fbpx

ARCH ENEMY - DOOMSDAY MACHINE

írta Philosopher | 2005.11.06.

Megjelenés: 2005

Kiadó: Century Media Records

Weblap: 

Stílus: Thrash-death

Származás: Svédország

 

Zenészek
Angela Gossow - Vocals Mike Amott - Guitar Christopher Amott - Guitar Sharlee D'Angelo - Bass Daniel Elandsson - Drums
Dalcímek
1. Enter The Machine 2. Taking Back My Soul 3. Nemesis 4. My Apocalypse 5. Carry The Cross 6. I Am Legend/Out For Blood 7. Skeleton Dance 8. Hybrids Of Steel 9. Mechanic God Creation 10. Machtkampf 11. Slaves Of Yesterday
Értékelés

Az 1999-ben napvilágot látott Burning Bridges album óta elkötelezett hí­ve vagyok egy olyan zenekarnak, amely volt elég bátor és vegyí­tette a Malmsteen-i neoklasszikus gitárvirtuozitást a végletekig durva death metallal. Az emlí­tett albumró a Pilgrim örök kedvencem marad. Azóta is folyamatosan figyelemmel kí­sérem az együttes munkásságát, és elégedettséggel hallgatom éppen aktuális albumaikat. A kétezer-ötös év egy újabb remekművel bőví­tette gyűjteményemet. Az album egy lassúbb instrumentális számmal nyit, amit Gossow kisasszony által ördögien elhörgött í­zig-vérig Arch Enemy nóta követ (Taking Back My Soul). Azonnal felismerhető a zenekar, a hangzás, az elképesztő gitárfutamok. Az Amott tesók szinte zsigerből húzzák elő a jobbnál jobb szólisztikus részeket, amik végig ott vannak vagy a háttérben, vagy legelöl, letaglózva a hallgatóságot. A harmadik szám (Nemesis) valami hihetetlen lendülettel kezd! Furcsa hibrid keveréke ez a thrash-death-classic vonalnak. Egyszerűen elképesztő! Angela itt is bestiálisan énekel! Nőtől szinte már hihetetlen teljesí­tmény ez. Bár a szám közepén az elcsépelt "all for one, one for all" sort azért kihagyhatták volna, de kárpótlásként a szám közepére egy taroló dzsi-dzsi szőnyeget raktak. A szám végére még persze odafért egy megadallamos szóló, majd visszatér a kezdő motí­vum néhány másodpercre. A következő tétel (My Apocalypse) nagyon mélyen indul, amolyan Bolt Thrower szerű. Ebben a tételben végre valami figyelemre méltóbb is történik a dobok mögött, ugyanis ezeddig csak a hagyományosnak (elvárhatónak) mondható "alapokat" hozta a dob, de most törzsi jelleggel azért kapnak a tamok rendesen! Angela is a mélyebb hörgőjét vette elő ebben a számban, ami ugye nem is rossz dolog, hiszen ezen művek egyik gyenge pontja általában az egyhangú "ének". A szám felét ügyesen megtörik a srácok, és egy elszállósabb, nyugodtabb részt csempésztek az amúgy is hömpölygősebb számba Az ötös tétel (Carry The Cross) már-már glam-esen kezd, egész addig érzem ezt, amí­g be nem lépnek a ritmusgitárok. A verse rész lassú, lehangoló (talán a cí­mhez méltóan), csak a refrénre gyorsul kicsit be, amolyan Deicide módon. Igazából én ezt a számot simán lehagytam volna az albumról. Szinte semmi sem történik benne (természetesen a jól kidolgozott szólón kí­vül). Aztán a valamivel több, mint 4 percnyi unalom után jön a I Am Legend/Out For Blood egy Iced Earth szerű nyitánnyal. Tisztára harcias, feszes riffelés! Most ez már a sokadik szám, aminél úgy érzem, hogy talán némi szintiszőnyeg óriásit tudna dobni mind a hangzáson, mind a hangulaton. A szám közepe amúgy tiszta thrash-death, a "kapkolódósabb" fajtából. Ebben a számban is azért bőven kap a dobszerkó, ami mindenképpen pluszként í­rható a csapat javára. A szám végét itt is zseniálisra í­rták meg. Annyi biztos, finiselni nagyon tudnak! Következő tétel, Skeleton Dance. Itt bizonyára rám gondoltak, mivel kicsit keleties lüktetésű mind a kezdet, mind a verse. Itt is a jól bevált thrash-death keveréket használják. Döngölős, bólogatós, nagyon súlyos tétel ez. Nálam eddig ez a favorit. Furcsa mód az első szóló eléggé hátra került, szinte ki sem lehet venni belőle semmit, csak ilyen effektszerű prüntyögéssé alacsonyodott le a háttérben. Persze a második szóló már a helyén volt...és í­gy tovább, és í­gy tovább... Lehet, hogy a megí­télésemre rányomja a bélyegét az is, hogy legutóbb, amikor a csapatnak Pesten kellett volna szerepelnie, Gossow kisasszony megintcsak beteg volt, í­gy helyettük a Morpheussal kellett beérnem és ugye náluk nem gityózik egy Amott sem...szóval, számomra nem ez a legmeggyőzőbb Arch Enemy korong. Kevesebb talán a neoklasszikus, virtuóz megmozdulás, a dallamok sem lettek most annyira kidolgozva, viszont dübörög a thrash-death riffelés. Gossow kisasszony teljesí­tménye nagyon egysí­kú, még a megeffektezett mikrofon sem tudja Johan Liiva fölé emelni. Tehát vannak nagyon jó és kevésbé előnyös oldalai is a lemeznek, minden esetre én úgy gondolom, aki kedveli a zenekart, ebben az albumban sem fog túl nagyot csalódni

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások