadványában (sem), az instrumentális zene rajongói egy újabb gyöngyszemmel gazdagodhattak. Azoknak is ajánlatos megpróbálkozni a ’Shockwave Supernova’-val, akik csak távolról szemlélik ezt a műfajt, hiszen Joe Satriani minden dalában valamilyen módon történetet mesél el, és az ő kezében megszólaló gitár mellé nincs szükség szavakra. Az ilyen játék és az oralitás teljes hiánya csakis a legnagyobbaknak lehet a sajátja.

Pontszám: 8.5