U.D.O.: Navy Metal Night

írta Hard Rock Magazin | 2015.09.15.

Megjelenés: 2015

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://www.udo-online.com

Stílus: Heavy metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Ismét felfelé ível Udo Dirkschneider mester karrierje. A sokak által kevésbé favorizált utolsó két „tor-os” és 'Steelhammer' lemezek, néhány tagcsere (kis vérfrissítés), plusz a tizenötödik soralbum, a 'Decadent' után ezúttal egy szimfonikus kiadvánnyal jelentkeztek. A kissé puritán borítóval ellátott dupla CD, DVD és Blu-Ray formában kiadott anyag július 31-én jelent meg az AFM gondozásában. 2014 februárjában a csapat a Marinemusikkorps Nordsee nevű német katonazenekarral kiegészülve adott teltházas koncertet a tutlingeni Stadthalléban. Nincs túl sok példa a keményzene történelmében hasonlóra, hiszen igencsak kényes párosításról van szó. Viszont rögtön az elején le kell szögezni, hogy abszolút korrekt alkotás született!

Kulturált taps és sejtelmes intró után nem taposnak rögtön az arcunkba. Szimpatikus módon, hagyják kibontakozni a katonazenekart. A Future Land viszont már megdörren, ahogy kell, némi libabőrt is érezhetünk a monumentálissá fokozott középrésznek köszönhetően. A ’Faceless World’-ről ezen és a címadón (mintha „ráöntötték” volna a szimfonikus köntöst) kívül a már-már standardnek mondható Heart Of Gold kapott helyet, aminek szintén jót tettek a végére játszott plusz szólamok. Vannak azonban albumok, amiket teljesen figyelmen kívül hagynak, számomra érthetetlen okokból. Nem hangzik el semmi sem a ’Mean Machine’-ról, sem pedig a ’Timebomb’-ról, de említhetjük akár a kiváló ’Mission No. X’-t, vagy a ’Mastercutor’-t is. Pár dal mintha némileg lassabb is lenne az eredeti verziónál, bár nem zavaró a különbség. A főnök hol németül, hol angolul kommunikál a közönséggel, de szokásához híven nem viszi túlzásba a beszédet. Hangjára nem lehet panasz, hozza a tőle megszokott szintet. A közönség pedig végig hálásan fogadja őt és a zenészeket is.

Általánosságban elmondható, hogy jó helyeken villant a szimfonikus zenekar. A dalok lassan, fokozatosan építkeznek, odafigyeltek a logikus szerkezeti felépítésekre. Nem rontanak ajtóstul a házba, és ez mind a versszakokra, mind pedig a refrénekre igaz. Kétkörönként mindig kapunk valami kis újdonságot, legyen az extra hegedű, brácsa, vagy cselló. Mire a harmadik-negyedik refrén eljön, egyre jobban kiteljesedik a hangzás. Megkockáztatom, hogy bizonyos helyeken már-már a bőség zavarával kénytelen küzdeni az ember. Mintha hirtelen túl sok lenne az információ, egyszerre nem is lehet mindenre odafigyelni. Pozitívum, hogy a fő riffek és a gitárszólók szinte végig elöl maradnak, nem nyomja el őket a nagyzenekar, amely mindig ott domináns, ahol kell. Ennek köszönhetően megmaradt a dalok eredeti lüktetése, sőt van ahol az eredetin is sikerült javítani, a ’Holy’ lemezen is kicsit kakukktojásnak ható Cut Me Outnak véleményem szerint pl. kifejezetten jót tett ez a másfajta megközelítés. Hasonló érdekesség még az autentikus hangzású Trainride In Russia.

A műsor első negyedébe bekerült a Wolf Hoffmann szólólemezről is ismerős The Hall Of The Mountain King című szerzemény, melyet szintén kizárólag a komolyzenészek adnak elő az intró utáni Das Boothoz vagy a műsor közepén helyet foglaló Ride-hoz hasonlóan. Ide még a Doro Pesch-es duett, Dancing With An Angel is befért. A koncert második felében hallhatók az előbb említett érdekességek is, illetve olyan újabb dalok, mint a Book Of Faith, vagy a King Of Mean. Frappáns és teátrális befejezésként pedig az első lemezes Animal House csendül fel, mely után sokáig halljuk a visszázásokat…

Pontszám: 8