Sammy Hagar & The Circle: At Your Service

írta CsiGabiGa | 2015.08.03.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Mailboat Records

Weblap: http://www.redrocker.com

Stílus: Hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Sammy Hagar - ének, gitár Michael Anthony - basszusgitár, vokál Jason Bonham - dob Vic Johnson - gitár, vokál
Dalcímek
01. There's Only One Way To Rock 02. Rock Candy 03. Good Times Bad Times 04. Poundcake 05. I Can't Drive 55 06. Mikey Bass Solo 07. When It's Love 08. Whole Lotta Love 09. Little White Lie 10. When The Levee Breaks 11. Jason Drum Solo - Moby Dick 12. Why Can't This Be Love 13. Finish What Ya Started 14. Heavy Metal 15. Vic Guitar Solo 16. Best Of Both Worlds 17. Right Now 18. Rock And Roll 19. Dreams
Értékelés

Amikor megjelent a Van Halen koncertlemeze, beindult a szokásos „bezzeg vazzeg” áradat. Nos, én most is fenntartom, hogy annak a lemeznek meg kellett végre jelennie, a DLR korszak emlékműveként. Jobb későn, mint soha! De ez a Sammy Hagar & The Circle lemez valami egészen más. Van Halen rajongóknak talán csalódás, hogy csak hét dal szerepel a repertoárban, de szerintem Sammy életművéhez képest így is túl van dimenzionálva. Hiszen Eddie Van Halen nem egy ismeretlen tehetséget szerződtetett anno a bandájába, mint Ritchie Blackmore (minden alkalommal) a Rainbow-ba. Sammy Hagar akkor már egy elismert név volt Amerikában. Ő volt a Redrocker, aki a Montrose-ban alapozta meg a hírnevét, és DLR, aki sohasem volt hajlandó egyetlen Sammy-s nótát sem elénekelni a Van Halenben, tulajdonképpen már a hetvenes évek elején Sammy Hagart énekelt. Terjeng a neten egy 1974-es bootleg felvétel, amelyen az akkor még feldolgozásokat játszó zenekar repertoárjában Deep Purple, Led Zeppelin és ZZ Top nóták mellett ott figyel egy Sammy Hagar által írt Montrose dal, a Make It Last. De a Montrose és a Van Halen között Sammy 10 év szólópályát is tudhatott már maga mögött 1985-ben, játszott Neal Schonnal, a Journey gitárosával (H.S.A.S.) és olyan slágereket írt, melyeket Eddie sem hagyhatott figyelmen kívül, a One Way To Rock és az I Can't Drive 55 biztos pontjai lettek a Van Halen műsorának a következő évtizedben.

Bár szerintem a VH-éra alatt készített szólólemeze, a bakeliten egyszerűen csak 'Sammy Hagar' néven kiadott anyag (később a CD-verzió az 'I Never Said Goodbye' címet kapta) lett az utolsó emlékezetes szólóanyaga, azóta csinált Joe Satrianival egy szupergruppot Chickenfoot néven, akiknek a két megmozdulása megint nagy durranás lett. Ezért is fájó, hogy ezt a projektet egyetlen szerzemény sem képviseli a programban. Van viszont helyette öt Led Zeppelin dal! Jason Bonham meghívása a csapatba szinte kötelezővé tette ezek eljátszását. A tehetséges dobos nem tud (de nem is akar, ha a szabadidejében elnyomott Jason Bonham's Led Zeppelin Experience koncertek számát tekintjük) apja árnyékából kikerülni. Még a California Breed, sőt a Foreigner is beépített Zeppelin nótákat a műsorába, amikor ott játszott. Egyedül Phil Moggon nem tudta átverni, hogy az UFO Zeppelint játsszon. A The Circle névre keresztelt csapat két további tagja Michael Anthony, akivel együtt jött el Sammy a Van Halenből, s akivel azóta is jó barátok és zenésztársak. Vic Johnson gitáros pedig gyakorlatilag a VH-ből való kiválása óta együtt dolgozik Sammyvel. Szóval kettejük szereplése nem keltett meglepetést.

Ennyi összefonódás-elemzés után valamit mondjak már a lemezről is, nem? Nos, az első és legfontosabb, hogy sokkal jobban szól, mint a Van Halen koncertfelvétele. És Sammynek még 67 évesen is iszonyú jó hangja van. A videófelvételen pedig az is látszik, hogy jól is tartja magát. Az egyetlen, amibe bele lehet kötni (és bele is kötök, mert jobban szeretem az egyetlen koncertről készült pillanatfelvételeket), hogy a 2014-es turné állomásairól összevágott anyagot hallunk. Ahhoz képest viszont nagyon egységesen szólal meg, semmi hullámzás a dinamikában, hibátlanok az átkötések a dalok között, szóval, ha ők nem mondják, nem is jöttem volna rá, hogy ez nem egyetlen koncert felvétele.

A műsor a One Way To Rock című klasszikussal indul, akárcsak a VH időkben, Anthony vokáljában 30 év rutinja van. A folytatásban pedig úgy tűnik, hogy most tényleg egy életmű összefoglalás kezdődik, hiszen a Rock Candy (vajon honnan kaphatta nevét a klasszikus 70-es, 80-as évekbeli rockzenék újrakiadásával foglalkozó kiadó?) a Montrose klasszikusa váltja fel a nyitónótát. Aztán hamar megtörik a tematika, bedobnak egy Led Zeppelin dalt (Good Times Bad Times), hogy Jason is „jóllakjon”. Majd folytatódik a múltidézés a Poundcake-kel. Itt az első VH dal! Nem tudom, ez a Vic Johnson számomra a leggyengébb láncszem a csapatban. Négy különböző zenekar szerzeményét interpretálta 20 perc alatt, igazából egyikbe se lehet belekötni, de valahogy nem is nagyon marad meg semmi emlékezetes utána. Talán csak az, hogy precíz, de kicsit görcsös néha a produkciója. Igazi session-zenész, egy kaméleon, akinek nincs jellegzetes egyéni stílusa, viszont bárkit le tud játszani tisztességgel. (Talán Satrianit mégsem, azért maradt ki a Chickenfoot. Egyszer megpróbálták, de aztán nem erőltették.)

Szóval a műsor a felvezető videó alapján is 40 éves összefoglalónak indult, de időnként átcsapott Zeppelin tribute-ba. Végül is ez sem baj, mert Sammynek baromira jól áll a Plant-kedés. Szinte megváltozik a hangszíne, amikor a Whole Lotta Love-ot vagy a Rock And Rollt énekli. És az igazi Planten kívül senkit sem hallottam még, aki ennyire hiteles lenne ezekben a dalokban. Szóval ez is csak hozzátesz a teljesítményéhez és nem elvesz belőle. Elvesz viszont a műsoridőből helyet olyan klasszikusok elől, mint a Mas Tequila, a Trans Am (Highway Wonderland) vagy az Eagles Fly, amelyek Sammy szóló pályafutásának gyöngyszemei. A Redrocker saját dalaiban rendre gitárt ragad, sőt még a When The Levee Breaksben is ő játssza a szólót, míg Vic a 12 húroson slide-ozik a háttérben. A Van Halen slágerek billentyűfutamai azonban samplerről mennek, valamint a vokálra is rásegítenek. De ez azt hiszem, ma már természetes. Tökmindegy, hogy egy noname billentyűs nyomkodja az akkordokat meg vokálozik a háttérben, vagy samplerről megy, amíg a zenekar élőben játssza rá a dalokat. Mikey basszusszólója is igazi csemege, bár előtte Sammy „Gimme an M, gimme an I, gimme a K, gimme an E, gimme a Y” kántálása az Ottawan D.I.S.C.O. slágerét idézi, ami baromira nem idevaló.

A koncertet a Led Zeppelin klasszikussal, a Rock And Rollal zárják, ahogy a Van Halen is a '86-os turnén ('Live Without A Net' DVD, kötelező!), majd a tavalyi akusztikus feldolgozáslemezt promótálandó egy szál gitárral egy gyönyörű, lírai verzió a Dreamsből, és vége. A turné egyik állomásáról tévéfelvétel is készült, ezen a Montrose másik klasszikusa, a Bad Motor Scooter szerepel, valamint ott figyel a koncert végén az igazi partisláger, a Mas Tequila. Akár egy ilyen kombót is el tudtam volna képzelni, hogy egy koncert képanyaga, mellette meg már jöhetett volna a több koncertből összevágott válogatás. Végül is a Foreigner is csinált már ilyet ('Alive & Rockin'), hogy a Bang Your Head koncert videóanyaga mellé csomagoltak egy Las Vegas-i koncertfelvételt CD-n.

Pontszám: 8