Operation: Mindcrime: The Key

írta P.A. | 2015.09.28.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: http://operationmindcrime.com

Stílus: Progresszí­v rock/metal

Származás: USA

 

Zenészek
Geoff Tate - ének, billentyűk, szaxofon Kelly Gray - gitár, vokál Scott Moughton - gitár, vokál John Moyer - basszusgitár Randy Gane - billentyű Simon Wright - dob Brian Tichy - dob Scott Mercado - dob Mark Daly - ének (6.dal) David Ellefson - basszusgitár
Dalcímek
01. Choices 02. Burn 03. Re-Inventing the Future 04. Ready to Fly 05. Discussions in a Smoke Filled Room 06. Life or Death? 07. The Stranger 08. Hearing Voices 09. On Queue 10. An Ambush of Sadness 11. Kicking in the Door 12. The Fall
Értékelés

Végre magunk mögött tudhatjuk a rocktörténelem egyik legcsúfosabb szakítását, mely a gondolkodó ember heavy metal zenekarának tartott Queensryche ázsióját döntötte romokba a rajongók szeme láttára. A tavalyi év során a bírósági tárgyalások is lezárultak, melynek eredményeként Geoff Tatenek le kell mondania a Queensryche név használatáról, viszont kizárólag ő játszhatja el az 'Operation: Mindcrime I. és II.’-t teljes lemezanyagát élőben. Tate némileg ellentmondásos módon Operation: Mindcrime néven hozott össze zenekart, olyan zenészek közreműködésével, mint Dave Ellefson (Megadeth), John Moyer (Disturbed, Adrenaline Mob), Simon Wright (AC/DC), Scott Mercado (Candlebox), Brian Tichy (Billy Idol, Ozzy Osbourne), Kelly Gray (Queensryche), Scott Moughton (Geoff Tate), Randy Gane (Myth) és Mark Daly (The Voodoos), hogy újraindítsa karrierjét, miközben többször kijelentette, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett banda, inkább csak azonos gondolkodású zenészek közös munkája. De a névválasztás nemcsak azért sántít, mert így ez sokkal inkább tűnik egy újabb Geoff Tate szólókiadványnak, hanem ezért is, mert pont azt sejteti, amit végül sikeresen elkerül a debütáló lemezzel, mégpedig, hogy Tate tovább fejje a Queensryche tehenét. Ugyanis a 'The Key' néhány momentumtól eltekintve nem másolja sem a dicső múltat, és nem is folytatja a 'Dedicated to Chaos' lagymatag rádiórockját vagy a 'Frequency Unknown' erőltetett útkeresését, inkább csak egyenesen előre tekint.

A 'The Key' egy három részes történet első darabja, melyben a főhős olyan tudás birtokába jut, melynek segítségével megváltoztathatja a világról és az időről kialakított nézetünket, jobbá vagy esetleg rosszába is teheti az egész emberiséget. A nyilvánvaló belső vívódáson túl (hogy mit is kezdjen ezzel a tudással – felhasználja, eladja, esetleg megsemmisítse) a főszereplőnek az élete is veszélybe kerül, hiszen érthető okoknál fogva mások is igényt tartanak a „kulcsra”. Egyelőre az első részből ennél több nemigen derül ki, de arra bőven elég, hogy felkeltse érdeklődésünket és megvárjuk a folytatást. De ezt a lemezt nemcsak a sztori miatt érdemes megismerni, hiszen az azt tálaló zene még ennél is kifinomultabb és izgalmasabb.

A korongot nyitó Choices leginkább egy hosszúra nyújtott intró, mely talán csak dramaturgiailag fontos, de még az ebből kifejlődő modern, pattogós Burn már hangulatában is felvezeti a mondanivalót. A Re-Inventing the Future azokat fogja félrevezetni, akik egy új 'Empire'-t reméltek, hiszen ez egy remekül eltalált dal, amit még akkor is jó hallgatni, ha nyilvánvalóan újrahasznosított Queensryche-panelekből húzták fel. A Ready to Fly igazi gyöngyszem, egyedi és emlékezetes tétel, magával ragadó refrénnel és olyan parádés billentyűjátékkal, ami többször is felbukkan a lemezen Randy Gane jóvoltából. Igaz, Gane nem rendez Ryo Okumoto-szintű ámokfutást egyik darabban sem, de halhatóan nagyobb teret kapott és ezt fantasztikusan ki is használja, még Hammond-hangszínnel is varázsol helyenként, ami egy progrocker számára olyan, mint a tejföl a szakácsnak, vagy a WD40 az autószerelőnek – egyszerűen jobb lesz tőle minden. A Discussions in a Smoke Filled Room is a jókezű billentyűs rövid felvezetője a Life or Death?-hez, mely kakukktojásként lóg ki a lemezről altrockos beütésével a The Voodoos kiváló torkának, Mark Dalynek köszönhetően.

A The Stranger egy vágódisznó vastagságú riff köré épül, de ez minden pozitívum, ami elmondható róla, hiszen sem Tate hip-hopba hajló vokalizálása, sem a sablonos gitárszólók nem bírják kiragadni a középszerűségből. A Hearing Voices zeneileg hibátlan progmetal, matekos ritmusmunkával, remekbe szabott billentyű és gitárszólókkal, csak éppen mintha Tate nem érzett volna rá a dalra, az énekharmóniák szögletesek, és nagyon hiányzik egy katartikus refrén is. Nagy kár érte... A folytatásban három lírai szerzemény kapott helyet, melyek közül az egyik csak egy rövidke összekötő darab (An Ambush Of Sadness), de így is leülteti a lemezt, pedig mind az On Queue, mind a Kicking in The Door jól sikerült dalok, csak így egymás után megtörik a mű ívét. A zárás viszont hibátlan, a The Fall nagyzenekarral epikusra dagasztott döbbenetes dal, melyben még Tate egy hátborzongató szaxofonszólót is megereszt, csúcsra járatva a katarzist.

Lehet, hogy a 'The Key' nem tökéletes, de az biztos, hogy a legjobb album, amihez Geoff Tate-nek az elmúlt évtizedben köze volt, és legalább egy olyan lemez, ami valóban méltó egy ilyen múlttal rendelkező énekeshez.

Pontszám: 8